5 nap bringázás Puntarenastól az Osa-félszigetig
Seleniánál azon a napon, amikor ő dolgozott, mi is a gép előtt ülve próbáltuk hasznosan tölteni az időt. Ha jól emlékszem, reggelit én készítettem, de ebédre a házinéni ütött össze egy csirkés-sajtos empanada-t. Eseményektől mentesen, csöndesen telt a nap. Árpi egyik híre számomra az volt, hogy megtalálta a Corcovado nemzeti park hivatalos honlapját és azt az ehhez kötött honlapot, ami az idegenezetésről szólt. Tavaly februártól kötelező idegenvezetővel menni, nem lehet csak úgy magunkban sétálgani a parkban. Ez általános közfelháborodást keltett bennünk és Seleniában is. Amikor ezt elmondtuk neki, ő azonnal telefonhívásokat kezdett, felhívta vagy három barátját, és ez a harag táplálta a mi elégedetlenségünket is. Mi az, hogy minimum (a legolcsóbb csomag) 200 USD-ért lehet bemenni a parkba? A természet ezentúl csak a gazdag embereké? Micsoda szabályozás ez, és micsoda árakkal? Árpi írt két couchsurfingesnek, akik a térségben élnek, az egyikőjük maga is idegenvezető. Huh, ne tudjátok meg, micsoda ingerült és ideges választokat kaptunk! Úgy látszik, ez a téma egy darázsfészek, jobbnak láttuk óvatosabban megközelíteni a kérdést. Azonnal elnézést kértünk a couchsurfingos levelezőtársaktól, és további kérdéseket intéztünk hozzájuk. Eléggé zavaros volt a helyzet, de az általunk leszűrődött lényeg nagyjából ennyi: hiába van ez a szabályzat egy éve életben, a díjazás még mindig nem forrta ki magát. Egyrészt, mivel a honlap, amit találtunk, nem a hivatalos és egyetlen ügynökséget mutatja be, amelyik túrákat szervez és idegenvezetőket ad. Sok ilyen ügynökség, iroda van. Mindenhol mások az árak, talán még alkudozni is lehet. A másik része a dolognak, hogy még egy adott ügynökségen belül is indulatokkal teli beszélgetést szül az árakról való diskurzus. Ezt napokkal később tapasztaltuk meg, amikor már Dos Brazosban laktuk Francoisnál. De ne szaladjunk előre.
Továbbindulásunk napján megvártuk Seleniát, majd addig addig húzódott az összepakolás meg elészülés, hogy még ebédre is ott maradtunk. Selenia igazán elkényeztetett minket.
a finom ebéd
Selenia egyszer elment egy szervezett vulkán mászásra, ami eléggé “nomádnak” volt hirdetve, tehát ételt, sátrat cipeni kellett a többnapos túrára. Mivel kicsit túlmisztifikálta a dolgot, még mindenféle túlélő-, és életmentő felszerelést meg ételt is vitt magával. A képen látható kék-fehér csomag vészhelyzet esetén 4-6 óránként lassan elrágandó élelem pótló kekszféleségeket tartalmaz. Ilyeneket csomagolnak a mentőcsónakokba, és ezek alkalmasak arra, hogy több napig – hétig is talán, életben tartsa az embert hajótörés, vagy egyéb katasztrófa esetén. Ezt megmosolyogtuk és nem fogadtuk el, bár már bánjuk, mert igazából tök jó “energiaszeletnek” lehetne használni, időt nyerhetnénk ezekkel, ha épp nagyon éhesek vagyunk, de nincs mit épp enni.
A búcsúzás pillanata
Bringaút!
Később eléggé zörgőssé vált a minősége. De tiszteletben tartottuk, így 90%-10% százalékban ezen mentünk. Ha már megépítették, és lényegében jó meg szabályos meg biztonságos (csak nem kényelmes és nem gyors), akkor tegyük le mi is a voksunkat emellett. Így látják az emberek, és ez egy pozitív megerősítés. Ha az autóúton mennénk, akkor olyan visszacsatolást adhatnánk, hogy “lám, a nyugati turisták (sem) ezt használják, nem éri meg ilyet építeni.” Na jó, ez talán túlzás, de remélem értitek a lényeget, amit a viselkedésünkkel támogatni szeretnénk. A példa, amit a viselkedésünkkel adunk, nem csak a gyereknevelésben fontos!
