Sok futás, tánc és ugráló babok Guadalajarában
Guadalajarában Sindy-nél laktunk Couchsurfinggel, de ha ő vagy más nem fogadott volna be minket magához erre a négy napra, akkor a híres Casa de Ciclismoban (LINK) szálltunk volna meg, amely egy biciklisbarát szálláshely. Néhány nappal azután, hogy elhagytuk a várost találkoztunk egy bringás párossal, akik ezen a helyen szálltak meg, és azt mesélték, hogy jó volt ott és hogy folyamatosan mentek a bulik és mindig vitték őket valahová. Mi annyira nem vágytunk erre 5 nap masszív bringázás után, de azért így is kimentünk Sindyvel két este valahová.
Első este Sindyvel kimentünk a kedvent helyére, busszal 10 perc volt a központ mellett ez az utca, ahol a kétszer két sáv autóút között volt egy széles sétány kétoldalt fákkal. Ezen a helyen szólt a zene és emberek százai táncoltak. A mexikóiak már óvodában elkezdik tanulni ezeket a latin táncokat, ezért ropják így felnőtt korukra.
Ugyanitt volt egy sikh fickó, aki matracokat terített le, és mindenkit megmasszírozott-csontropogtatott kb. 1 percig, aztán odacsúsztatta az illetőknek a névjegykártyáját. Jó kis marketing, meg kell hagyni! :) Mi is kipróbáltuk, jó volt a ropogtatás, és később vicces volt látni, hogy a fehérruhás, turbános csávó is beállt táncolni :)
Ezt már hazafelé menet láttuk, egy szobor, amely egy nagyon fontos pillanatot ábrázol: egy pásztornak megjelent a guadalupei szűz, mikor ment a papokhoz és elmesélte nekik, hogy mi történt, nem hittek neki. Később megjelent neki megint és azt mondta, hogy gyűjtsön virágot a ruhájába. Amikor ezeket a virágokat elvitte a papoknak és kinyitotta a ruháját, azon megjelent a guadalupei szűz mintája… Vagy valahogy így… :)
Egy saroknyira volt a lakhelyünktől – megint – a város legjobb tacoszozója :)
Kedden és szerdán egyet fizet kettőt kap akció volt, így 8 pesoért (kb. 150 forintért) már két tacost kaptunk, vagy 25-ért már két tortát, amit itt Lonche-nak hívtak. :) Milyen jó, hogy erről Sindy felvilágosított minket és milyen jó, hogy kedden és szerdán is a városban voltunk :)
Így nézett ki kívülről e kedvenc helyünk
Amúgy nem csak a tacosok és torták, hanem a további futásaim is nagyban inspiráltak, amíg Guadalajarában voltunk, sok bejegyzést megírtam, és Sindy az út további tervezésében is segített.
Egy másik nap Sindyvel bementünk a belvárosba is körbenézni – ahogy leszálltunk a buszról, szemnejött ez a lovasszekér a háttérben a templommal, én meg tüzeltem csípőből, de a ló sajnos picit gyorsabb volt, kilépett a képből :)
Itt is bementünk egy templomba – a sok közül
Ez pedig a könyvtár
És a könyvtár kupolája – nem rossz egy olvasóteremnek :)
Engem ezek a falfestmények a komcsikra emlékeztetnek
Ahogy kicsit a könyvtár főbejáratának domborművei is. Bár ezek azért már tetszettek is, meg kell hagyni :)
Sok átriumos utca volt a központban
Itt láttunk olyan cipőpucolókat is, akik kicsiben nyomták – de legalább dolgoznak, és csinálnak valamit, nem csupán kéregetnek. És ez nagyon jó, ahogy az is, hogy az emberek igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat
Mexikó nem olyan szegény, mint hittük. Vagy csak nem járunk az igazán szegény vidékein. A minap váltottunk levelet Vincenttel, az idős olasz bácsival, aki az utolsó munkaadónk volt új-zélandon, és aki adott nekünk 500 dollárt, hogy adjuk oda az éhező szegényeknek. Megérkezett az adóvisszaigénylésünk (96 dollár fejenként), erről értesített minket az öreg. A válaszban elmeséltem, hogy bár a saját kis kasszánkból néha vettünk ételt egy-egy kéregetőnek, de az 500 dollár még érintetlen, még későbbre tartogatjuk, mert az hallottuk, hogy pl. Guatemalában és Hondurasban sokkal nagyobb a szegénység, mint Mexikóban.
