Nászút a Föld körül

< !-:hu->

Reggel korán keltünk, mert tudtuk, hogy nagyon gonosz emelkedők várnak még ránk. A képen: Árpi lustálkodik, pedig már a szúnyoghálót is elbontottam fölüle.

Még benéztünk a pálmaolaj ültetvényre (a ház mögött volt, nem kellett messzire menni), épp itt játszottak a kutyával a gyerekek, meg egy pajtásuk. A sok piros bogyó a földön a termés, ami lepotyogott szüret közben.

Még hűvösben. Reméltük, hogy szép napunk lesz.

Nem tudom, mennyire látható, de már úgy 8 óra magasságában alig volt rajtam ruha, még a hasamon is feltűrtem a pólót, amit soha nem tettem eddig. Őrület meleg volt és a hullámzó táj, a sok kaptató nem segített sokat…

Seleniánál azon a napon, amikor ő dolgozott, mi is a gép előtt ülve próbáltuk hasznosan tölteni az időt. Ha jól emlékszem, reggelit én készítettem, de ebédre a házinéni ütött össze egy csirkés-sajtos empanada-t. Eseményektől mentesen, csöndesen telt a nap. Árpi egyik híre számomra az volt, hogy megtalálta a Corcovado nemzeti park hivatalos honlapját és azt az ehhez kötött honlapot, ami az idegenezetésről szólt. Tavaly februártól kötelező idegenvezetővel menni, nem lehet csak úgy magunkban sétálgani a parkban. Ez általános közfelháborodást keltett bennünk és Seleniában is. Amikor ezt elmondtuk neki, ő azonnal telefonhívásokat kezdett, felhívta vagy három barátját, és ez a harag táplálta a mi elégedetlenségünket is. Mi az, hogy minimum (a legolcsóbb csomag) 200 USD-ért lehet bemenni a parkba? A természet ezentúl csak a gazdag embereké? Micsoda szabályozás ez, és micsoda árakkal? Árpi írt két couchsurfingesnek, akik a térségben élnek, az egyikőjük maga is idegenvezető. Huh, ne tudjátok meg, micsoda ingerült és ideges választokat kaptunk! Úgy látszik, ez a téma egy darázsfészek, jobbnak láttuk óvatosabban megközelíteni a kérdést. Azonnal elnézést kértünk a couchsurfingos levelezőtársaktól, és további kérdéseket intéztünk hozzájuk. Eléggé zavaros volt a helyzet, de az általunk leszűrődött lényeg nagyjából ennyi: hiába van ez a szabályzat egy éve életben, a díjazás még mindig nem forrta ki magát. Egyrészt, mivel a honlap, amit találtunk, nem a hivatalos és egyetlen ügynökséget mutatja be, amelyik túrákat szervez és idegenvezetőket ad. Sok ilyen ügynökség, iroda van. Mindenhol mások az árak, talán még alkudozni is lehet. A másik része a dolognak, hogy még egy adott ügynökségen belül is indulatokkal teli beszélgetést szül az árakról való diskurzus. Ezt napokkal később tapasztaltuk meg, amikor már Dos Brazosban laktuk Francoisnál. De ne szaladjunk előre.

Továbbindulásunk napján megvártuk Seleniát, majd addig addig húzódott az összepakolás meg elészülés, hogy még ebédre is ott maradtunk. Selenia igazán elkényeztetett minket.

a finom ebéd

Selenia egyszer elment egy szervezett vulkán mászásra, ami eléggé “nomádnak” volt hirdetve, tehát ételt, sátrat cipeni kellett a többnapos túrára. Mivel kicsit túlmisztifikálta a dolgot, még mindenféle túlélő-, és életmentő felszerelést meg ételt is vitt magával. A képen látható kék-fehér csomag vészhelyzet esetén 4-6 óránként lassan elrágandó élelem pótló kekszféleségeket tartalmaz. Ilyeneket csomagolnak a mentőcsónakokba, és ezek alkalmasak arra, hogy több napig – hétig is talán, életben tartsa az embert hajótörés, vagy egyéb katasztrófa esetén. Ezt megmosolyogtuk és nem fogadtuk el, bár már bánjuk, mert igazából tök jó “energiaszeletnek” lehetne használni, időt nyerhetnénk ezekkel, ha épp nagyon éhesek vagyunk, de nincs mit épp enni.

A búcsúzás pillanata

Az alábbi történet Zita tollából származik és már jóideje megírodott, de kezdetben még nem mertük kijelenti, hogy vége van ennek a történetnek ezért nem akartunk publikálni. Aztán pedig eltűnt a süllyesztőben, ahonnan most előhúztuk. Ha a pamíri bejegyzések olvasása közben fáztatok, akkor most viszketni fogtok! ;)

Mert ennél rosszabb már nem lehet

Bangkokban figyeltünk fel rá, hogy gyanúsan sokat vakaródzom. Biztos szúnyogcsípés, hiszen piros kis dudor mi más lehet? Talán a melegtől kiütés. Vagy gomba? Az útikönyv szerint bármelyik lehet, de esély van még a rühre is. Rüh… na ne… Viszont orvoshoz menni itt már nincs idő, de holnap, vagy azután, mikor már Yangonban leszünk, Myanmarban.

