Három nap Granadában
Szokásos sok képes beszámolónk következik Granadából, Nicaragua leghíresebb, legturistásabb, legszebb legvárosából, a Nicaragua-tó partjáról! :) Ha közben rámjön a mesélhetnék, akkor lehet, lesz szöveg a képek között is, de ezt nem ígérem. Induljunk onnan, ahol legutóbb abbahagytuk!
Még egy kis Masaya és a fehér falvak
Reggel ez a piros teherautó fogadott minket a tűzoltóság előtt. Ez elgondolkodtatott engem egy picit, mert hát odabent a hangárban egy 49 éves ruszki csoda pihent, a mérgező kólát meg ilyen csilivili járgánnyal hordják? Hogy is van ez? Bolond ez a világ, vagy csak kéne egy jó marketinges a tűzoltóknak?! :)
Bácsi a pékség előtt, ahol a reggeli kiflijeinket vettük meg. (Ja igen, Oscar Pereztől, a 89 éves tűzoltóbácsitól reggel még kaptunk két csomag felvágottat is, hát nem oltári jó fej az öreg? :) ) Nézzétek a bácsi bringáját! Fékrudak, tükör, első és hátsó lámpák, dupla dinamó a hátsókeréken, integrált pumpa, duda! Ez ám a járgány! :)
Kb. 5 háztömbönként, minden városrésznek megvolt a maga kis temploma, na és persze a templommal tőszomszédságban lévő terecskéje. A tűzoltóság városrészén ez a templom áll.
Sörárak. Literes és fél literes visszaváltható üvegpalackok. Tízzel kell szorozni a forintosításhoz. Ezek egy kocsma árai a város főterén. Egyébként, mikor kérdeztem az üvegek méreteit, a fickó egyből mondta, hogy most nem tud adni, csak később, csak 12 után. Itt Nicaraguában a törvény szerint ugyanis hétköznap déli 12 előtt nem szolgálhatnak ki alkohollal. Hétvégén ugyanez az időkorlát reggel 8 óra! :)
Mi persze kakaót ittunk, kifli mellé az dukál! :)
Ez a művészetek mercadoja, vagyis ahol mindenféle érdekes szuveníreket lehet venni… vagy nézni! :)
Elfelejtettem megkérdezni, mi a története a kövér hölgyeknek. Ha arra jártok, légyszi, jöhet majd kommentben, köszönöm! :)
Itt már kifelé megyünk egy egyenes, toronyirányt a hegynek fölfelé haladó úton másztunk. Ahol szembejött ez a temető, amit persze szintén megnéztünk, hiszen ez is egy kulturális érdekesség, ez is olyasvalami, amit a föld minden táján kicsit másképpen csinálnak.
Masayaból Granadába egyébként egy ennél sokkal könnyebb, és rövidebb, szinte végig lejtős úton is le lehetett volna jutni, de az nem ígért annyi izgalmat, mint ez az útvonal, amely délről kerülte az Apoyo vulkánt. Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy fölkapaszkodott a kráter pereméig, majd a déli oldalán levitt minket egészen Granadáig, a Nicaragua-tó partjáig. Na de ne rohanjunk annyira előre! :)
Az első falu, Catarina előtt már az út szélén megjelentek a szuvenírárusok. Ez bizony már Granada vonzáskörzete, az ország legnagyobb turistagettójának külvárosa! :) A képen egyébként szétvágott gumiabroncsokból készült műalkotások láthatóak
Meg kell hagyni, nem rossz! :) Ha már muszáj haszontalan csecsebecséket készíteni, legalább készüljenek azok használt holmikból. Mondjuk ezekkel a gumiabroncsokkal itt még simán elautókáztak volna néhány tízezer kilométert! De így lehet, hogy drágábban el tudják adni. A fene megette az egészet! :)
Egy másik volt az út túloldalán
Házsor Catarina határában
Állítólag Catarina az ország virágoskertje, innen hordják szerte Nicaraguába a cserepes virágokat
Catarina egyben az első volt a Pueblos Blancos, vagyis a fehér falvak közül. Néhány szinte már egymásba nőtt falut neveztek el itt az Apoyo vulkán kráterének nyugati peremén, állítólag azért, mert anno minden porta gyönyörű fehérre volt meszelve. Ma már kapni színes festékeket is, és mint ahogy az összes latin-amerikai országban, ahol eddig jártunk, itt is imádják a vidám, élénk színeket – így ma már csak a név maradt meg, a fehér szín egyáltalán nem dominál az utcákon.
