Ez a bejegyzés eltérő lesz a mostanában megszokottaktól. Talán nem is lesznek benne képek, hiszen azokból bőven van a többi bejegyzésben. :) Most egy kicsit félig magamnak is össze akarom foglalni, mi mindenen mentünk az elmúlt napokban keresztül és mennyi feladat vár rám/ránk a közeljövőben, na és legfőképpen mennyi gondolat terjeng a fejemben. Jöjjön tehát először egy TO DO lista. :) Tudjátok, listákat írni jó, fontos, és hasznos.

• Élvezni és szépen megélni az egyszeri és megismételhetetlen világ körüli bringás nászutazásunkat
• Megünnepelni a 29000km-t
• Bejegyzéseket írni erre a hétre, folytatni a blogrollt onnan ahol abbahagytam
• Bepótolni az október hónapi „titkos” bejegyzést
• Megírni az Origonak a megígért második mexikói cikket
• Válaszolni az Origonak az interjúkérdéseire
• Válaszolni Alastair Humpreys interjúkérdéseire, lektoráltatni valakivel az angol válaszainkat
• Postát találni, képeslapokat, bélyegeket szerezni, megírni, feladni őket
• Megírni Gergőnek a rádióba, hogy külföldről hogyan tudja hívni a mexikói számunkat
• Megírni Lilinek az anyagot, képekkel csatolva elküldeni
• Megnézni milyen bannert készített Péter a naptárhoz, egyeztetni a partnerekkel, kitenni
• Körlevelet küldeni a naptárról a leendő Kedves Vevőknek
• Olajat cseréni a Rohloff agyváltókban
• Kicserélni Zita kerekein az elkopott gumiabroncsokat az újakra
• Alumínium hegesztőt találni és meghegesztetni a törött csomagtartómat és a lánccső tartó panelt
• Dízelt szerezni és kipucolni a lánccsöveket és letisztítani az egész hajtást
• Dry lubeot szerezni és újrakenni az egész hajtást (a wet lubeot odaadni valakinek, akinek rosszat akarunk…:D)
• Aksikat feltölteni
• Fényképezőgépet újra szétszedni, tovább szárítani, ha nem javul meg, újat venni
• A közel 1TB-nyi fotónkat elkezdeni feltölteni egy Flicker accountra, mert a vinyók hamarosan betelnek
• CS/Warmshowers vendéglátót találni a követező városokra
• Utánajárni, mit érdemes megnézni, hová érdemes menni Chiapasban
• Kinyomtatni, aláírni és bescannelve/fotózva visszaküldeni a megrendelőt a DNM-nek
• Címet találni Meridában vagy Cancunban ahová a DNM el tudja küldeni Zita új felfüggesztésé
• … és még sorolhatnám, ezek csak a legfontosabbak, legaktuálisabbak. :)

Ha még azt is hozzávesszük, hogy folyamatosan mozgásban vagyunk és néhány nap „pihenő” után mindig, újra és újra nekivágunk a nagy ismeretlennek egy olyan idegen országban, ahol még csak épphogy makogjuk a spanyolt, és ahol olyan párás hőség van, hogy napközben nehéz meglenni és még éjszaka álmunkban is izzadunk, ha nem pörög mellettünk egy „ventilador”…

Akkor mindemellett jogos a kérdés, hogy hogyan a jó fenébe nem őrültünk még meg, és hogyan van mégis időnk, erőnk és lelkesedésünk az első és legeslegfontosabb pontra, és hogyan vagyunk képesek még mindig három év után is élvezni és szeretni, várni és megélni ezt az utazást, vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, ennek az utazásnak a soron következő szakaszát.

Apró lépések

És itt már el is árultam az első titkot. Az „apró lépések művészete” ugyebár. :) Az elmúlt 6 nap alatt, az egy pihenőnapot (amikor csak 11km-t tekertünk és csónakáztunk) is beleszámolva sok emelkedőt is megmászva 480km-t bicikliztünk, ha mindig így haladnánk, 5 hónap alatt hazaérnénk. De ez csak egy szakasz volt, egy a sok közül. :) Most pedig jön a rápihenés és a felkészülés a következő szakaszra! :) Az, hogy én most ennyi mindent leírtam, az nem szabad, hogy nyomasszon (leírtam, nem felejtem el – fél siker = boldogság! :D), ahogy az sem, hogy mennyi sok nehéz nap vár még ránk. Ahogy az USA-ban hallottuk: „We will cross that bridge when we get there!” – Majd foglalkozunk vele, ha odaértünk. Az a fontos, ami most van, amit most meg kell tenni, vagy ami szépség ma vár ránk. És most azt kell csinálni, amihez kedvem van (és tudom, hogy rettentően szerencsések vagyunk, hogy az időnk nagy részében ezt tehetjük, de ez egy döntés is volt részünkről nem csak vak szerencse és a sors kegye), mert ha szeretem, amit csinálok, akkor jó vagyok benne, akkor gyors, hatékony vagyok benne, és legfőképpen élvezettel töltöm az időmet, ami mint ugye tudjuk, mindannyiunknak véges. Ezért pl. most ezen a szép napon még mindig kissé fáradtan a tegnapi 6 órányi és 133km-nyi bringázás után nem álltunk neki még a bringáknak, hogy könyékig olajosak legyünk és nem is kezdtem el újra elővenni a három-négy héttel ezelőtti történeteket hogy elkészítsem belőlük az útinaplót. És azt sem kezdtem el tervezni, hogy majd mi következik 2-3 nap múlva, hanem leültem és miután lementettem 10GB-nyi képet három SD-kártyáról két külön vinyóra szépen elrendezve (ehhez nem volt sok kedvem, de ez nagyon fontos volt, hiszen részben a képekből élünk, abból lesznek a cikkek, az egész blog és a naptár), nekiálltam ennek a bejegyzésnek, aminek egyelőre talán se füle, se farka, de a végére talán összeáll a kép.

