Nászút a Föld körül

Guanajuatoból San Miguel de Allendebe sikerült egy viszonylag könnyű, egy napos útvonalat találnom, ami alig volt 70km, és a környező hegyekhez képest igen kevés emelkedőt ígért:

Guanajuatoból San Miguel de Allendebe – Újabban már jegyzeteket is írok a szintmetszetekre – Ezek mindig ott figyelnek a fényképezőgépre mentve, így bármikor kéznél vannak, hisz fontos tudnunk, mennyi mászás van még hátra, hogy tudjunk tervezni

Még a városban gyorsan megreggeliztünk és elvitelre is kértünk négy kolbászos-sajtos quesadillát, mert nem számítottunk semmi élelemre útközben.

Mikor fényképeztem, vakított a nap és inkább előre figyeltem, ezért nem vettem észre, hogy Zita mögött ott volt a Krisztus szobor a 2700m magas hegyen, ami állítólag Mexikó földrajzi közepe is egyben, ezért nagy zarándokhely a mexikóiak körében.

Nekünk nem volt az, de örülök, hogy ha csak így utólag is, de láttuk. Ez a második dolog, amit utólag veszünk észre a fotókról, volt már egy szivárvány is Zita mögött Örményországban, amit a valóságban nem vettem észre, mert a tükörben nem látszott, fényképezni meg csuklóból fényképeztem hátrafelé, miközben magam elé is néztem. :)

Jobbra ilyen volt a táj mellettünk – Igen, az egy vulkáni képződmény :)

19km-nél La Saucedába érve nem számítottunk semmire, mert a műholdképről egy nagyon kis porfészeknek tűnt, de a valóságban annál inkább tele volt élettel. Épp piac volt és nagy zenebona:

…és karácsonyi rénszarvasok, szeptemberben! :)

Pálmafa is van, csak hogy teljesen autentikus legyen a dolog! :D Megkérdeztük, tényleg karácsonyra készülődve árulták ezeket a rénszarvasokat.

A férfi dolgozott az USA-ban, jól beszélt angolul, velük töltöttünk néhány percet, amíg megittunk egy horchatát (ejtsd: orcsata – rizses, fahéjjas, vaníliás ital)

Itt készül a dorilocos, vagyis annak egy kevésbé őrült változata: ropogós snack zöldségekkel és persze csípős szósszal

Ez az igazi DoriLocos – Felvágják a Doritos nevű chipseszacskó oldalát és az itt is csak félig teli zacskót telepakolják zöldségekkel és csípős szósszal – majd a tetejére még egy kis chips és szósz – A név a Doritosból és a Locosban, vagyis az “Őrült”-ből lett összerakva

A fali után emelkedő következett, de nem volt vészes, se nem hosszú, és közben ilyen kilátásunk volt az alattunk kanyargó völgyre

Remek időnk volt, enyhe szembeszéllel

Emeletes növények az út szélén – Egész nap láttuk őket

Már nem tart soká, mindjárt itt a lefelé! :)

Sok út mentén, főleg az autópályák mellett fut párhuzamos, kisebb földút is, pontosan e célból, amit a képen is látunk – na meg a szamáron közlekedők számára :)

Mellettünk szabdalt apró völgyek szaladtak, de az út általában a lapos gerincen vitt minket, így nem kellett le-fel mászni

Néhol olyan magas volt a fű az út szélén, hogy meg tudtuk simogatni :)

A szaggatott vonalat keresztezni veszélyes! :) – Most végre elkaptuk, mármint a kamerával, ahogyan egy óriási pók sétál keresztben az úton! :) Meg tudjátok mondani, miféle pók ő?

A felhők nagyott ott voltak ezen a napon! :)

Egy kisebb kanyon a távolban

Egy kaktusz és termése

A távolban már látható San Miguel de Allende! :)

Valaki túl sok lovagos filmet nézett és várfalat épített magának kerítés helyett? :)

Tuti, hogy Gringo (amerikai) ült benne! :) San Miguel de Allende nagy expat paradicsom, tele van amerikaikkal, már évtizedek óta

A városba érve egy “2×1″ táblára lettünk figyelmesek, ami annyit jelent, hogy egyet fizetünk, kettőt kapunk! :) A tacosból, így csak 5 peso volt darabja és még sült hagymát is kaptunk hozzá… Hmm, nagyon finom volt! :)