Tádááá! :) A Mirador! :)Az Apoyo kráter tava a háttérben a Nicaragua-tóval. Itt a krátertóban állítólag búvárkodni is lehet, vezetnek le földutak a partjára, le lehet menni autóval is
Ugyaninnen 16x zoomot használva Granada, mögötte a Nicaragua-tóval – még egy sziget is látszik a kép tetején!
Nagy kunyisok a nicaraguai kutyák…
…és sok van belőlük!
Ugyanonnan, ahonan az előző kép készült, csak 20 fokkal feljebb – ez egy nagy turistahely volt, rengeteg étteremmel, árussal, zenészekkel. Még lovagolni is tudtunk volna, ha nincs jobb helye a pénzünknek!
Ha rossz vagy, jön az FBI egy fekete motoriksával és elvisznek az UFO-knak! :)
Visszafelé menet a kilátótól találkoztunk két másik túrabringással. Michal és Zuza Csehországból valók, de éltek már sokat a Angliában is, ahol állítólag 15 hónap alatt könnyedén össze lehet spórolni egy 3 éves út árát, ha okosan csinálja az ember. Éppen a főtér sarkában használták a kultúrház ingyen wifijét, mikor megpillantottuk gyönyörűre pakolt Rohloffos túrakerékpárjaikat. Patagóniából, Uhsuaiaból, Dél-Amerikai legdélebbi pontjáról indultak. Nagy-nagy beszélgetésbe kezdtünk, ők meséltek Costa Ricáról, Panamáról (sőt e két országról kaptunk tőlük egy nagyszerű papírtérképet, amit, ha majd túlleszünk ezeken az országokon, mi is tovább fogunk adni egy kerékpártúrázónak, aki szembejön), és Dél-Amerikáról, mi pedig meséltünk nekik Amerika északabbi részéről és persze Ázsiáról. Eredetileg ők is Ázsia felé indultak, de Grúziában Michal lesérült a térdével és mire felépült belőle, az északi féltekén már tombolt a tél, ezért gondoltak egyet, és nekivágtak a Pánamerikai útnak! :) Mi csak egy-két filmet tudtunk adni nekik az élményeink megosztásán túl, aztán a cókmókjainkat összepakolva az utcakőről a főtéren végül együtt is ebédeltünk. Ebéd közben egy nagy-nagy örömhírt is megtudtunk tőlük: alig néhány hónapja elindult egy kompjárat a panamai Colón és a kolumbaiai Cartagena között. Ezért nagyszerű, mert eddig e két ország között nem létezett menedrendszerinti hajójárat. A repülő pedig 400 dollár, plusz bringa. Teherhajóval átbumlizni még drágább és sokkal körülményesebb. Van egy csapat (“San Blas Adventures”, akik élménytúrákat szerveznek a San Blas szigeteken keresztül, úgy, hogy a 4 napos út idejének 90%-át, így az éjszakákat is a csodaszép karibi-szigeteken töltjük, de ez a buli is 375 dollár plusz még 100 a bringáknak. Szóval, mikor ezzel nemrég szembesültem, akkor kicsit sziven ütött a dolog, hogy 2-300 ezer forintba fog kerülni az átkelés a Darien Gapen. Ja, merthogy ez egy “Gap”, egy üreg, egy rés a két ország között, ahol csak sűrű dzsungel és drogcsempészet van, vagyis egy “No Go!” terület, de ezt azt hiszem már 101x-re írom le. E komp viszont (asszem Xpress Ferry, de most nincs netem, nem tudom linkelni) csak 120 dollár, ami mindjárt sokkal barátibb. Ha sikerül megírni pár cikket a 18 órás út alatt, már szinte be is jött az ára! :)
Medellín egy kolumbiai város, és akárcsak Guadalajarában, ott is működik egy Casa del Ciclista, vagyis egy bringás ház, ahol a kerékpártúrázók ingyen lakhatnak – így az ilyen bringás házak egyben nagyszerű találkozóhelyek is útitársak, barátok, vagy csak úti tanácsok, tippek megtalálására
Ez már a következő fehér falu, San Juan del Oriente
Tele maja szobrokkal
Telerajzolták a fehér falakat! :)
Diria főterén
Diriomo, az utolsó fehér falunk főterén – Éppen valami fesztivál készült a védőszentjük tiszteletére, azért van előteteje a templomnak
Itt már Granada felé zúzzuk lefelé. Jobbra egy külszíni fejtés oldalában megfigyelhettünk a különböző rétegeit a Földnek. Ez Zitának mindig nagyon tetszik! :) (Lehet, hogy nem teológusnak, hanem geológusnak kellett volna mennie?)