Ezt Árpi szúrta ki. Nem teljesen értjük a koncepciót, de tény, hogy egy irodai forgós szék az ülés, tehát ez egy házi készítésű rekumbens, csak épp a hajtás hiányzik. Az első keréknél van lábtartó, tehát gyanús, hogy motoros verzió lesz belőle, nem kerékpár.
Szelektív hulladékgyűjtés. Kérdés, hogy működik-e?
:)
Árpi és a fái. Ez mondjuk tényleg jól néz ki.
Gyermek játékok eladásra az út szélén. Fontos, hogy már korai években sulykoljuk bele a gyerekbe a trendek, a márkák szeretetét, és annak a tényét, hogy ezek a márkák szerves és elválaszthatatlan részei a mindennapi életnek! Kóla nélkül nincs ebéd, eszünkbe se jusson limonádét vagy vizet inni! Ja, mert “azt kéri a gyerek.” – Ja, bocs… akkor “edd meg, amit főztél.”
úton
Ez a fénykép nem mutatja be rendesen azt az őrült reklám-áradatot, amit folyamatosan látunk az út mentén. Gyakorlatilag végig a tengerparton állandóan találkozunk nyugati emberek számára szánt hirdetésekkel, amelyek vagy (spa/wellness/relax/adventure) nyaralást, vagy ház/apartman bérlést, illetve azok megvételét reklámozzák. Gyakorlatilag a fél partszakaszt kiárusítják; ennyi hirdetést látva arra következtetek, hogy nagy az igény a nyugatias szemmel olcsó, paradicsomi körülmények közötti életre. Ilyen tendenciát láttunk már Belize-ben is, ami az angol nyelv miatt nagyon vonzó. De még a Corcovado Nemzeti Park melletti területen is találkoztunk két párossal és a szállásadónkkal, akik mindent hátrahagyva itt vettek földet és permakulturás étel-erdőt szeretnének kiépíteni, vagy hotelt üzemeltetnek.
Árpi izzadt önképe. A sötét foltok nem árnyékok, hanem…jaj, fúj… szóval meleg van…
Bomberos! Tűzoltóság! Ide készültünk aludni. Mint kiderült, nem volt ott senki, így más szállás után kellett néznünk.
Vöröskereszt! :) Na, Vöröskeresznél sem aludtunk még. Konkrétan a jetski és egy mentőhajó között aludtunk.
A vacsoránk. A szokásos lepény, tonhalas-babpépes-kukoricás-sajtkrémes. Nyami! A babpép íze egészen emlékeztet minket a májkrémre.
És akkor egy kis önkritika. Ez mind a szemét a vacsoránk, tehát csak 1 étkezés után. Ez minimum x3 egy napra, plusz a kekszek, vagy a fagyi csomagolása, amit néha eszünk. Itt nem találtunk szelektív szemetest, tehát még csak nem is lett szelektíven kidobva. Gondolkodtam egyszer egy olyan projekten, hogy gyűjtögetem a szemetünket és fotó-dokumentációt készítek róla. Ez azért érdekes, mert mivel állandóan kidobjuk a szemetet és a kukásautó elviszi (kiviszi a látóterünkből), ezért nem látjuk, hogy összességében mekkora szeméthegyet halmozunk fel hétről-hétre. Ezért sokkolja a legtöbb Indiába utazót a kosz és a mocsok, mert hirtelen szembesül mindazzal, amit lényegében ő is megtermel, csak otthon elszállítják, Indiában pedig az élettér része. Hirtelenjében kikerestem két linket, amit érdemes ebben a témában megnézni:
illetve egy amerikai fotográfus lefényképezett családokat egy heti szemetükkel
Még sok ilyen cikk – link – honlap – fórum van fennt az interneten, lehet lelkesen keresgélni.
Még egy kis szemét – és a reggelink. Ezt a képet azért tesszük ide, hogy lássátok, micsoda majdnem-igazi párizsis zsömlét ettünk! Az ízhatás hasonló volt, csak nem zsömlével, és nem vajasan, hanem tejföllel.