Már a városban, wifi után kutatva…

…mert a Couchsurfinges vendéglátónk, Beethoven reggel a telefonban azt ígérte, 1 perc múlva küldi a címét, ahová majd mehetünk. Ezt azóta is küldi, mi közben meg már letekertük a távot és megérkeztünk a városba. Hiába próbáltuk hívni napközben többször is, nem vette fel és nem válaszolt az sms-einkre. Egy butique hotelnél végül kedves volt a recepciós hölgy, megértette a problémánkat, beengedett a netbookommal a wifis hálózatukra, és meg tudtam nézni a Couchsurfing.org-on is, amit már sejtettünk: Beethoven ott sem válaszolt, semmi hír róla, se a címéről. Előzőleg csak sms-ben válaszolt a Couchrequestünkre, és azt írta, hogy szívesen lát minket, bár még Guadalajarában van, de mire mi San Miguelbe érünk, ő is hazautazik. Talán az történhetett, hogy annyira jól érezte magát Guadalajarában, hogy tovább maradt a tervezetnél, és ezt ilyen furcsa módon “közölte” velünk. Később, mikor meséltük az esetet, hallottuk, hogy ez elég gyakori Mexikóban, és az, hogy valaki megadja a telefonszámát és megígér valamit, sokszor semmit sem jelent. Itt is létezik a “yes story”, vagyis hogy mindenre igent mondanak, csak hogy ne komfrontálódjanak és hogy kényelmesen érezzük magunkat, de ezt nagyon rövid távon gondolkodva teszik, hiszen pl. ilyen helyzeteket teremtenek vele.

Itt voltunk San Miguel de Allendében, és számítottunk valakinek a vendégszeretetére, de őt képtelenség volt elérni. Közben meg már sötétedett…

…persze most sem csüggedtünk, Beethovent hamar elfelejtettük és megoldás után néztünk. Felcsattantunk a Warmshowers.org-ra is, ahol a város egyetlen regisztrált tagját, Johnt találtuk meg, méghozzá telefonszámmal együtt. Azonnal írtam neki, majd fel is hívtam. John is egy expat, több kisebb ingatlan tulajdonosa a városnak egy korábban lepukkant negyedében, amit most többek között ő is próbál felvirágoztatni, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel és egyéb programok szervezésével. Az egyik ilyen szabadtéri színházas telkén egy kényelmes kis kempinget is üzemeltet, ahol a Warmshowers-el bringán érkezők az első estét ingyen kapják, a másodiktól pedig 80 peso/fő/nap az ára, ami még így is messze a legolcsóbb szállás a városban. Szóval megmenekültünk! :) Johnnal 10 perccel később már személyesen találkoztunk és nagyon jó fej volt, egy színés barátjával (aki az USA-ból gyalog jött el idáig…) nagyon szívélyesen fogadtak minket, megmutatták a kempinget, ahol egy kis tetőt is találtunk a szúnyoghálónknak, és még melegvizes zuhanyra is áthívott minket magához a színes srác.

Este tüzet raktunk lomfákból és néhány órát beszélgettünk a tűz körül – reggel pedig elsőként felkelve a kempingben ugyanezt a helyet én irodának rendeztem be és elkezdtem kiválogatni a fotókat a Guanajuatoról a fejemben már készülő cikkemhez

Így néz ki a kemping, az ott a színpad, az oldalában helyesírási hibás dísztányérokkal :) pl Melcome Welcome helyett, és hasonlók :)

Otthonunk :)

Lakótársaink tanácsára Chilaquilest reggeliztünk – hiába volt zöld, az itt nem jelent semmit, zöld chiliük is van, égetett mint a tűz… :D

Na most jól írom, mert Zita kijavított, valamelyik előző bejegyzésben rosszul írtam. Ez a kaktuszlevél, és egy kisebb, kerekebb hasonló dolog pedig a tuna, a kaktusz gyümölcse, ami színben változó lehet

Sétáltunk egy kört a városban, itt is voltak szép utcák

Alexszel és Tommal, a lakótársainkkal az egyik múzeum kertjében egy hátsó lánckerekekből összerakott kerék előtt

Falfestmény a múzeum átriumjában

Modern művészet

Ekkor fordultunk ki a múzeumból :)

A bazilika a főtéren

Ezek már a szeptember 16-ára kirakott nemzeti színek az utcákon – Mexikó ezen a napon kezdte meg a függetlenségi háborút, ez a legnagyobb nemzeti ünnepük – és a feleségem szülinapja :)

