Home > Általános > (Magyar) Év végi összegzés és év eleji tervezgetés, avagy önvallomás

(Magyar) Év végi összegzés és év eleji tervezgetés, avagy önvallomás

January 1st, 2014 Leave a comment Go to comments

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Categories: Általános Tags:
  1. Z atya
    January 1st, 2014 at 22:06 | #1

    Ti olyan álmot valósítottatok meg már eddig, ami páratlan. Amit és ahogy teljesítettétek – ahhoz a puszta emberi erő kevés. Kevés hozzá a Benneteket szeretők és kísérők (tisztelők) segítsége. Kell hozzá még Valakié, ahogy ahhoz is kell, hogy egy életre kitartsatok egymás mellett. Most pihenni és regenerálódni kell. Boldog Újesztendőt!

  2. Grant Júlia
    January 2nd, 2014 at 18:54 | #2

    Szia Árpi! Boldog Újévet , sok sikert és kitartást 2014-re. Már elég régen gondolkodom rajta, hogy írok Neked valamit a blogról, az utatokról és úgy általában a hosszan tartó utazásokról. “Variety is the spice of life!” mondja az angol és amikor már két és fél éve vagytok úton, akkor, hidd el, az, hogy majdnem minden nap van valami új, az lehet az unalmas monoton. Ez lelkileg van így. Ez nemcsak a fizikai fáradtság jele, hanem a lelkié is. Teljesen függetlenül attól, hogy rossz a lelkiismereted a lemaradt blog miatt, bár az nem segít, az biztos. Tehát mi a megoldás? Szerintem ez teljesen egyénre van szabva. Mindenkinél más. Nálad, talán az a legfontosabb amit ebben a posztban megírtál. Nagyon, de nagyon örültem, hogy elismerted végül is, hogy az a fajta maximalista õrület, amit a bloggal csináltál fenntarthatatlan. És mondjak valamit? Nemcsak irreálisan kimerítõ lehetett, hanem nekem elvett a posztjaid élvezhetõségébõl. Sok minden olyat beleírtál, ami igazán csak saját magadnak volt fontos, nekem úgy tünt, hogy mintha gyakran illetéktelenül és illetlenül a magánszférádba tévedtem volna. Én értem, hogy egy ilyen úton a blog az egy olyan személyes napló is, de nem szabad elfelejteni, hogy nem minden ugyanolyan fontos még a Hozzád közel állóknak sem, mint magadnak. Tudod hol formálódott ez igazán meg bennem? Amikor elkezdtem olvasni az Origó cikkeidet és rájöttem, hogy sokkal jobban élvezem õket, mint a blog posztokat. Remélem ez nem sértõ vagy bántó Neked, hidd el nem arról volt szó, hogy nem érdekel a lelki bensõ lényed vagy a hosszú polemizálás sok bensõ témáról, hanem csak arról, hogy a mai rohanó világban egy tömörebb és könnyebben emészthetõ verzió nekem sokkal élvezhetõbb volt, mint a szokásos hosszú és túl részletes leirás. Persze ez egy szubjektív vélemény és lehet, hogy mások teljesen másként érezték, de gondoltam megírom, hiszem mostantól talán ez levesz egy kicsi nyomást a válladról. Én kifejezetten örömmel várom, hogy ritkábban és tömörebben fogsz írni. És annak is nagyon örülök, hogy ezt saját magad döntötted el így, hiszen az az igazi – mások véleménye ,tanácsa ilyen esetekben csak nyomásnak érzõdik.
    Míg ezen morfondíroztam, megnéztem egy pár blogot: magamét, Jilly Sherlock-ét, a Blazing Saddles-t, és még egy jó pár más ismerõs és barátét, hogy õk milyen gyakran és milyen részletességgel posztoltak. Én nagyjából hetente/10 naponta írok; Jilly elég ritkán írt, de akkor hosszan; Blazing Saddles se írt túl gyakran és a vége felé már alig/alig (õk is elfáradhattak vagy csak túl sokat buliztak és nem foglalkoztak vele!??). Van egy fiatal pár barátom akik végig motorkerékpározták Észak és Dél Amerikát a Csendes Óceáni oldalon Alaszkától Ushaia-ig. Õk is olyan 2-3 hetenként írtak viszonylag részletesen. Így jóformán az én barátaim/ismerõseim közül mindenki, pláne azok akik utaznak sokkal ritkábban posztoltak, mint Te. Van mégegy angol mondásom: “Less is more!” Ennek jegyében kívánok mindkettõtöknek nagyon boldog 2014-et és hidd el, mindenki totál boldog lesz a ritkább posztokkal ha ez azt jelenti, hogy visszaszerzed azt a lelkesedést és lelki/fizikai erõt, amit annyira szeretünk Benned!

