Bejárat > Dél-Amerika, Peru > Leimebamba utcáin, a múzeumban és a kolibriknél

Leimebamba utcáin, a múzeumban és a kolibriknél

június 9th, 2015

Oké, folytassuk hát! Most én, Árpi vagyok a billentyűknél, mert be szeretnénk hozni a lemaradást a blogban. Az utóbbi időben felpörögtünk kicsit, már ami az utazást és a biciklizést illeti. Ennek megfelelően sajnos kevesebb időnk és energiánk maradt a blog és a cikkek írására, de a remény hal meg utoljára, én szeretném felhozni a jelenig a blogot, még mielőtt hazaérünk. Folytassuk tehát ott, ahol Zita abbahagyta, vagyis, hogy megérkeztünk Leimebambába.

A főtéren a templom a falu egyik jellegzetessége

No meg a mototaxik! :) Mikor megkérdeztünk valakit, hogy a Tom&Jerry marketing-e a gyermekes emberek felé, a válasz az volt, hogy nem. A járgány tulajdonosa és egyben sofőrje egyszerűen csak szereti ezt a rajzfilmet ezért ilyen mintét csináltatott a háromkerekű csodája köré. :) Itt megmaradnak gyermeknek a felnőttek. Ezen mi sokszor nevetünk, de ez valójában talán nem minden téren olyan rossz dolog.

A járgányról videót is készítettünk, belül is értek minket meglepetések:

Lehet, hogy valójában a világ legmeredekebb utcája nem is az új-zélandi Dunedinben van, hanem itt Leimebambában? Csak “pályázniuk” kéne, hogy ez hivatalossá is válljon. Vajon hogy megy az ilyen pályázás? :)

A bringák már rég egy olcsó hostel udvarán pihentek, de még így is, a repülő csészealjaink nélkül is kíváncsiak voltak ezek a gyerekek ránk, a földükön kívüliekre. Tették ezt kedvesen, aranyosan, nem tolakodóan, így mi is szerettük őket, a végén egy csoportképet is megengedtek. :) Amúgy Peruban a Gringo nem negatív kifejezés, úgy értem, ezzel nem akarnak minket sértegetni, minden külföldit így szólítanak, és nem rosszallásból. Sőt van hogy még becézgetnek is, Gringitonak hívnak minket, meg ilyenek. :)

Nők kalapban, férfiak baseball-sapkában :o

Mint mindenütt, itt Leimebambában is lakik egy (vagy több) helyi Batman! :D

Ahogy körbesétáltunk a néhány háztömbnyi faluban, az egyik utcában az a teljes úttestet beterítő vízfolyást találtunk, amiben a leleményes helyiek a ruháikat mosták.

Mikor kérdeztük, hogy mi ez, áradás-e, vagy valamiféle újfajta művészeti projekt, esetleg így mossák az utcákat, akkor azt a választ kaptuk, hogy “mucho jueva”, vagyis hogy sok eső esett, és megáradt egy patak, amit így vezetnek keresztül a falun.

Az utcát pallókon lehetett keresztezni, a többi utca felé pedig zsákokkal torlaszolták el a víz útját, így szépen szabályozottan csak ebben az utcában folyt a víz.

Még a betonkeveréshez is jól jött ez az utcai patak! :)

Másnap reggel, a pihenőnapunkat egy utcai árusnál kezdtük, aki gyógynövény-italokat árult a kis kocsijából

Így hűtötte a löttyöt

Azok a buborékok bizony nem mozognak, az italnak volt egy enyhén zselés, nyálkás állaga

Az orrunk előtt tette bele a különböző növényekből szerzett alapanyagokat

A délután elindultunk a falutól 3km-re felfelé lévő Leimebamba múzeumhoz, és már útközben is láttunk érdekes dolgokat.