…és megérkeztünk Granadába! :) Itt már a város utcáin kanyargunk, hogy megkíséreljük a lehetetlent: Granadában olcsón megszállni.
Granada, ahol megpihenünk kicsit
Igaz, hogy csak rövidebb távokat mentünk az elmúlt 5 napban, de folyamatosan úton voltunk, és ezalatt azért gyűltek bőven az olyan teendők, amelyeket sose sikerült esténként megcsinálni, hiszen “Csak most vagyunk itt, hát nehogymár mossak/írjak/feltöltsek/levelezzek, mikor itt ez a gyönyörű hely, és holnap elmegyünk innen?” :) Így mire bármire is rákerült volna a sor, inkább az történt helyette, hogy egyszerűen kidőltünk a matracainkra! Ilyenkor jön az, hogy megállunk valahol, és addigra vagy tele van már a fejem az elintéznivalókkal, vagy teleírtam két oldalt velük a noteszemben. Aztán jön az első nem bringás nap, de azon a napon olyan fáradt vagyok, hogy nincs erőm semmit csinálni, és ezért délutánra, de legkésőbb estére elfog a bűntudat, hogy elpazaroltam egy napot a drága, egyszeri és megismételhetetlen nászútunkból! Ráadásul itt vagyunk Granadában, ez A Város, a kihagyhatatlan hely az országban, még a Közép-Amerikai útikönyv címlapján is innen van az egyik fotó, én dolgozni akarok a számítógépen? Hát normális vagyok? És még csak haladni sem sikerült a dolgokkal, és a várost se néztük meg, ejjj, hát milyen dolog ez? :)
Ugye, milyen szar, mikor az ember külső elvásároknak próbál megfelelni? Mennyire el lehet bonyolítani az ék egyszerű dolgokat, és mennyire meg lehet mérgezni a napokat, ha nem figyelünk. Amit az előbb lefestettem, azért az egy erős túlzás (már…) nem szoktunk így érezni, ha pihenni kell, akkor pihenünk, ha nem csináltunk semmit egy nap, nem baj, majd másnap annál nagyobb lendülettel állunk neki. Ha nem néztünk meg minden látnivalót egy híres városban, az se baj, majd megnézi másik kétmillió turista. Az érdekes(, és néha nehéz) az, hogy míg mi szünetet tartani, és kiürülni, leülepíteni, leírni az élményeinket jövünk egy ilyen helyre, mint Granada, addig a körülöttünk lévő összes többi külföldi turista azért van itt, hogy lássa a várost és itt szerezzen új élményeket. Nekünk csak egy másik(, valljuk be, valóban szép) városka a többi mellett, de pl. nekem Nagarote is pont így vagy talán még jobban tetszett, pedig arról csak egy bekezdést ír az útikönyv míg Granadáról hosszú oldalakon keresztül regél. Az ilyenekre figyelnünk kell, mi máshogy utazunk, és bár nem szeretünk csak úgy elmenni egy ország nevezetességei mellett, de a legtöbbször nekünk nem ezek adják a legjobb élményeket. Azok az úton, bringázás közben jönnek, ahogy a lelki béke, a lecsendesedés is, amikor helyrekerülnek a fejben a dolgok, amikor lenyugszunk. Persze az állandó bringázásban is elfáradunk, és jön egy pihenő, ami valójában nem is pihenő, mert ott a kétoldalas to do lista… :) Szóval érdekes ez. Rosszul fogalmaztam anno, vagyis anno inkább nem ezt éreztem még, akkor valóban egy kis szürkeségre vágytunk, de most úgy érzem, hogy a hétköznapok és a hétvégék váltakozása hiányzik. 5 nap, amikor csináljuk, amit kell, és 2 nap, amikor csináljuk, amit 5 napja várunk, és ami más, mint az az 5 nap volt, és aztán kezdődik az egész előlről. Ehhez képest a mi életünk sokkal kesze-kuszább, de megtalálni az egyensúlyt benne abszolút nem áthidalhatatlan akadály! Főleg nem a maradék 7470km-re és 7-8 hónapra. Csak tudjam rávenni magam a blog és a cikkek írására bringázás után. Mert akkor a legjobb, legkönnyebb írni, még akkor is, ha fizikailag ilyenkor fáradtabb vagyok. :) (ma is, ezen a napon, mikor ezt írom, 87km-t bringáztunk)