  3. Pénzes Ferencné
    January 2nd, 2014 at 19:07 | #3

    Kedves Zita és Árpád!
    A naptár gyönyörű. Köszönöm, hogy családom tagjainak örömöt szerezhettem vele. Hogy nem lesz, vagy nem ilyen formában lesz blog, nem olyan nagy baj, hisz utatokat más oldalakon nyomon követhetjük. És remélem, egyszer nem is a távoli jövőben még megérem a könyv megjelenését is.
    Én személy szerint köszönöm a sok-sok élménybeszámolót, és kívánok erőt, hitet, jó egészséget az elkövetkező utazáshoz. BOLDOG ÚJESZTEDŐT! Marimama

  4. Lohonyai Éva
    January 2nd, 2014 at 21:07 | #4

    Kedves Zita és Árpi!

    Először is -Boldog Újévet Kívánok Nektek!
    Gondoltam, hogy így lesz szegény bloggal, mert olyan maximalista elképzeléssel, hogy minden sorban benne legyen, egyszerűen megcsinálhatatlan.
    Jobb lett volna, ahogy a természetes ösztön kívánja, hirtelen felindulásból írni egy-egy tömény, vagy hosszabb részletet. A többit, ahogy végül is lesz, cikkekben, könyvben, stb…
    Azonban nem adok igazat Grant Júliának, ennek a blognak a varázsát a személyessége, őszintesége, a valódi gondolatok sokasága adja én egyszerűen imádom úgy ahogy van, Zitástól, Árpistól, családostúl, a barátok összességétől, a sok hasznos és (ingyen) átadott ismeretestől , mindenestől.
    A mai világot mutatjátok meg benne és látjuk Veletek, hogy izgalmas, csodálatos és milyen sokféleképpen élhető. Sokkal élhetőbb, mint ahogyan eddig hittük.
    Ezt a blogot barátként, beavatottként olvashattuk, míg a cikkeket érdekességként, kívülálló rajongóként.
    Persze már régóta követünk Benneteket a Facebook-on is és továbbra is szurkolunk Nektek nap, mint nap.
    A naptár is igazán lenyűgöző, nagyon tetszenek ezek a kis aranyos informatikai meglepetéscsomagok.
    Összefoglalva: sajnálom a blogot, hiányozni fog, különösen Árpi őszinte gondolatai, a természetessége és ahogy a kaland részesei lehettünk.
    Sok minden történt velünk is időközben. Rossz napokon a blogotok vigasztalást jelentett nekem, egyébként meg elgondolkodtató volt, sőt előfordult hogy kifejezetten felemelő gondolatokat ébresztett.
    Részemről ennyi, biztos vagyok benne, hogy magatoktól is pontosan tudjátok, hogy mit és hogyan kell tennetek.

  5. Szabolcs
    January 3rd, 2014 at 11:24 | #5

    Boldog Új Évet!