Azt hiszem Árpi ezt a képet a térfigyelő kamera miatt készítette. – Árpi, miért készítetted ezt a képet?
Olvasói véleményeket kérünk szépen kommentekben: szerintetek jó ötlet-e a gyermek póráz, ha igen, miért, és ha nem, miért ellenzitek? (A kék atlétás bácsi mellett álló gyereken van piros “póráz”, a másik -már nagyobbacska- kisgyerek szabadon van.)
Vigyázat, állatok!
Egyike a nyugati, gazdag emberek számára eladásra /kiadásra szánt, vagy földet megvett tulaj által épített házaknak. Dallas, kicsiben. Hihetetlen, mennyire, de mennyire elüt a helyi kulturától, életviteltől ez az életforma! Olyan, mintha földönkívüliek vetettek volna tanyát. Valahol, mélyen, ez nagyon gusztustalan. Persze, persze, miért ne tehetné meg? De azt hiszem a helyes kérdés inkább ez: miért teheti meg?
Aztán láttunk más érdekes “házakat” is.
Ez valószínűleg egy étkezde volt valaha.
Rémisztő látvány: pálmaolaj termesztés végett ültetett pálmafák, de mind halottak. Mintha valami járvány söpört volna végig… A választ később kaptuk meg, miért néz ki így ez az ültetvény.
Pálmaolaj erdők.
És még több pálmaolaj erdő…
A pálmaolaj termesztése megélhetést biztosít, viszont elveszi a teret a természetes erdőktől. Azért csalókább, mint az általunk is ismert mezőgazdaság (ami ugye szintén elveszi a helyet a természetes élővilágtól, hogy minket tápláljon), mert ez erdőnek néz ki. Illetve hát az is. Csahogy egy érzékeny ökoszisztémát fenntartó, életteret biztosító erdő nem helyettesíthető egy másik, megnevezésében azonos, vagyis “fákból álló erdővel”, mivel itt a biodivezitást felváltja egy, azaz egy típusú növény (plusz az egyéb bokrok, füvek). Ebben nem él meg ugyanaz az állat és növény sokaság, amelyik az eredetileg itt álló természetes erdőben élt. Itt egy picivel jobb a helyzet, mint például Indonéziában vagy Malajziában.
Egy kép az erősebb idegzetűeknek.
Angolul tudóknak The Orangutan Project
és még egy, a WWF honlapja ugyanebben a témában.
Választ vártunk Couchsurfingen a Corcovado Nemzeti Parkkal kapcsolatban, meg úgy általában is kellett az internet, így megálltunk egy gyorsétkezde mellett, ahol volt wifi. Na ide tért be a péksütis is, ilyen csuda motoros biciklin. :)
Semmi hírt nem kaptunk, így eldöntöttük, hogy nincs értelme sietni. Az egy nap alatt betervezett távot két napra bontottuk. Így most már inkább szállás után kellett nézni. Azért jó volt kicsit hűsölni a légkondiban, bár amikor ennyire ragacsos az ember az izzadságtól, még ez sem esik annyira igazán jól.
Suhanunk
A pálmaolaj ültetvényeken dolgozók házai. Az itt dolgozók ide költöznek családostúl, így mindenkinek egyszerűbb. Így egész kis falvakat hoznak létre, iskolával, boltokkal, talán még kórház is van.
Szállítják a termést. Erről még lesz jobb/részletesebb kép is.
Ami a pálmaerdő után marad…
Ez a kép délután készült, kb 2-3 órával naplemente előtt. Látjátok, hogy milyen “vizes” az út? :))) És még csak nem is a déli órákban!
Megálltunk fagyizni egy benzinkútnál, mert én már nem bírtam tovább a meleget, le kellett kicsit hűljek. Itt is voltak levélvágó hangyák, és…
…csőben lakó hüllők. Kb 5 percenként kinézett, lecsekkolni, hogy ott vagyunk-e még. Gondolom zavartuk a területét, de csak ott volt árnyék.
Gyönyörű tengerpart. Megértem, miért jön ide annyi utazó és turista.
