Yosemite #2 – Vízesések és panorámák nyomában
Kevés minden szó ahhoz, hogy visszaadja azt a látványt és azokat érzéseket, amelyek a Yosemite Namzeti Parkban értek minket. Ezért most kevesebbet fogok szövegelni, és több lesz a kép, megpróbálom rajtuk keresztül elmesélni és megmutatni a következő néhány napunkat e gyönyörű parkban.
Kilátás a Tunnel Viewról és a Glacier Pointról

Reggel nem bírtam felállni a könyv mellől, még a kaját sem ettem meg egyből, amit nagyon furcsált Zita, hiszen általában én vagyok az, aki nem bír egy percet sem várni, ha ételről és evésről van szó… :)

Mivel még mindig fáradtak voltunk, stoppolva indultunk fel a Tunnel View és a Glacier Point nevű kilátóhelyekhez – ha pedig stoppolsz, jó, ha be tudsz állni egy fa árnyékába, mint pl. most itt :)

…és kaptunk fuvart, egy kedves pár felvitt minket az alagút nyugati oldalán található Tunnel View kilátóhelyre.

A Vernal és a Nevada vízesések közelebbről – ezek az előző képen is látszanak, de csak távolról, kicsiben

A Half Dome – Hátulról engedéllyel fel lehet túrázni a tetejére, nem kell hozzá se felszerelés, se sziklamászó tudás, csak egy kis szerencse az engedélyhez, és némi bátorság. Kiállnál a peremére?

A Half Domeal szemközti két lapos sziklatorony – Olyan, mintha egy gyerek rajzolta volna ezt a tájat, pedig közben egy óriási gleccser :)

Az Ahwahnee Hotel – Itt volt Steve Jobsék esküvője és a 20 éves házassági évfordulójuk – 300 dollártól kezdődnek a szobák… :)
A Le’ S’more és a csokis banán

Este hétre vissza kellett érnünk a kempingbe, mert hivatalosak voltunk egy vacsorára Chrisék sátorhelyénél. Hála az égnek egy angol páros (két fickó :o) felvett minket és egészen a völgyig vittek minket ahol a El Cap kilátóhelynél azonnal elvitt minket egy holland páros a Camp 4-ig. Így késés nélkül megérkeztünk, és Chrisék sátorszomszédjától, a svájci Floriantól még egy Ahwahnee sört is kaptam :)

Az esti társaságunk – Zöldben Chris, előtte a feleségével és a lányával, mellette Floriannal – Egy nagyon jó hangulatú rikiki partit toltunk a nagyon finom vacsora után – Chris felesége könyvelő és hivatásos szerencsejátékos (tiltották már ki kaszinóból, olyan ügyes – azt is mindig észrevette, amikor rosszul írtam fel neki a pontokat, persze mindig az ő kárára… :) De hiába próbálkoztam, így is ő nyerte egész utcahosszal a partit :)

A S’more! :) Egy amerikai tábori “kaja”: két keksz között egy nagy kocka csoki (nem muszáj, hogy fehér csoki legyen mint a képen), és egy tábortűz felett megpirított-puhított marshmallow (marsmaló – magyarul mályvacukor?) – A neve a “I want SOME MORE”-ből jött és mi feltaláltuk egy advanced változatát ezen az estén: a “Le’ S’more”-t, vagyis a Lemon S’more-t, amikor citromot csöpögtettünk rá. Isteni finom lett! :)

Florian Chocolate Banana-t csinált a csapatnak, vagyis a tűz felett beleolvasztott egy rúd csokit egy hosszában kettévágott banánba – Ilyeneket is lehet a tábortűzön csinálni a jó kis magyar kolbászos-szalonnás-hagymás történetek mellé desszertnek :)
A felfújható gumikacsán a folyón

Következő reggel Chrisék kölcsönadták a Tubejukat, vagyis egy vízen úszó felfújható kerek tutajt, amivel elmentünk tubingolni, vagyis lecsorogni a folyón. A Shuttle busszal feljebb mentünk a völgybe a folyó egy felsőbb szakaszához, ahol vízre tettük a tutajunkat :)

Lefelé csorogva a vizen láttuk ezt a fickót, aki egy szörfdeszkán állva evezett – ez egy újfajta őrület errefelé…

Néhány helyen ki kellett emelni a tutajt és odébb újra vízre tenni – igen, az a timelapse kamera rászerelve, de a videók nem sikerültek jól, ezért nem raktuk be őket e bejegyzésbe

Mivel a folyó nem volt valami gyors sodrású, számomra hamar unalmassá vált a csónakázás, ráadásul kettőnkkel a fedélzeten szinte teljesen elsüllyedtünk és állandóan megfeneklettünk. Ezért később én kiszálltam és csak a parton sétálva fényképeztem, ahogy Zita élvezi a sodródást a vizen

A papucsainkat (Zitáé Wainuiomatából, Új-Zélandról való, az enyém Yogyakartából, Jáva szigetéről, Indonéziából) evezőnek használtuk :)

A vizes élményből hazaérve lefényképeztük ezt a remek figyelmeztető építményt a Camp 4 parkolójában – Ez történhet, ha a kocsiban hagyjuk az ételt!