Például ezt a kisbuszt, amit elkezdett visszavenni a természet. :) Nem tudom, biztos én vagyok a beteg, de szerintem ez valahol szép! :)

Fű micsoda műszerfal! :)

Ez már nem megy sehová…

A helyi benzinkút

A műút körbekanyargott a hegyoldalban, de gyalog az egyik kanyart le tudtuk vágni egy lépcsős szerpentinen. Ha jól emlékszem, 330 lépcsőfok volt.

Chachapoyasi szarkofág másolatok a Leimebamba múzeum bejáratánál

Ez az ikon mindenütt ott volt

Ehhez a tóhoz csak több napos gyalogtúra keretében lehet eljutni, innen Leimebambától, erre nekünk sajnos nem volt időnk.

Állatbőrből, és talán állatfejekből készült chachapoyasi sapkák

Így néznek ki a szarkofágok a hegyoldalban, ahol valójában vannak. Egy ilyen helyre Leimebamba előtt majdnem elmentünk, csak félreértettük a kiírást, azt hittük, 30 perc mototaxival, majd 2 óra gyalog oda az út, és mikor megtudtuk, hogy e két közlekedési mód között nem és, hanem vagy kapcsolat van, már késő volt… Szóval majd ide is jól vissza kell jönni egyszer! :) De legalább most a múzeumban láttuk! :)

Kuelapban ebbe a tölcsér alakú épületbe így temetkeztek

Rengeteg ilyen múmiát is találtak a környéken, főleg az előbb említett tó környékén.

Kérésünkre a múzeumtermet felügyelő férfi megfújta az egyik ott kiállított kagylókürtöt, amit videóra is vehettünk:

Szemben a múzeummal egy Kenti Café nevű kávézó udvarán egy kolibri-itatót fedeztünk fel, és körülötte ezernyi apró kis gyorsszárnyú madárkát, melyeknek a látványával alig bírtunk beteleni, talán egy órát is eltöltöttünk csak őket csodálva.

A fehérhasú zöld pöttyös

Kék galléros

Öltögeti a nyelvét! :)

7 különböző fajtát számoltunk meg. Vagyis lehet, hogy a nőstények, a hímek, és az ifjúság másképpen néznek ki egy-egy fajon belül, szóval lehet, hogy kevesebbet

Nem volt könnyű ilyen éles képet lőni róluk, kb. 20-ból egy sikerült így. :)

Hú, de büszke valaki… :)

Ez a pici volt a másik kedvencünk, szinte már zümmögött, olyan gyorsan csapkodott a szárnyaival

Ó, a barnanyakú, akit nagyon nehéz volt lefényképeznünk, alig mutatta magát. Annál jobban örültünk, mikor megláttuk.

Amúgy hatalmas harc ment, ezen a videón talán jól látszik, mennyien voltak és milyen gyorsan repkedtek:

Kitárt szárnnyal, de mozdulatlanul! :) Ezt elkapni nagyon nehéz volt, mert ugye csak a másodperc tört részéig maradtak így…

A hosszúcsőrű! :) Egyenesen ujjongtunk, mikor először megpillantottuk

Minden állás foglalt! :) Az útikönyv szerint állítólag 5 liter ilyen nektárt elfogyasztanak naponta.

“Tünés innen, ez az én területem!” :)

Gyönyörű színekben pompáztak, és az eső ellenére nagyon aktívak voltak.

Így nézett ki az etető. Vagy inkább itató?