A katedrális harangjai és kupolája
…és belül
A katedrális melletti parkban – Mr. Vallartának azt hiszem valami köze van Puerto Vallartához
Ez volt a park közepén – Ha lenne netem, megírnám, micsoda
Lovasszekér okostelefonnal :)
A katedrális mögötti téren sombrero-festő művészeti contest volt, vagy valami ilyesmi… Tetszett, hogy amíg dolgoztak a művészek a kezdetben pont ugyanolyan formájú és színű nagy kalapokon, addig mi szabadon körbesétálhattunk közöttük, figyelve az alkotás folyamatát :)
A katedrális hátulról, erről a bizonyos kalapos térről
Az operaház (azt hiszem… vagy színház) terme
…és kupolája
…és a kupola közepében a fő lámpatest
Az előcsarnok
Kanálművészet :)
Ugyanitt ugráló babokat is láttunk:
A titkuk az, hogy még a mag fejlődése közben egy lárva befészkelte magát beléjük. :) Tiszta Alien csak kicsiben és valóban, nem? :)
Na ez nagyon morbid, az utcán láttuk! :) Fizetsz X pesot, és a katedrális formájú madárkalitkában lévő madarak kinyúlnak a katedrálisukból a csőrőkkel és kivesznek egy kártyát a sok közül, vagyis kvázi megjósolják a jövődet… :) Ahogy sok más “fejlődő” országban, az emberek itt is rendkívül babonásak.
Éttermek a fő sétálóutcán
“Ez az gazdám, csak tovább egyenesen, vigyük a kartonpapírokat az újrafeldolgozó üzembe!” :D – Na hozzájuk kellett egy kicsit sprintelni, de végül sikerült elkapni a pillanatot. :)
A sétáló utca katedrálissal áttellenes végén, valami múzeum van miféle épület előtt a téren ilyen furcsa szobrok voltak
Elég furcsa hangulatot árasztottak, ami nem igazán illet a városhoz, de azért érdekesek voltak, meg kell hagyni
Vajon mit szívott az alkotójuk? :)
Az kifejezetten tetszett, hogy nem passzív tárgyak voltak, hanem székek, kanapék, amelyek hívtak arra, hogy beleülj és fényképezkedj velük – manapság ez talán már követelmény az ilyen városi szobroknál, hiszen így osztják meg a turisták a közösségi hálókon a szobrokkal készült fotókat és így válnak öngerjesztő jelképekké a város számára
Egy a katedrális melletti több udvaros, átriumos épület egyik udvarában ezek a növények voltak elrakva – hogy miért, azt nem tudjuk, talán azért, hogy megmutassák nekünk: ebből készül a tequila, a nemzeti italuk :)
Ugyanitt az egyik lépcsőház falaira és mennyezetére egy hatalmas festmény volt mázolva. P nem a gonosz, hanem a gonosz erőket / embereket / mozgalmakat elpusztító valaki vagy valami akar lenni
Oldalt pedig a gonoszságok, és az azokat előidéző eszmék
A városnézés végeztével egy étteremben találkoztunk Sindy családjával, ahol az anyukája meghívott minket vacsorázni. Itt Sindy a kedvenc italát, a Micheladát ivott, ami nem más, mint sör paradicsomszósszal és jéggel, valamint csilivel és citrommal, egy sós és/vagy csilis szélű pohárban tálalva :) Mivel én a paradicsomot, Zita a sört nem szereti, így egyikünknek sem lett ez a kedvence :)
Jajj, itt a vége :) Nincs több fotóm kiválogatva Guadalajaráról :) Pedig nekem úgy rémlett, hogy több időt töltöttünk itt és több minden történt velünk. :) Talán azért érzem így, mert az első futás után még kétszer kimentem futni, és mert rengeteg naplót írtam, és skype-olni is sikerült az otthoni családdal. De ezekről értelemszerűen nem érdemes sokat mesélnem. Bár az egyik futást mégis megemlítem. Balga ötlet volt összekötni a postáramenetellel. Egy közeli bevásárlóközpontba futottam ki, gondolván, hogy a kettőt összekötve egyúttal bélyegeket is szerzek. Mindenhová küldtek a biztonsági őrök, jártam DHL-nél, UPS-nél, és még egy futárcégnél, míg végre egy óriási zanyálás után, amelyben majdnem összetörtem a zenelejátszónak használt telefonunkat, végre megtaláltam a postát, ami ekkor már két órája bezárt. Hála az égnek hazafelé menet kocogva sikerült lehiggadnom, így nem veszett el sok a napból, talán csak 20 perc. És ezzel még véget sem értek a postás kalandjaink :) Na de a következőkről majd legközelebb! :)
Guadalajarában 2014. szeptember 1-től 4-ig voltunk, és ezalatt a négy nap alatt egy métert sem bicikliztünk. :) És ez így volt jól. Futni kb. olyan 15km-t ha futhattam, mindezt már 1600 méterrel a tengerszint felett! :) …és még mentünk később magasabbra is. :)
Ui: a képek fájlnevei tévedésből lettek guanajuatonak elnevezve, valójában Guadalajarában voltunk és Guadalajaráról szólnak a képek.
Legutóbbi hozzászólások