Na de elég a süket rizsából, nézzük, hogyan találtunk szállást Granadában! Megálltunk azon a környéken, ahol a legolcsóbb hosteleket tudtuk. Zita bement kérdezősködni a Backyard Hostalba, én meg közben azon a két fickón mosolyogtam, akik egy pickuppal álltak meg előttem. Mindkettőjük nyugati, fehér ember volt, napszemüvegben és basebell sapkában. Ők is szállást kerestek, és közben egyikük előadta, hogy ez élete legrosszabb napja, mert Managuában kirabolták őket, készpénzt, bankkártyákat elvittek, és mire utóbbit le tudták tiltani, már 1600 dollárért laptopot meg tableteket vásároltak le róla. Húhh, ez tényleg gáz, ha igaz, na de erre találták ki a vásárlási napi limitet, nem? Persze ezt már nem kötöttem szegény részeg emberem orrára. Hogy a részegség volt oka, vagy okozata volt a rablásnak, azt se kérdeztem már meg tőle, pedig aztán végül egy hostelbe kerültünk. Kérdezték hogy hol van a Monkey Hostel? Én megnéztem a gépészt, és láttam, hogy innen csak 84m-re a tömb túloldalán. Ezen jót nevettek, hogy micsoda kütyüm van, majd tekertünk a Bearded Monkey Hostelbe, ahol volt ágy a dormitory-ban! Itt is csak 6 dollárért ágyanként, de nekünk már ez is sok volt. Viszont belementek hogy a tágas, körben fedett udvar oldalában kiterítsük a matracainkat napi 5 dollárért összesen! Ehhez persze kellett kicsit alkudozni, de hát azt csak akkor nem kell, ha mindegy mennyit költünk, olyan meg sosincs. :) Itt és a városban végül sokkal tovább maradtunk, mint eredetileg terveztük. Három teljes napot eltöltöttünk itt, ezalatt csak egyik Overes cikket sikerült megírnom a kettőből. (Katasztrófa!!! :D)
Na de most lássuk, hogy milyen volt Granada, amikor nem a to do listát nyomtuk benne és nem is bűntudatosan pihentünk (ilyen kretén bűntudatom, hozzá kell tegyem, csak nekem szokott lenni, Zita normális…).
A főtér oldalában
A főtér közepe, a kedvenc hot-dogosunktól fényképezve
Rendszámtábla a biciklin – Kedves Facebook-táborunktól tudjuk, hogy ilyen régen odahaza, Magyarországon is volt, nagyszüleink korában
A La Merced templom a hostelünk utcájában
A harangtoronyba pénzért fel lehetett menni körbenézni – a háttérben a Katedrális, a város jelképe
Kilátás a másik irányba a harangtoronyba
A régi cseréptető mellett a bádog is egyre nagyobb szerepet kap
Egy tömbnyire a hostelünktől volt egy csokimúzeum, ahol megmutatták nekünk szép kávészínű grafikonon, hogy az USA-ban fogy a legtöbb csoki
Pedig az egy főre jutó fogyasztásban a fasorban sincsenek, abban Nyugat-Európa a király!
…és a csokitól négy nyelven is jól fogjuk érezni magunkat, és ellazít és jó a stressz ellen! :)
…és persze tovább is élsz tőle… Még a rákot is megelőzi… No comment. Amúgy tényleg jó dolog pár kocka csoki, csak ne essünk túlzásokba! :) Itt a múzeumban pl. az árakkal brutális túlzásokba estek, egy falat csokoládé 2-3 dollártól kezdődött, magyarul semmit nem lehetett kapni 500 forint alatt, de a legtöbb dolog inkább ennek sokszorosa volt.
Ja, és a csoki sokkal jobb a kávénál! De a legjobb a csokis, jeges, tejes kávé shake! :)
Gyárat is lehetett volna látogatni, saját csokit készíteni, stb…
Úton haza láttuk egy kapuban. Hogy lehet így formázni, hogy hogyan nőjön egy növény?