Esti szálláskereséshez lekanyarodtunk a főútról egy kis falu felé. Egy templom melletti még épülőfélben lévő közösségi házban kaptunk szállást. Ez a kisfiú a gondnok unokája, nagyon érdekelte minden, amit csináltunk. Amíg én fürödni voltam, Árpi nekiállt előkészíteni a vacsorát (a lepényt), ő pedig nézte és kérdezgetett dolgokat Árpitól.
A híres costa ricai tejföl. Van sós (!) és sótlan változata. Ez a sós verzió, először véletlenül emeltünk le a hűtőpolcról egy ilyen csomagot. Evés közben láttuk meg rajta a jelzést, na meg az íze is furcsább volt. Árpinak nagyon izlik, szerintem fura…
A szállásunk a templomnál. Lényegében készen van az épület, csak további elemeket építenének bele, pl. elválasztó falakat, hogy több külön termet kapjanak.
Egy buszmegálló
“Restaurant Palí” – ahogy Árpi hívja. Itt szerezzük be nem túl közösség-tudatosan, de olcsón a lepény hozzávalóit, na meg azt a finom fagyit. 205 fityisz darabja, vagyis ~100Ft. Van csokis, egy ismeretlen zöld gyümölcsös, és – kapaszkodjatok meg – tejfölös! :) Az szerencsére nem sós.
“Suli” márkájú párizsi
Ez a szép sárga hasú kismadár is ebédelni jár ide. Az autók szélvédőjéről lepotyogott, vagy az ember által összetaposott bogarakat/lepkéket eszegeti fel a parkoló betonjáról.
És megjött a jégkásás! Szerintetek otthon milyen hamar kergetnék el az ilyen árusokat a bevásárlóközpontok parkolójából? – És ha tudatosabban vásárolnánk, tőle vennénk a fagyit, a helyi kisvállalkozótól, nem a nagy cégtől. De hát az igények, ugye… mert ez nem olyan finom. Vagyis másképp finom.
Árpi szép fái
Pálmaolaj munkások. Elbeszélgettünk velük egy kicsit. Heti 6 napot dolgoznak, 5:30-tól (napfelkelte előtt fél órával) 13:30-ig, ezzel a munkával 70.000 colónest keresnek 10 nap alatt, amit ~35.000 Ft. Kb 105.000Ft egy hónap alatt, ami nem sok az itteni árakhoz képest, de Latin-Amerikához képest annyira nem is rossz.
Újabb pálaolaj munkások által lakott falvak, megbújva a szép zöld környezetben.
A piros nadrágos jó hosszú csöveket húz maga után.
Árpi fái következő rész
Ezeket nem igazán értettük. Az ár helyén “#local” felirat szerepel egy számmal. Emellett meg mindig valami szöveg, hogy “alacsony ár” vagy “most megéri”, meg “most, most, most” buzdító feliratok. Volt, hogy ugyanaz a plakát, tehát ami ugyanazt a terméket hirdette, más számot mutatott. Ezt nem tudjuk mire vélni. (A közeli Golfitoban van egy vámmentes övezet, és ezek a számok az ottani boltok számai, ahol ezeket a termékeket kapni – Árpi)
Megkérdeztem Árpit, ezt miért fotózta. “Mert milyen gáz, hogy egy ilyen eco-zöld országban miért árulnak dobozos 2 dl-es kólákat?”
