Lahore-i élményeink – #1 – Az első napok fáradalmai és vidámságai
Noor Ali, Bublo és Humayun
Noor Ali-ék lakása egy kétszobás történet volt, egy tágas nappalival, ami igazából csak egy nagy térből, egy kis asztalból és néhány fotelból állt. Innen nyílt egy takaros kis konyhasarok, ahol tudtunk főzni. A hálószobából pedig egy fürdőszobába lehetett belépni, forró vizes zuhannyal. Mondanom sem kell, hogy ez több volt, mint amit vártunk, és ezeket a dolgokat nagyon tudtuk élvezni. Ráadásul, mint megtudtuk, „egyedül” leszünk itt, mert ez a lakás csak egy vendéglakás a családtagoknak, barátoknak, de Noor Ali és a testvérei nem itt laknak. Noor Ali-nak a testvére és az unokatestvére is velünk lógott a Lahore-ben eltöltött egy hét (2012. január 16-22.) alatt, ők voltak Noor [Bublo] Hassan, és Humayun. Hogy melyik volt a tesó és melyik az unokatesó, azt mindig összekevertem, de ez nem is lényeg, mert ők hárman olyanok, mint valami ősi jó barátok, mindig együtt, nagyon szeretik egymást és folyamatosan nevetnek, viccelődnek egymással.
Még az érkezésünk estéjén Noor Ali készített nekünk egy tradicionális pnjabi eledelt, chicken kuna-t, vagyis egy nagy cserépedényben csirkét, finom szafttal. Ezt non-al, vagyis vékony, puha, szezámmagos kenyérrel fogyasztottuk, és nagyon finom vacsora volt, annak ellenére, hogy Noor Ali most készítette életében először. Vicces volt, ahogy a főzésnek kb. a teljes időtartama alatt telefonos konferenciába volt kötve a fél családjával, és urduul-angolul beszélgettek. A chicken kuna (urduul Kuna Gost) nagy cserépedényben készül a tűzhelyen, ezáltal egyszerre sül és fő a csirke, aminek az otthoninál jóval több részét felhasználják itt, és a csontok is mind-mind benne maradnak a főzésnél, szóval a vacsoránál kicsit résen kellett lennünk, mintha csak halat ettünk volna, oda kellett figyelni a csontokra. Ennek ellenére igen jót vacsoráztunk, és közben nagyon jót beszélgettünk. Aztán a ház macskái is igen boldogak lettek a kapott csontoktól… :) Olvass tovább…
Legutóbbi hozzászólások