Kedvenc teraszos házunk Granadában
Jó volt, hogy kicsit egy helyen voltunk, hogy felfedezhettünk kedvenc helyeket, visszajárhattunk, megismertük az embereket, ha ízlett egy étel akkor másnap ehettünk belőle még egy adagot… :)
Itt már második este, naplemente előtt megyünk ki a partra a bringákkal, hogy megtudjuk, tudunk-e emberi áron kajakozni, vagy sem?
Itt ezen a helyen sikerült kialkudni a kezdeti 10 dollár / óra / főből egy 10 dollárt kettőnkre, két órára egy kétfős kajak bérleti díjára. Persze nem éjszakai vízi kalandtúrára vágytunk, ezért megbeszéltük, hogy másnap reggel 7-kor itt leszünk és elkötjük a kajakot, hogy felfedezzük a Las Isletas-t
Vagyis a kis szigetecskéket. Állítólag 365 van belőlük, de én ezt nem hiszem el, szóval maradjunk annyiban, hogy van egy csomó kis sziget egy feltehetően egykor vulkáni kráterként szolgáló íves félsziget körül a Nicaragua-tó oldalában, Granadától csupán néhány kilométerre DK-re. Erről sok jót hallottunk, még egyik kedves klubtársam is megjegyezte Facebookon, hogy ki ne hagyjuk! :)
Hazafelé menet már nagyon lent volt a nap, és avart égettek – én meg fényképeztem! :)
Így szemből. Ilyenkor egyébként meg sem állok, csak rántom elő a bringástáskák jobb középső kiszsebéből a kompakt fénykezőgépet és tüzelek “csípőből” :)
Visszafelé tettünk egy kisebb kitérőt a félsziget belseje felé, de közben azért a kókuszárus mellett nem tudtunk csak úgy elmenni. 15 Córdoba, vagyis 150 forint volt egy kókusz. Ez kicsit turistaár, de hát hagy éljen meg valamiből az emberünk is, nem valószínű, hogy degeszre keresi magát a turistatömegen, ha 5km-re a várostól tud csak kókuszt árulni
A félszigeten nem volt aszfaltozott út, ezért itt ezen a ponton visszafordultunk és indultunk, most már tényleg egyenest hazafelé
Ez az egyenes egy kicsit túl egyenesre sikerült… Ugyanis nem mentünk vissza a parti útra, ahol jöttünk, és ami szépen ki van építve, hogy azon hordozzák a turistákat a lovaskocsikon, hanem egy rövidebb, és ezért tévesen gyorsabbnak hitt úton mentünk haza Granadába. Ez egy hullámos, köves földút volt, tele szeméttel és nagyon szegényes portákkal
Ez már újra a belvárosban. Ilyen kinyúló rácsos ablakokat eddig még csak itt Nicaraguában láttunk
Másnap reggel a katedrális előtt
Miguel már hajnali 5-től itt árulja az óriás hot-dogait repolloval, vagyis egyfajta kevésbé durva savanyúsággal, amit még én is megeszek :)
Viziló! :)
Friss hal egyenesen a horgásztól, kora reggel
Nálunk volt a GPS is (amit itt nekünk viccesen, “hepesz”-nek hívnak), de biztos ami biztos, lőttünk egy fotót egy papírtérképről is indulás előtt. A terv az volt, hogy megnézzük az Isla El Castillot, és ha még marad időnk, elevezünk az Isla Los Monosig is, vagyis a Majmok Szigetéig. Na ebből mind nem lett semmi! :D
A többség ilyen motoros hajókkal fedezi fel a szigeteket
Kezdetben még egy kellemes, árnyékos, csendes lagunában haladtunk, ahol nyugodt volt a víz