Ide tartozik még egy történet. Be akartunk vásárolni ebben a kis helyi boltban egy-két dolgot a lepényes vacsorához. ELőször is találtam májkrémet, ami nagy öröm, nagyon finom volt. Az ára: 500 colónes. Ezt azért emelem ki, mert egyrészt a termékek fele nincs beárazva. Amikor odasétálsz a pulthoz, hogy megkérdezd mennyibe kerül, rádnéznek és mondanak egy árat. (Van, ahol lehúzzák a vonalkódot.) Itt is így tettek, ránézésre mondtak egy számot. Mivel szerettünk volna még sajtot is venni, de annak az ára körül volt egy kis kalamajka (először 25 colónes volt darabja a lapkasajtnak, 2 perccel később már 110), a pultra kitett májkrémen átvizesedett az árcédula, így nem lehetett leolvasni róla az árat. Mikor fizetni szerettem volna, a tulaj rámondta, hogy 550. Erre hoztam neki egy másikat a hűtőből, amin jól látszott az ár… Aztán szerettem volna egy üdítőitalt venni. Ezeken sem volt ár, és bár tudom, hogy se a dobozos, se a műanyagos csomagolás nem jó, egyiket nehezebb újrahasznosítani, mint a másikat, úgy voltam vele, talán a dobozos jobb választás. Mivel a sajt meg a májkrém miatt már ár-háborúba kezdtem az eladóval, erre előre közölte készségesen, hogy a dobozos 600, míg a műanyagos 500 colónes, mert ez utóbbit újrahasznosítják, de a dobozost nem. Jó, vettem egy műanyagosat. Miután elfogyasztottam, odasétáltam az eladóhoz, hogy no, itt van a flakon, hova tehetem? Unott arccal mutatta a kukát. Vagyis tökre mindegy, mit veszek, úgyis a kukában landol. Kérdés, hogy itt vannak-e szemétszelektálók, mint akiket Mexikóban, meg Indiában láttunk, akik abból élnek, hogy szétválasztják a kukába kidobott szemetet? Ajvé, franc se tudja, eleve nem is kéne üdítőt inni.
újabb kísérteties, halott pálma erdők
a dolgozók szép rendbe rakták a levekeket a földön, ezt sem értettük eleinte, de később megtudtuk, miért
Aranyos házikó
Ma esti szállásadóink: Luis, Estela, és a gyerekek: Kahory és Jeremy.
Elkezdett szemerkélni az eső, és nem tudtuk, mennyire fog esni. Elvileg nem kéne most esnie, száraz évszak van. Egy iskolánál érdeklődtünk, hogy aludhatunk egy a tetővel védett folyósón, de az őr áthozott minket ide, a barátaihoz, két házzal arrébb. A szomszédos épületben kaptunk helyet, ahol Luisnak egy rokona (vagy munkása) lakott. Ő is pálmaolajból él meg, illetve lehet, hogy más munkája is van, de épp szüretre készültek, a ház mögött egész takaros kis ültetvénye volt. Ő mutatta meg, miből lesz az olaj, ő monda el, miért halottak a pálmafák, és tőle tudtuk meg, miért volt olyan szépen rendezetten az a sok pálmaág.
Árpi megszerelte a kisfiú első fékjét.
A gyermekek
No, akkor nézzük. Így néz ki a pálmaolajért termesztett pálmafa termése. Az a nagy bogyós golyó, ezeket vitték egy korábbi képen a traktor utánfutójában.
Íme, egy mag. Ebből van nagyon sok azon az egy nagy golyón.
Luis megvágta a mag oldalát, és kézi erővel is ki tudtam préselni belőle pár csöpp zsíros sárgás levet. Ez a pálmaolaj, ezt használják étkezési célokra. Talán pont ezt használják kozmetikumokban is, bár lehet, hogy az egy másik típusú pálmafa.
Egy kis ananász, felfrissülés képpen. Finom volt és lédús, bár meglepően fehér volt a húsa. Amit otthon kapni, az sárgább.
A pálmaleveleket meg azért rendezik szépen egy kupacba, mert -nyilvánvalóan- úgy könnyebb kezelni, ha össze kell takarítani, viszont elsődlegesen azért vágják le, hogy hozzá lehessen férni a terméshez. A termés nem lóg le, mint az alma, hanem a levelek között üldögél. A tartólevelektől kell megszabadulni, hogy a termést könnyen lehessen levágni. A sok halott pálmafa pedig egy elég kegyetlennek hangzó dolog végett van. A pálmafáról 3 év után lehet szüretelni először, viszont ha a fa eléri a 15 éves kort, akkor méreginjekciókkal megölik, hogy ne terjeszthessen káros fertőzést a többi fára. Ugyanis a 15 év már öreg fának számít ennél a típusnál, és elég veszteséges, ha egy öreg fa megfertőzi a szomszédos blokkban lévő még fiatal fákat. És ezért az egész mezőnyi halott fa, mert az azonos korú fák egy helyre vannak ültetve.
Van két lovuk is, minket is meg akartak lovagoltatni, de nagyon szilaj volt a ló, én ugyan nem akartam itt kitörni a lábamat.