A viszketés őrült fájdalommá erősödött néha. Járás közben meg-megrogyni vágytam, mikor belém mart a fájdalom. Biztos rüh lesz, gombásodás nem fáj így! De akkor Árpin is lennének tünetek… és rajta semmi sincs. Az első orvosi rendelőnél azt a hírt kaptuk, hogy náluk csak délután rendel a bőrgyógyász, de én már nem akartam tovább várni, pedig ez a rendelő nagyon tisztának, jól felszereltnek tűnt, de a vágy, hogy mihamarabb pontot tegyünk az ügy végére, nagyon hajszolt engem. Egy lepukkantabb rendelő felé irányítottak minket, ahol a doktor bácsi mosolyogva fogadott egy akkora szobácskában, amibe maximum egy franciaágy fért volna el faltól falig. Miután megvizsgált, rákérdeztem a rühösségre, de azonnal lehűtött, hogy ha nem viszketek az ujjaim között, akkor ez nem az és különben is ez csak gomba. Majd elkért egy pofátlanul horribilis összeget dollárban a diagnózisért és a kis fiola gombakrémért.

28 nap múlva visszatértünk Bangkokba, de a viszketés még nem múlt el. Újabb orvoshoz mentünk – a szállásunkról egy kedves néni vitt el minket a kedvenc orvosához, és nyugtatgatott minket, hogy ne aggódjunk, a doktor jó és sokkal olcsóbb lesz, mintha a drága kórházba mennénk. Így is lett. Egy aranyos doktor bácsi vizsgált meg engem egy félhomályos, de jobban felszerelt és komolyabb rendelőben, mint ami a yangoni kollégájáé volt. Persze már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor remegő kézzel egy félig lemerült zseblámpával nézegette a foltjaimat, amit még én sem láttam jól ennél a fénynél. A diagnózis: allergia. A kezelés több tablettát, krémet, de még egy fenékbe adott injekciót is tartalmazott, amiről a mai napig nem tudtam meg, hogy mit is volt a szer, amit belém fecskendeztek. És, ím csodák csodája! A kezelés hatására elmúlt a viszketés, visszakaptam a hatalmat a testem fölött! Igazán felszabadító érzés volt! Körülbelül egy hétig… Olvass tovább…

Egy buddhista kóan szerint:
– „Mester, mi kell a jó zarándoklathoz?”
- „Menj.”

Kedves amazonok, fitness királynők és maszkulin hölgyek!

Had szögezzem le rögtön az elején, hogy nem tartozom közétek. Kicsit sem. Plötyhedt, lusta, hétköznapi nő vagyok, az egyetlen extrém sport, amit rendszeresen űzök, az a kora reggeli kelés (iskolába, munkába járás…). Soha életemben nem voltam sportos, tornaóra alól is felmentésem volt – gyógytornára jártam. Szeretem a tejeskávét, utálok meredeken fölfelé menni, a liftet választom a lépcső helyett. A sport engem messze elkerül. Az egyetlen, amivel föl lehet cibálni egy hegyre, az a megígért tejeskávé / gumicukor / masszázs, vagy ezek kombinációja. Nagy húzó-erő még a csúcson elfogyasztható csokoládé, vagy ahogy mi hívjuk: csúcs-csoki.

Na egy sportot talán mégis felróhatok magamnak: a síelés. Telente egyszer, ha volt rá pénz, hozzácsapódtunk nővéremmel, Ildivel egy-egy általános iskolai csoporthoz, hogy áldozzunk családunk ősi sportjának, a síelésnek. (Erdélyben van is egy ősömről elnevezett Zárug pálya. Szégyenemre még nem síeltem le rajta. Még.)

No de mégis aktívan sportolok most, nemde? Igazából a kerékpározás nálam a tömegközlekedést hivatott felváltani. Amúgy pedig ha valaki kérdezi: a férjem kerékpáros, én utazó vagyok: kerékpáron. A plötyhedt combjaim helyén most kemény izmok vannak – nem volt más választásom. :) Tehát aki kerékpározásra adja a fejét – mint én tettem-, annak üzenem: ne aggódjon, a kondíció megjön útközben.

(Külön puszit küldök Annamari barátnőmnek, akivel sokszor bíztattuk egymást a bringázásra, írtuk a bringás naplót – BAM –, lelkesen nyomtuk a napi 18 km-t melegben-hidegben egyetemig és vissza. Nusinak pedig köszönet, hogy a stílust és plusz lelkesedést adott hozzá…) :)

Ezeknek ismeretében tehát inkább így címezném a levelem: Olvass tovább…

Kedves Barátaink, Kerékpáros pajtásaink és minden Kedves Érdeklődő!

Sok szeretettel hívunk és várunk Benneteket 2011. május 21-én, 14:00 órára a Zuglói Polgármesteri Hivatal Házasságkötő Termében megtartandó polgári esküvőnkre, valamint az utána következő bringás vonulásra és mulatságra.

Gyülekező: Találkozzunk a házasságkötő terem előtt 13:45-kor (1145 Budapest, Pétervárad utca 11-17.), de később is bárhol, bármikor lehet csatlakozni a menethez, vagy a bulihoz.

A fél órás ceremónia után kerékpárra pattanunk és kerékpáros konvojban boldog-csilingelve áttekerünk a Margit-szigetre, a Champs Sziget nevű szabadtéri szórakozóhelyre, ahol eszünk, iszunk, beszélgetünk, mulatunk, táncolunk… Fogyasztás mindenkinek saját kontóra.

Útvonal:

Nászajándék: Magatokat hozzátok, kerékpáron, sok jókedvvel!

Dresszkód: Kerékpár, játszóruha, labda / frizbi / egyéb szabadtéri játék.

Jelentkezés: Itt kommentben, vagy a 360fokbringa [qkac] gmail [pont] com email címen. Ez csak azért kell, hogy egy hozzávetőleges létszámot le tudjunk adni a Champs Szigetnek.

Kérünk szépen minden kerékpárral érkező vendéget, hogy tartsa be  a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ szabályokat! Köszönjük!