Prioritás

Szóval fontos, hogy legyenek céljaink, sok apró, amelyek között jó ha priorizálunk, de nem mindig és nem feltétlenül fontossági vagy sürgősségi sorrendben. Legalábbis az én beépített priorizáló algoritmusom ennél sokkal komplexebb, pl. benne van az élvezeti faktor is! :) Mert ha a nap elején mikor még kókadt és fáradt vagyok elvégzek egy kisebb, könnyű és élvezetes feladatot, az általában felpörget, és ezt követően nekimegyek a nagyobb, kevésbé kívánatos feladatoknak is (pl. kidzsuvázni a láncot 1 liter dízelben :D). Aztán fontos, hogy ne aggódjunk túl sokat előre, van épp elég szépség és kihívás ebben a napban is, bőven elég most ezekre figyelni. Persze fontos és kell is, hogy előre is figyeljünk, szervezzünk, tehát most nem arról beszélek, hogy élj a mának és csak a mának és sz@rd le a holnapot, csak arról, hogy éld meg, szeresd a mát, figyelj a holnapra is, tervezd, várd, de ne annyira, hogy az túlságosan rányomja a bélyegét a mára.

Tudatosság – Megállni és körbenézni

Aztán fontos a tudatosság is, hogy ne csak legyünk és menjünk, hanem hogy néha meg is álljunk. Átgondoljuk, honnan jöttünk, hol vagyunk, hová tartunk. Figyeljük, lássuk és tudatosítsuk magunkban, hogy milyen jó itt és milyen jó, hogy vagyunk, hogy itt vagyunk, most ezen a helyen, gondolkodó, tudatos, érző, szerető emberi lények, együtt a Kedvesemmel. Hálát adni azért, hogy milyen rettentő szerencsések vagyunk, és hogy mennyi lehetőségünk van a boldogságra, a felfedezésre, az újdonságokra, a tanulásra, a gyarapodásra, a megosztásra. Ha néha megállunk, és ebbe belemélyedünk, már ennyi is elég és mindjárt mosolyogva sétálunk tovább a következő pillanatba, ami lévén a saját teremtő erőnknek ettől mindjárt szebb is lesz. Tudom, tudom ez most mind húúú, de spirituálisan hangzik, de ez így van, és igazából ezt elsősorban magamnak írom tudatosítás gyanánt, de ha már leírom, akkor miért ne tehetném ki a blogra és oszthatnám meg mindenkivel, aki vevő rá? :)

Teremtő vagy! Most és minden pillanatodban!

És akkor vesézzük ki kicsit ezt a teremtés dolgot is. Hiszen ez felelősség is, és ennek tudatában nem csak a saját, hanem környezetünk közérzetét is nagyban tudjuk javítani, na meg pozitív irányban befolyásolni a történéseket.