    A múlt év végére sikerült utolérnem Benneteket itt a blogban, naponta elolvastam több bejegyzést is, és novemberre “megérkeztem Indonéziába” – erre most mi történik? :)
    Hiányozni fog a blog, de úgy cselekedj, ahogy Nektek jó. Ha majd ismét elkap az ihlet, a hév, akkor úgyis irni fogsz. Érezzétek jól magatokat, élvezzétek az utazást, a dolgok meg szépen kialakulnak ;)

  6. Arpi
    January 4th, 2014 at 23:37 | #6

    @Z atya
    @Grant Júlia
    @Pénzes Ferencné
    @Lohonyai Éva
    @Szabolcs
    Köszönünk minden kommentet! :) A sátorban is elolvastuk őket és én most megint. Az már csak természetes, hogy valakinek a blog, valakinek az Origo cikkek tetszenek jobban. :)
    Na, de a lényeg, sokat gondolkodtam út közben, ezután:
    – Több Facebook kép lesz megosztva, aktuális dolgok, rövid magyar és angol szöveggel
    – Több figyelmet szentelek az Origo-s cikkeknek
    – Változás kell, megpróbálok valami munkát szerezni 6-8 hónapra, a következő nyárig. Ez több problémánkra is gyógyírt jelente, megoldódnának az anyagi gondjaink és ennyi munkával töltött idő után újult erővel vágynánk az új kalandokra, Latin-Amerikába! :) Abban is biztos vagyok, hogy keményen és szorgalmasan tudnék dolgozni, és hogy ezek a munkával töltött napok “börtön” jellege újra megadná azt a szabadság iránti vágyat, amit most természetesnek élünk meg.

  7. stoki
    January 5th, 2014 at 22:35 | #7

    Boldog Új Évet Kívánok Nektek !

    Én nagyon szerettem a blogotokat sokkal jobban mint a pénzes origosat. Ebben a blogban volt élet az origosban nem érzek már tüzet így jó néhány origos cikk után leszoktam az olvasásról.

    Az utolsó néhány hónapban már úgy éreztem befásultatok és ez az út már nem arról a célokról szól, amivel elindultatok.

    A támogatók bedaráltak a függetlenség, szabadság erősen elhalványult. Én úgy érzem most az utatok olyan mint egy hosszabb, tűz, szerelem nélküli házasság. Csináljuk, mert összekötöttük az életünket vannak már gyerekek, közös ház, autó bejáratott élet és erősebb a muszáj mint a szerelem a tűz.

    Én bíztam, hogy a blog feltámad és ismét közelnek tudlak Titeket, de akkor ez már nem lesz.

    Én kívánom, hogy sikerüljön a tervetek, de jelen helyzetben én hazarepülnék és folytatnám akkor amikor ismét visszajön 2011-es céltudatosság, szabadság, kedv, izgalom.

    Üdvözlettel, stoki

  8. Csavargó
    January 6th, 2014 at 00:53 | #8

    Kedves Árpi!

    Nagyon, nagyon szomorú vagyok, ugyanakkor megértelek. Eddig sem tudtam felfogni, honnan van energiád az utazás mellett ennyit írni. Egyáltalán nem értek egyet Grant Júliával, nekem a személyességed és az egyedi stílusod nagyon bejött, a rohanó világunkban is nagyon szerettem a hosszú írásaidat. Úgy gondolom, a fontos dolgokat nem lehet elkapkodni. Az Origós cikkek nekem túl rövidek, nincs meg az a hangulatuk, mintha ott lennék Veletek. Nekem a profi megnyíló képek, illetve a panorámaképek nem hiányoznak, a részletes jó stílusú szöveg viszont igen. A blog az egyik legjobb, amit valaha olvastam, rettentően fog hiányozni. Most mit mondjak az anyámnak, illetve a gyerekeimnek. Beajánlottalak Titeket nekik és ők is Rátok kattantak. Én magam régóta biciklizem, de most szándékozok venni egy fekvőbringát, részben a ti inspirációtoknak köszönhetően.
    Mindegy, köszönöm az eddigieket, a fél világ leírását.
    Tanácsot adni nem tudok, hogy mit kezdjetek magatokkal és az Úttal. Még soha nem voltam hasonló helyzetben sem. A pénzkérdéshez annyit, én vevő lennék egy fizetős blogra, ahol az egyes bejegyzéseket csak fizetés után tudnám olvasni, de megmaradna az eddigi színvonal.
    Na megyek, jobb híjján olvasom újra a régi bejegyzéseket, most járok Nepálban.
    Sok boldogságot Nektek!
    Csavargó