Végre volt bőven bélyeg nemzetközi képeslapra a postán, így sikerült feladni jópárat. Van, akinek megérkezett már? Eddig nem kaptunk visszajelzést senkitől… Reméljük nem vesztek el, mint egyszer egy adag, amit a katmandui főpostán attunk fel, csak körbejárják a fél világot, mielőtt kézhez kapjátok őket! :)

Végre nem téglatest, hanem henger alakú fák! :)

Utcakép

Na ez a tuna, ami nem tonhal, hanem a kaktusz termésének mexikói/spanyol neve :)

Minden nap látni valami különleges bogárhátút Mexikóban :)

Ez a kempingünk – Shower, Campfire, Wifi: tudják mi kell az utazónak :)

Ez a bejárat, ha nem tudod, soha nem találod meg :)

Délután nagy beszélgetésbe kezdtünk Alexszel és Tommal, és mikor kiderült, hogy ők is cipelnek magukkal a bringákon légzőcsőt és búvármaszkot, kitaláltuk, hogy csináljuk egy közös képet a bringákon ezekkel – és ha már bolond fotó, akkor egyben megünnepeltük velük a 28 ezer kilométerünket, ami egyébként Guadalajarába menet az utolsó néhány kilométeren ért minket. Csak mivel ott nem volt hol megállni és nem volt ott semmi csak egy forgalmas autóút, ideáig húztuk az ezer kilométeres fotót – és érdemes volt :)

Egész estig dumáltunk…

…sok szépen meséltek Baja Californiáról, és az útjukról, jó volt hallani hogy másoknak is vannak nehéz napjaik és boldog pillanataik, pont mint nekünk. Aztán egy-két régi képet és videót is elővettünk, sokáig nevettünk ezen a hagymát vágó sikh bácsin az amritsari Golden Templeből, megnéztük újra, Zita hogyan készít parathát Maduraiban és hogy milyen jó volt bérelt Hero kerékpárokat hajtani Indiában, na és persze az utánozhatatlan pakisztáni forgalom sem maradhatott el Hóvarjúfalváról. Miközben újranéztük ezeket Zitával, néha fogtuk a fejünket, hogy miért nem vettünk és használtuk egy jobb vagy legalábbis egy újabb fényképezőgépet, aminek nem volt összekarcolva a lencséje. Néha csak utólag látja ezeket a dolgokat az emberek. Most innen a világ másik végéből, több mint két év után visszanézve ezeket különösen érezzük, mennyire speciális idők voltak ezek, és hogy mennyire jó, hogy vannak róla ilyen képi emlékeink is. Ugyanilyen speciálisak a mostani idők is, de ezt néha nem érezni épp most, épp itt, mert éhes, fáradt, elgyötört az ember, mert éppen az aktuális problémáin töri a fejét… De ezen túl kell lépni és észre lehet venni mindig minden percben, hogy de jó, hogy itt vagyok, és de jó itt! :) De erről az előző bejegyzésben már írtam bővebben. Most még csak annyi, hogy visszanézve ezeket a bejegyzéseket és videókat kicsit csodálkoztam, hogy hogyan volt ennyi energiám akkor minderre, hogy még videókat is vágtunk, mikor az jött ránk. Persze most van naptár, most vannak cikkek, most sem lett kevesebb az időnk se nem lettünk sokkal fáradtabbak, mint akkor csak sok minden mást is csinálunk. Na meg Indiában 2 hónapot “csak” hátizsákos “Hello Journey” turistaként töltöttünk el, ami azért kevésbé megterhelő műfaj, mint a bringázás… :)

Az, hogy végül Beethoven nem jelentkezett, végül jól jött ki, mert így találkoztunk a kempingben Alexszel és Tommal, akikkel egy remek napot töltöttünk San Miguel de Allendében, és mivel a kemping sarkában találtam asztalt és székeket, még a cikket is meg tudtam írni. Nem csak nagyszerű, hanem termékeny is volt ez a nap! :) Beethoven később sem jelentkezett, semmi hírt nem kaptunk felőle, vártunk néhány hétig egy “sorry”-ra vagy valami magyarázatra, de nem kaptunk semmi ilyet, ezért végül hagytunk egy neutrális referenciát róla, mondván, hogy “Oké nemet mondani, vagy lemondani a felajánlást, de teljesen ignorálni minket nem volt szép.”

Történt 2014. szeptember 7-én és 8-án, tekertünk 76km-t, megírva október 8-án. Holnap pedig továbbindul az útinapló egy jó kis 300km-es, 4 napos szakaszra Tolucába! :)