És újra a levélvágó hangyák. Látjátok ezt a nagyforgalmú csomagszállító útvonalat? Akik most olvassák először: a hangyák összeaprítanak számukra tetszőleges leveleket, majd a hangyafészekbe elszállítva, a föld alatt kupacokban megrohatszják, érlelik, és gombát termesztenek rajta. Tehát nem magát a levelet eszik meg, hanem a fészekben összegyűjtött levelekre nőtt gombákat. … Gombatermesztő hangyák… őrület.
Jó 6 hónapja ebben a nadrágban láttatok minden fényképen. Nos, megérett az újrahasznosításra. Annyira elgyengült az anyaga, hogy már nem lehet megvarrni (a varrás mellett szakad tovább). De sebaj, amúgy is le akartam cserélni a szúnyoghálón a műanyag madzagokat, mert tépik a háló anyagát. – Ott van a levetett piros madzag a jobb lábam mögött. – A nadrágból meg csíkokat vágtam, és madzagnak összekötöztem. Valamint kivágtam egy nagyobb darabot Árpinak, hogy azzal tudja törölgetni magát napközben, mert a kis zokni, ami a váltókaron van, neki nem elég. Végtére is finom pamut anyagról van szó. Nem ám csak úgy kidobjuk… :) (A gombokat is eltettem.)
Zita kihagyta a napok szerinti alcímeket, ahogy eredetileg kigondoltuk és már én is túl fáradt vagyok pótolni, de ugye így is jó lesz? :) Öt napot írt le (ami szuper, pár óra alatt végzett vele!), ezek 2015. február 10-től 14-ig tartó időszakban voltak, mialatt 70, 67, 64, 79 és 78 kilométereket bringáztunk. Megírva február 24-én.
A “póráz”. Nagy tömegben szerintem praktikus, közelben marad a gyermek nem tud elrohanni vagy elkeveredni, és zebránál is nem tud eléfutni az autónak.
Amikor kicsi voltam, előszeretettel “keveredtem el” meg “tévedtem el” – ez a szüleim megfogalmazása, én inkább azt mondanám, már akkor felfedezőútra mentem! Hogy a szüleim megritkítsák a számát az én eltűnéseimnek, többször vettek nekem egy furulyát vagy sípot, és azt kellett fújjam, hogy tudják, merre vagyok és hogy még megvagyok. :)
Sziasztok!
Talán nem véletlen hogy ott nálatok a sok tejföl.Mint ahogy itthon is,valószínűleg ott is a tejet porítják és kivonják az állati zsírt,majd pótolják olcsó ipari pálma zsírral.Abból készül a tejföl.Nálunk a Váci tejnél biztosan.De már a piacon abban sütik a lángost is.Katasztrófa!Olyan zsíros hogy már régen nem tudom megenni.:(
Ez szörnyen hangzik!… Az itteni tejföl finom, hogy mitől finom, nem tudom. Remélem nem ál-tejfölt eszünk…
Gyerekporaz
Ha arra hasznalom, hogy nagy tomegben ne veszitsem el a gyerkocot, okes (en sosem lattam ilyen celbol hasznalni), de humanusabb/normalisabb megoldasnak tartom ebben a helyzetben azt, hogy fogom a kezet
Sokan azert hasznaljak, mert ugy velik, segitenek a gyereknek a jarasban. Ebben az esetben szerintem abszolut karos. Az, hogy jaras kozben van egy lathatatlan “biztonsagi ovom” nem normalis erzes, mert felnottkent ki fog meg, ha eppen megbotlok, es elesoben vagyok? A gyerek egyensuly erzetet nem engedem kifejlodni azzal, hogy nem engedem elesni, esetleg huzom, vagy eppen “segitek” neki felallni azzal, hogy rantok egyet ezen a kotelen.
Szoval szerintem karos is meg becstelen is.
A gyerek nem kutya (mondjuk a kutyat sem szeretem porazon)
Árpi, az a hajtás nélküli elől bicaj kerekes lábtartós irodai szék gravitációs erővel működik.
Hátul is van 2 kis kereke. Felviszik egy nagy domb v. Hegy tetejére és lefelé driftelve száguldanak az aszfaltos út kanyarjain. Fék nélkül! Láttam ilyen videókat régebben.