Nászút a Föld körül

Reggel korán keltünk, mert tudtuk, hogy nagyon gonosz emelkedők várnak még ránk. A képen: Árpi lustálkodik, pedig már a szúnyoghálót is elbontottam fölüle.

Még benéztünk a pálmaolaj ültetvényre (a ház mögött volt, nem kellett messzire menni), épp itt játszottak a kutyával a gyerekek, meg egy pajtásuk. A sok piros bogyó a földön a termés, ami lepotyogott szüret közben.

Még hűvösben. Reméltük, hogy szép napunk lesz.

Nem tudom, mennyire látható, de már úgy 8 óra magasságában alig volt rajtam ruha, még a hasamon is feltűrtem a pólót, amit soha nem tettem eddig. Őrület meleg volt és a hullámzó táj, a sok kaptató nem segített sokat…

Erről beszél Zita. Tényleg elég brutális volt, főleg ebben a hőségben. Paráztunk is, hogy ne kapjunk napszűrást, néha kevés volt az árnyék. Meg lélektanilag is sokkal jobban kikészít minket az ilyen, mintha mondjuk meg kéne mászni egy, azaz egyetlen egy nagyobb hágót egy nap. – Árpi

Ezt a lepkét az úttesten találtam, szerencsétlenül vergődött. Csorgott rólam a víz, de nem tudtam megállni, hogy ne “mentsem meg”. Csak amikor felsegítettem a kezemre, és jobban megnéztem, akkor vettem észre a csodálatos ezüst vonal mintázatot a szárnyain. A szárnya felső vonalán egy nagy vastag sávban, lent két vékony sávban volt rajta az ezüst minta. Bárcsak jobb képet is csinálhattam volna! Szikrázott a napon, mint valami csillámpor, gyönyörű volt. Egy ilyen kis “jelentéktelen” lepke, és mégis micsoda elegancia!

Épp felfrissülünk egy lefelében. A sok ruha hátul szárad. Este kimostam, de olyan párás volt a levegő, mintha ködszitálás lett volna, így nem hogy megszáradtak volta a ruhák, szerintem még vizesebbek lettek.

Megálltunk ezt a kilátást megcsodálni, amikor…

…észrevettünk valami sokkal izgalmasabbat a bokorban.

Igen, az új kedvencünk, a levélvágó hangyák. :)

Itt tartottak, amikor megálltunk. Tíz peccel később…

Szinte elhordták az egész levelet.

Itt jól látszik, ahogy a egy-egy hangya, mint a körző, körberág egy-egy szeletet. Másik hangyák jöttek, és elvitték, amit levágtak, nem a vágó cipekedett.

Na még egy, ígérem, több kép nem lesz ebben a témában! :))

A bordó-barna lábakon álló rácsos doboz az utcai kuka. Amíg otthon ki kell tenni a kukát az utcára, itt eleve ki van rögzítve. És azért van így megemelve, hogy a kutyák ne cincálhassák szét a szemetet, rumlit hagyva maguk után.

Avatár rajongók, figyelem. Itt van a szent fa magja! :) Vegyem ezt egy jelnek?

Összefutottunk Elmarral és Ellennel. Képzeljétek, túrabakancsban tekernek. Mert hogy nem akarnak több cipőt cipelni és hogy amúgy is sokat túráznak… Hát, mi csak pislogtunk ezen… Nem tudom, hogy nem rohad bele a lábuk a bakancsba.

Bordásszíj hajtású Rohloff.

És 20.000 km-ert futott Schwalbe Marathon Mondial.

És egy kis Rudy Project reklám. :))) Egyébként Tűzföldről Alaszkába tekernek. (Bakancsban….!!) Minden elismerésünk! (Nem csak a bakancs miatt) :)

A végső lefelé. Hát ezt sem hittem volna, hogy elérkezik. Olyan szinten szenvedtünk, hogy azt nem tudom szavakkal visszaadni. És hihetetlen módon izzadtunk, szerintem megittunk ma legalább 8 liter vizet.

Másféle táj. A dombos dzsungelből a lapos tengerpartra érkeztünk.

Na ezzel a helikopterrel se megy már senki sehová…

A dombmászós nap a számok tükrében. 3 óra 39 perc alatt tettünk meg 44,45km-ert. Még 24,8 van hátra. Eddigi átlagsebességünk 12,1 km/h.

És akinek még könnyű, mert nem kell tekernie: Cuki baba faülésben. Szeretjük az ilyen házilag készített praktikus eszközöket. Nem szaladnak a boltba megvenni a legújabb modelt, talán mert nincs is rá pénzük. Viszont fa va, kreativitás van, helyzet meg van oldva.

Dos Brazos felé le kellett térni a főútról, egy murvás útra. 8 km volt még szállásadónk címéig.

Útközben is láttunk érdekes dolokat. Egy helyi kocsma-étteremnél épp ment a vadnyugati buli, szinte mindneki lóval jött. A fényképen nem látszik, de körben mindenhol lovak “parkoltak”.

Bent meg folyt a buli! Épp valami táncverseny féleség mehetett, ők az utolsó parkettem maradt páros, a férfi hátán látszik az a cédula, amin a versenyzők sorszáma volt rajta.

Ez a fajta csudaszép madár többször átrepült előttünk az úton. Eleinte azt hittük, a hasa piros, de nem, a hátán van nagy zakó, és az ilyen rikító vörös.