Új sátorszomszédjaink egy három kisgyerekes phoenixi házaspár voltak, ezzel a sátorral és az utánfutós-gyerekhordós kerékpárral :) Jó, mi? :)
Gyalogtúra a Mist Trailen és a Panorama Trailen

Következő nap végre elindultunk egy igazi gyalogtúrára is. Kibuszoztunk a 16-os megállónál lévő Trailheadhez, vagyis “túrakezdethez”, és elindultunk fölfelé a völgy oldalában a Mist Trail nevű ösvényen, hogy felfedezzünk néhány szépnek ígérkező vízesést és panorámát. Persze először csak ilyen kíváncsi mókusokkal találkoztunk az erdő mélyén. :)

Ezt láttuk, amikor lenéztünk a perem sarkából a vízesés mellett – Lent látható az ösvény az embertömeggel

Kicsit odébb a peremtől ennek a gyönyörű tónak a partján ejtőzhettünk – Innen már látszott a következő vízesés, a Nevada-falls

Az előbb említett tó felülről – a víz egy enyhén lejtős, lapos sziklán ömlik bele – Csúszkálni tilos, és veszélyes, erre táblák figyelmeztetnek!

A Nevada-falls teteje előtti elágazásnál elfordultunk balra a Half Dome irányába, hogy egy kis kitérőt tegyünk erre a fürdőhelyre. Ezt még Cyndi javasolta nekünk San Franciscoban

A következő vízesésnél, mikor átkeltünk a hídon, megálltunk enni egy falatot. Ekkor találkoztunk ezzel a családdal, akik Wilderness Permittel itt táboroztak. Az apuka megkérdezte, hogy van-e valamire szükségünk, víz, pezsgő? :) Utóbbin fennakadtunk, és beszélgetni kezdtünk, aminek az lett a következménye, hogy a végén ragaszkodott hozzá, hogy tényleg elfogadjunk tőlük egy kis üveg pezsgőt… :) Tehát tényleg nem viccelt vele! :D

Mire a Glacier Pointhoz értünk, már javában szürkült, örültünk, hogy nem most járunk itt először, mert nagyon sajnáltuk volna, hogy nem láthajtuk azokat a gyönyörű kilátásokat nappali fényben. Így viszont ezen már nem bánkódtunk, helyette rögvest nekiálltunk stoppolni. Két fiatal német lány vitt le minket a völgybe és útközben sok érdekeset meséltek a Tioga-hágóút télvégén található Mono-tóról. Egyenest Curry Villagebe vittek minket, ahol gyorsan letusoltunk, majd az utolsó buszt elcsípve este 10-re visszaértünk a Camp 4-ba. Jól elfáradtunk, hosszú nap volt, nem maradt már erőnk pezsgőzni, csak néhány mogyoróvajas kenyeret toltunk be aztán eldőltünk a sátrunkban.
John Muir és a Yosemite Grant

Ezek után úgy döntöttünk, hogy nem lenne bölcs másnap reggel továbbindulni a kerékpárokon. Hajnalban kinéztünk és láttuk, hogy a Camp 4 regisztrációs bódéja előtt sokkal kevesebben állnak, mint ahány hely fel fog szabadulni. Ezért visszaaludtunk, és Zita később kisétált 8:25-re a bódéhoz. Csakhogy ekkore már a sátorhelyünket a ranger-hölgy eladta, merthogy a meghírdetett 8:30 helyett 8:15-kor kezdte kiosztani a helyeket… :( Állhattunk sorba, majd miután befizettünk még egy éjszakára, költözhettünk át egy másik sátorhelyre. Ezt igazságtalanságnak éreztük és kezdetben nem értettem, mi volt ebben a jó, nem láttam az egésznek a jó oldalát. Mindaddig, amíg az új szomszédaink, egy hatalmas mexikói család át nem szólt hozzánk, hogy nincs-e kedvünk megenni a maradék french toastjukat (bundáskenyér), mert különben kidobnák… :O :) Még narancslevet is kaptunk és sokat beszélgettünk velük :)

Ezt a napot arra használtuk, hogy megnéztük a Visitor Center melletti múzeumot. Még egy kisfilmet is megnéztünk a park történetéről. John Muir tehet mindenről, ő volt az a természetvédő aki beleszerelmesedett a környékbe és meggyőzte az amerikai polgárháború kellős közepén Lincoln elnököt, hogy írja alá a Yosemite Grant nevű szerződést, amely garantálta e terület védelmét, hogy mindezt a később generációk is élvezhessék. Pár évvel később megszületett az első nemzeti park, a Yellowstone, majd rá még néhány évre Yosemite is nemzeti parkká nőtte ki magát, kiterjesztették a védett terület méretét a maira, és ezzel megindult az USA-ban a különböző területek nemzeti parkká alakítása – innen indult a nemzeti parkok ötlete, ezért hívjuk ma nemzeti parkoknak a különböző természetvédelmi területeket.
No, hát ennyi, remélem tetszett csak így képalákkal is a történet, ezentúl lehet, hogy néha így fogom folytatni. A következő bejegyzésben pedig elindulunk a biciklikkel fölfelé a Tioga-hágóúton! ;)
Történt 2014. június 23-26. Lejegyezve, beszerkesztve július 24-én.
Üdv! Nekem tetszik, ez a képriport – képekben elbeszélés – stílus. :-)