  9. Grant Júlia
    January 6th, 2014 at 20:06 | #9

    Gyerekek! Azt hiszem itt valami félreértés kezd kialakulni. Vagy én értettem Árpit félre? Szerintem arról szó sincs, hogy õ teljesen abba fogja hagyni a blogot. Ha ezt tervezné, az engem is bántana szörnyen. Én csak azt próbáltam támogatni, hogy nem kell minden nap és olyan hosszan blogolni, mint egy pár hónappal ezelõttig Árpi tette. Szerintem ha volt fáradtság és elfásulás az írásaiban, akkor éppen emiatt volt. Emberileg csoda volt, hogy ezt ennyi ideig bírta. Az én véleményem persze személyes és biztos voltam benne, hogy sokan nem fognak egyet érteni velem. Ugyanakkor azt feltétlenül szeretném hangsúlyozni, hogy attól még Árpi egyedi stílusa és véleményei ugyanúgy publikálva lesznek, csak kicsit ritkábban és rövidebben. Ha sikerül 6 hónapig maradniuk Új Zélandon akkor be lehet hozni a lemaradást és onnan realisztikus idõközökkel újra indítani a blogot, ami azután tartható lenne. Nem?

  10. Gregory
    January 7th, 2014 at 16:43 | #10

    Nekem tetszik az, hogy FB-n sűrűbben látok képeket, méghozzá “online”, vagyis nem lemaradással, hanem szinte akkor történt, mikor megjelenik. Az ottani rövid szöveg ad hozzá hangulatot is. Nekem az origós és itteni beszámolók is tetszettek, kifejezetten örülök a képeknek, amik feldobják a szöveget, ugyanakkor mégsem az albumban pörgetem végig, ott nincs aki meséljen. (kivétel Örményország, mert onnan vannak számomra is ismerős helyek :)

    A blogban szerintem is jó volt a közvetlenség, a “külső” élmények mellett a “belső” élmények leírása is. Viszont már az is szép teljesítmény, hogy ez ennyi ideig működött. Bennem mostanában az is felmerült, hogy vajon nem zavaró-e nektek állandóan tovább menni. Mármint hogy KELL. Többször is volt, hogy marasztaltak Titeket, de kellett menni tovább. Az elején a vízum miatt nyilván, ezzel nem lehet mit tenni, de később az út miatt, meg gondolom a pénz miatt is. Szerintem jól is jön ez a kis megálló, lelkileg is tudtok töltekezni, az eddigi élményeket is feldolgozni, pénzt szerezni, aztán lehet majd folytatni ;) Én kíváncsian várom ;)

  11. Arpi
    January 10th, 2014 at 22:44 | #11

    @stoki
    “A támogatók bedaráltak a függetlenség, szabadság erősen elhalványult.” – többek között a pénzes Origo-nak köszönhetjük, hogy még úton vagyunk, ők direkt módon nem támogatnak, hanem lehetőséget adtak cikkírásokra és mi ezzel éltünk. Ez a lehetőség egyébként mindenki számára nyitott, még most is kint vannak a linkek, ahol írókat keresnek.

    A támogatók már csak azért sem “darálhattak” be minket, mert semmiféle olyan szerződést soha nem írtunk alá, ami korlátozott volna minket a szabadságunkban. Bannerméretekről, felületekről megegyeztünk a támogatókkal, de arról, hogy mi mikor, hová és hogyan utazunk és hány km-t, és ezt tudatosan tettük így. Szabadok vagyunk mi továbbra is, mint a madár, de ez a szabadság már megszokottá vált. Most éppen az a vágyunk, hogy bezárjuk magunkat egy váro börtönébe és úgy (vagyis még annál is keményebben!) dolgozzunk, mint az előző életünkben. De csak kb. bő fél évig, amíg el nem jön a következő nyár, csak amíg újra nem kezdjük úgy vágyni ezt a mérhetetlen nagy szabadságot, ami mára már teljesen természetessé vált.