Tegnap előtt olyan fáradt és nyűgös voltam a nap végén, hogy mondtam is Zitának, hogy menjen elöl, és ott állunk meg és ott alszunk, ahol ő elintézi, mert tudtam, hogy én bugos vagyok és nem vagyok épp a túl jó kreáló vagy ha úgy tetszik hangulat/kapcsolat-Teremtő kedvemben, inkább negatívban vagyok, de legalább tudom hogy ez van és hogy ez nem jó. Ilyenkor hajlamos vagyok borúsabban látni a dolgokat, nem figyelek lehetőségekre, mindenben a rosszat látom, nincs bizalmam az emberek, a következő pillanat, vagy helyzet iránt. De ha ennek tudatában vagyok (és itt van mellettem Zita, aki éppen derűsebb állapotában van), akkor az már fél siker. :) Ne felejtsük el, hogy ahogy mi viszonyulunk másokhoz, úgy fognak ők is hozzánk, mi ezt kicsiben nap, mint nap százszor megtanulhatjuk, pl. azzal, hogy köszönünk-e, rámosolygunk-e az emberekre, vagy inkább morgolódunk már megint azon, hogy ezen a napon a századik autós is lelassít mellettünk, lefényképez minket, és ez a barom, hát nem megállt az autópályán, csak hogy lefotózzon minket?!? :) De nem érdekel, ezen nem bosszankodom, azzal csak magamat büntetném. Ez pedig nem jó, se nekünk, se nekik, szóval inkább integetünk ezredjére is, csak azért is! :) Ők visszaintegetnek, jaj, de jó hogy vidámak, pusztán a létünkkel kis örömöt sikerült szereznünk a fekvőbringák miatt. Ez meg dudál, kimutat, de figyelj, mit mutat, nem fityiszt, hanem azt hogy királyok vagyunk! Haragudjak rá, mert ma ő volt az ötvenedik, aki ránk dudált? A fenét, hisz most fejezte ki a tetszését felénk, én lennénk a hülye, ha ez negatívan csapódna le rám. Persze van, hogy ez még most is megtörténik, de egyre ritkábban. Hisz brutális kiképzést kaptunk Bangladesben, és bár sok napon keményen próbálkoznak a mexikói barátaink, de gyengék és kevesen vannak ahhoz, hogy kiborítsanak minket. :) Mert most itt is fényképeznek rengetegen, itt is dudálnak, itt is vannak borzalmas uta, és hangosak a teherautók és néha sokan vannak és büdösek és koszosak és… Had ne írjam le még egyszer, leírtam százszor Ázsiában! :) Ezekről már nem írok annyit, mint régen, mert mostanra megtanultuk (jó lassan tanulunk mi? De ha egyszer a hibáiból tanul az ember, és mi alaposak vagyunk, ezért jó sokszor elkövetjük őket… :D), szóval megtanultuk, hogy nem szabad ezekre túl sok figyelmet szentelni. Épp annyit, amennyit kell, és semmivel sem többet, és főleg nem bosszankodni.

Szóval, ha teremtettünk egy szép mát, az hozza a szép holnapot is. És fontos, hogy közben teremtsünk is, ne csak úgy legyünk, hanem csináljunk boldogságot, magunknak és a körülöttünk lévőknek – utóbbi sokszorosan ki fog fizetődni számunkra, hisz ki nem szeret boldog emberek között lenni?! :) És ki nem szeret egy remek nap után egy másik remek napra ébredni, mert tudja, hogy az a következő nap is tele van végtelen sok jobbnál jobb lehetőséggel, és ezekre kell figyelni, mert csak így vehetjük észre és használhatjuk ki őket.

(„Teremtő erő”?? Ezt meg honnan szedted?? De hát te nem is drogozol… -Zita)

Minden rosszban…

Mert mindenben, így minden napban is ott van a jó és a rossz is, de ha túl sok figyelmet és időt szentelünk a rossznak, akkor az csak rosszabb lesz nekünk és a végén a jót már észre sem vesszük, márpedig még minden rosszban is van valami jó, elég csak bármikor arra az ominózus nepáli vesekőre gondolnom! :) Ismeritek ugye a pszicho-tanmesét, amikor a tanár egy pohár vizet tart a magasba, és minden diák azt hiszi, hogy most jön a jól ismert köves-kavicsos-homokos-sörös példa, de nem: A tanár azt mondja, hogy ez a pohár víz az összes problémánk, búnk, bajunk és bánatunk. Ezeket tartani – ahogy a poharat a magasba – egy percig gond nélkül lehet, de órákig, napokig nem, mert beleszakadunk, belerokkanunk. Helyt kell adni a fájdalomnak, a bánatnak, de nem túl sokáig, épp csak addig, hogy aztán a rákövetkező szebb napokat annál jobban tudjuk értékelni, vagy pl. veszteség esetén azt, ami még van, ami maradt. Erről már írtam, tudjátok, hogy mióta úton vagyunk, meghalt a nagypapám és a nagymamám, meghaltak a hegyen hárman magyar hegymászók is a Himalájában, köztük egy nagy példaképem, és ami értelmet az ő halálukban sikerült találnom, az az, hogy mi élünk! Én még élek, és ez az élet éppolyan véges, mint az övék, ezért érdemes minél tudatosabban, tartalmasabban és boldogabban megélni minden percét és napját.

No, hát ennyi, talán nem írtam le semmi olyat, amit eddig nem tudtatok volna, vagy nem írtam volna már le legalább egyszer itt a blogon, de akkor is jól esett leírni. :) Zita kiteregetett, úgyhogy mehetünk be a városba, keresünk valami finom ételt és netet, hogy ezt fel tudjam tölteni. :) Üdv haza, ma adtam össze a számokat, már csak 10758,5km van hátra, ez kb. minden hónapra egy ezres! Sima liba! :)

(Na, „sima liba!” Ezt tőlem tanultad! ;) –Zita)

Ui: szép új fotónaptárat rendeltetek már tőlünk? :)