Aztán már nem volt olyan nyugodt a víz… :) Amít elértük a szigetek szélárnyékát, pár száz métert a nyilt vizen kellett haladnunk, ahol az erős szél miatt nagy hullámok voltak. A kajak meg… Hát maradjunk annyiban, hogy nem egy díjnyertes tervezés! :) Már borulás előtt éreztük, hogy kezd necces lenni a helyzet, mert nagyon bevertek a hullámok és egyre gyűlt a víz a kajakban, de úgy voltunk vele, hogy megpróbálunk kimenni az első sziget szélvédett partjára és ott majd kiöntjük belőle a vizet. Hát ez nem sikerült, mert mikor megpróbáltunk hirtelen szembemenetből hátat fordítani a hullámoknak, nem voltunk elég gyorsak, és oldalba kapott minket a hullám, amitől be is borultunk szépen. Az én mentőmellényem két elülső zsebében volt az új vízálló fényképezőgépünk, és a 2. GPS-ünk, amit már Vietnam óta, vagyis kb. 2 éve használunk. Utóbbi csak cseppálló, de megúszta a dolgot. A többi cuccunk mind egy Ortlieb vízálló zsákban volt, és nem áztak el nagyon, csak egy picit mikor a GPS-t beledobtuk a zsákba. Mondjuk az nem volt vicces, amikor a régi Nokia E51 nem kapcsolt be, de aztán sikerült kiszárítani és most már jól működik. Egyszóval nincs anyagi veszteség! :)
Mert a kajak sem süllyedt el, sikerült kitolnunk a szigetre. Egy perccel a borulás után már a saját hülyeségünkön röhögtünk, és hogy már megint történik velünk valami, mégha nem is épp kellemes, de azért nevetni ezen is lehet! :)
Így ni, a vizet szépen kiüntjük. Közben egy a szigeten kapáló öreg fickó hangosan nevetve kommentálta az eseményeket. :)
Ekkor vettük csak észre, hogy a kajakok ülései valójában egy hagyományos, olcsó műanyagszékből lettek átépítve! :)
Egy a sok sziget közül
Szőrös vizivirág szívalakú levéllel! :) A virág egyébként azért volt szőrös, mert ha lefröcsköltük vízzel, összehúzta magát és a “szőrök” nem engedték a belsejébe a vízcseppeket
Kingfisher, vagyis jégmadár! :) …és igen, a szigeteken van áram, a vezeték át van húzva közöttük az égben
A háttérben Granada
Visszafelé megpróbáltunk egy lagunán átvágni, hogy kikerüljük a nyílt vizi nagy hullámokat, de sajnos túl sűrű volt a növényzet. Viszont ekkor már kisebb volt a szél is, így visszafelé megúsztuk borulás nélkül! :)
A kikötőhöz érve még volt 10 percünk a 2 órából, ezért meglátogattunk egy kisebb “horrorfát” :)
Egy másik templom a katedrális mögött
Indulnak a lovaskocsis járatok – mi még megúsztuk tömeg nélkül a Las Isletast, de napközben állítólag elég zsúfolt.
Történt 2015. január 21-25. között, megírva január 31-én.
Az ember lánya nem is gondolná, hogy ebben az országban micsoda szépségek vannak. Itthon mindig csak a rossz híreket olvastuk sok-sok éven keresztül. A képeitek most különösen tetszenek. Az élénk színek, a kékek, a zöldek. Gyönyörűek.
Kedves Nászutasok!
Ismét csodás képekkel áldottatok meg,köszönöm ! Ilyen vízilovat sem láttam még:D !
És az avar égetős kép fantasztikus , az jutott eszembe róla ,hogy Isten hogy árasztja rátok a védelmét és szeretetét az egész utatokon.
A karácsonyi bejegyzés is nagy élmény volt( írtam is akkor, de elbénáztam és elszállt az egész.)
Szóval jó volt olvasni ,hogy milyen kedves emberek vannak akik gyakran az otthonukban is vendégül látnak ahogy karácsonykor is az az áldott család!
Kedves Árpi! ismerős az a helyzet ahogy érezted magad ,mikor Granadába értetek mikor az ember érzi , hogy kellene csinálni a teendőket csak éppen elfáradt . sokszor van ez így a mindennapokban és rangsorolni kell , hogy mi a fontosabb és mi halasztható és érzi az ember fia ,lánya ,hogy csak emberből van. de azt mondja a Biblia hogy elfáradnak a legkülönbek is ,de akik az Úrban bíznak, erejük megújul és szárnyra kelnek mint a sas keselyűk!
További jó gurulást és kívánok és találkozást szívélyes emberekkel!
Utólag is köszönöm a naptárt mindenkinek tetszett aki kapott belőle!
“(ilyen kretén bűntudatom, hozzá kell tegyem, csak nekem szokott lenni, Zita normális…)” – hat ezen hulyere rohogtem magam. :)