    Amúgy sem támaszkodhatunk a támogatókra, mert ők bármikor visszaléphetnek.

    @Grant Júlia
    Ha meglesz az állás, a börtönből remélem lelkesen tudom folytatni a külső és belső blogot, sok ötlet, sok élmény, sok kaland van még bennem.

    @Gregory
    Jól látod, zavaró tovább menni. :)

    A többi hozzászólást is köszönjük. Az idő úgy is elrendez majd mindent és mi mindent megteszünk, hogy minden úgy rendeződjön el, ahogy nekünk a legjobb! :)

  12. January 11th, 2014 at 16:04 | #12

    Hát nem gondoltam, hogy lesz olyan, hogy egy országban leszünk, hogy Kínát kihagytátok (Xinjiang nem Kína). Februárban megyünk Új-Zélandra, majd figyelem, hogy az út szélén teker-e valaki. :)

  13. Nyőgéri Imre
    January 12th, 2014 at 13:37 | #13

    Gyerekek kitartás! Hátra van még Amerika! Azt azonban jó ötletnek tartom, hogy nem irsz olyan hosszú szöveget. Nyögibá

  14. Gergely János
    January 28th, 2014 at 09:46 | #14

    Sziasztok!

    Én is végigolvastam a bejegyzéseiteket. Sajnálom, hogy most már nem folytatod Árpi.
    Már az elejétől azt gondoltam, hogy ezt nem fogod sokáig bírni, mármint a mindennapos hosszú ismertetőket. Ehhez képest elég sokáig bírtad. Elég lett volna hetente egy-egy bejegyzés, nem ennyire részletezve mindent. A zöld morgásaid meg egy idő után ismétlődtek, persze te ezt nem vehetted észre, hiszen a visszaolvasáshoz végképp nem lehetett elég időd.

    Tényleg csodálom azt, hogy ilyen bátran nekiindultatok. Remélem szerencsésen be is tudjátok fejezni az utat, épségben hazaértek.

    Azt is remélem, hogy nem nagyon lesznek olyanok, akik példátokra utánatok indulnak Pakisztán, India, Banglades felé. Ti is láttátok, hogy valójában ezek az országok valójában nem élhetők. Kosz, bűz, fertőzés, zsúfoltság mindenhol. Szerencsétekre veszéllyel nem találkoztatok, bár biztosan olvastatok a mostanában történtekről. A drága vendégszerető pakisztániak elraboltak két cseh kerékpáros turista nőt és már egy éve fogságban tartják őket. Képzelem milyen lehet szerencsétleneknek ez a vendégszeretet. Most néhány napja szintén Pakisztánban megöltek öt rendőrt, akik egy spanyol bringást óvtak meg az elrablástól, a bringás is megsérült. Indiában az utóbbi években többször is előfordult, hogy külföldi turista nőket (pl. lengyelt) erőszakolt meg 10-15 indiai férfi. Árpi kevés lettél volna, ha Zitát meg kell védened. Szóval ezek az országok nem jók. Nektek hál istennek szerencsétek volt. De Árpi, Zita ti is sokszor elviselhetetlennek tartottátok az egészet.

    Szóval remélem, mindenki kétszer is meggondolja mielőtt erre a környékre merészkedik. Én nekem nem lehetne annyi pénzt fizetni, hogy arra a környékre elmenjek.

    Bezzeg Új-Zéland, na az már mindjárt más. Igaz az élet biztosan sokkal drágább, de biztonságosabb, a táj sem utolsó és szerintem az emberekkel sincs baj, bár sajnos ezt még nem volt módomban megtapasztalni.

    Ha tovább folytatjátok az utatokat valószínűleg Dél-Amerika sem lesz kevésbé veszélyes, mint Ázsia volt. Ne menjetek bele olyan kalandokba, mikor Laoszban egy kis gyereket akartatok katolikus erkölcs alapján leckéztetni (bicskás történet) Akkor ott szerintem nagy veszélyben voltatok. Mindig írtátok, hogy ez Ázsia, más a mentalitás, hát akkor nem kell a katolikus erkölcs alapján prédikálni, ráadásul a nyelvet sem tudtátok.

    Sok sikert kívánok a további utatokhoz. Ha látom, hogy megint tovább indultok, majd utalok pénzt is. Persze sokat nem tudok, de szeretnélek támogatni benneteket. Szívesen olvastam az út legelejét, amikor Újhartyánban megálltatok. Én is újhartyáni vagyok, ismerem a Fajt Benőt, hartyánon csak Jójárt Benőnek hívják.

    Még egy valami eszembe jutott. Mindig lelkesen írtatok arról, hogy mennyire vendégszeretőek az ázsiai népek. Próbáltátok már ezt a magyar vidéken esetleg a Székelyföldön? Én azt gondolom, ott is hasonló vendégfogadásban részesülhetnétek.

    Még egyszer sok szerencsét, kitartást kívánok nektek!

  15. Arpi
    February 2nd, 2014 at 00:31 | #15

    @Nyőgéri Imre
    Köszi Nyögi bá, kitartunk! :) Amerika valóban vár még ránk és most már nincs is olyan távol…

    @Gergely János
    Én is sajnálom, hogy nem folytatódik úgy a blog, ahogy régen, de az sajnos fenntarthatatlan volt, így vissza kell vennünk belőle, különben az a lényeg, az út és annak élvzete, megélése rovására menne. Akkor meg ugye blogolni sem lenne miről, Ti sem akartok olyat itt olvasni, hogy rohantunk, meg aggódtunk, azért mert nem volt ez meg az megírva, egy utazás nem szabad, hogy erről szóljon.

    Pakisztán, India és Banglades még így is sokkal többet adott nekünk, mint amennyit “elvett”, ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni. Persze mi leírtuk őszintén a nehézségeinket, ráadásul úgy, ahogy ott és akkor megéltük, és ezt kevesen teszik meg, inkább utólagos konklúziókról olvasni inkább.

    Van egy olyan dolog, hogy viktimólógia, vagy valami ilyesmi, a lényeg az, hogy szerintünk nem csak szerencsénk volt. Mi nem délről kerültük Afganisztánt, a közelébe sem mentünk Belucsisztánnak (ott ölték meg a spanyol bringás kíséretét), és a KKH-n is mindig teherautóra, vagy rendőrségi dzsipre szálltunk amikor tanácsolták. Indiában soha egy éjszakát nem töltöttünk a szabadban sátrazva, és ezt nem kényelemből tettük így, hanem a biztonságunk miatt, mert mi is hallottuk ezeket a sztorikat. Szóval engedtessék meg, és ezen ne sértődj meg, de kikérjük magunknak azt, hogy “szerencsénk volt”, ez nem csak szerencse volt, hanem józan ész, elővigyázatosság is.
    A késes sztori, hát az igen, az hiba volt, hálisten nem lett belőle nagy baj, ott mi is éreztük arra a pár órára, hogy ez most gáz. Tanultunk belőle.

    Ha látod Jóljárt Benőt, add át neki üdvözletünket, sokat gondolunk rá! :) Talán még a most megjelenő Over magazinban is lesz egy közös képünk vele, mert Norvégiáról fog szólni a legújabb cikkünk. Benő amúgy merre vándorolt mostanában, az elmúlt években, és mi a következő terve?

    Minden jót, és köszönjük a hozzászólásod! Vigyázunk magunkra és már csak bő másfél év, és otthon vagyunk. (a legújabb ötletünk, hogy szinte olcsóbb a repjegy Hawaii-on át vagy Fidzsi-n át Észak-Amerikába, úgyhogy lehet, hogy útjaejtjük majd valamelyik szigeteket)

    Üdv,
    Zita és Árpi :)

  16. Németh András
    February 5th, 2014 at 09:43 | #16

    @Gergely János http://velvet.hu/sztori/2014/02/04/hamarosan_szabadulnak_a_brutalis_ausztral_eroszakolobanda_tagjai/
    Csak hogy árnyaljam az Ázsia maga a fertő, de a fejlett világ maga a mennyország képet…

  1. No trackbacks yet.