Az egyik kedvencünk

No, hány kolibrit látni a képen? :)

Zita nagyon leleményes volt, és mikor másnap reggel erre bicikliztünk, újra bekéredzkedett ebbe a kávézóba, de ezúttal a Belizebe hozatott új Olympos vízálló és ütésálló kameránkkal, amit legtöbbször csak sznorkelling közben szoktunk igazán használni. Most azonban újra volt értelme elővenni ezt a kamerát, ugyanis ez képes volt 8x lassított felvételben is videót készíteni ezekről a csodálatos kis lényekről, amiket így már látni ügyesen navigálni, nézzétek hogyan mozog a szárnyuk és az egész testük, leszámítva a fejük és a csőrük:

Sajnos e videó csak 240p minőségű, mert azt csak később vettük észre, hogy 4x lassításban felvehettünk volna 720p minőségben is. No de majd legközelebb! :)

Nem bírtunk betelni velük

Hazafelé már mototaxival jöttünk, ez a rács választott el minket a sofőr pilótafülkéjétől, aminek hátuljára a tarifák is ki voltak írva a különböző célállomásokra, vagy onnan vissza Leimebambába

Itt ezt az ételt hívják Tortillának – Egyfajta tojásos, zöldséges lepény, avokádóval

a sarki közértben itt még naturalmente kapni csomagolás nélküli termékeket, igaz nem a környezettudatosság jegyében – gyanítom, hogy senki se jön ide saját újrahasznált szatyorral, hanem mindig új zacskókba mérik ki a különböző lencséket és babokat

No, mára ennyi, a következő fejezetben elindulunk a félelmetesen magas, 3600m magas “Black Mud”, vagyis Fekete Sár hágóba a bicikliken. Hiába keltünk át a Himaláján, és jártunk 4600 méteren a bringákkal a Pamírban, Zita még mindig képes túldémonizálni ezeket a hágóutakat, pedig csak el kell indulni rajtuk fölfelé, és egyszer felér az ember, ennyi az egész. :) Najó, néha tényleg durvák tudnak lenni a meredek emelkedők a megpakolt fekvőbringákkal, de azért tartani nem kell tőlük, eddig mindenen átjöttünk. :)

  1. oli
    június 9th, 2015 14:19-nél | #1

    Sziasztok!

    Úgy emlékszek, hogy még Nepálnál amikor az Annapurna gyalogtúrát jártátok (jó hogy nem mostanában ugye volt ott egy kis földrengés)Szóval akkor sokszor említettétek az akklimatizációt, hogy ne hogy magashegyi betegséget kapjatok.Ezért csak lassan haladtatok. Nos itt dél amerikában is mintha már jártatok volna hasonló magasságokban és tán rövidebb idő alatt is felértetek 5000 méteres magasságba. Ez hogy van már megszoktátok vagy csak nem említitek és ugyan úgy figyeltek erre hogy van ez. Hawaii-on alacsonyabban voltatok és ott meg még is kijött ez a dolog.
    köszi a választ

    • Zita
      június 28th, 2015 18:29-nél | #2

      Szia oli! Bocsánat, hogy csak most írok választ. Először is nem lehet “megszokni” a magashegyi levegőt abban az értelemben, hogy ha 1 éve voltam ilyen helyen, akkor most nem lesz gond. Akklimatizálódni mindig kell, kivéve ha max 1-2 héttel korábban már megtörtént az akklimatizáció. A szabály mindig ez: lassan kell haladni fölfelé, ami nekünk nem jelent gondot, mert biciklivel nem száguldozunk fölfelé. :)) Ha busszal utazunk, akkor érezhető a hatás, volt, hogy rosszul éreztem magam egy-két négyezer-párszázas hágó busszal történő keresztezésekor, de nem kell semmi komoly dologra gondolni, lehet, csak a buszozástól lettem rosszul. Szóval még ha nem is említjük, erre mindig figyelünk, de itt a körülmények adottak voltak, sosem száguldottunk fel nagy magasságokba hirtelen.

  2. Németh András
    június 11th, 2015 15:58-nél | #3

    Ez az a poszt amit írtatok hogy nekem tetszeni fog, és igazatok volt (habár nagyon sok posztotok tetszik). De miután a wikipédia megmondta hogy van 341 vagy mennyi fajuk nem érzek nagy késztetést hogy megpróbáljam fajszinten azonosítani őket. És igen, nem lenne meglepő hogyha a 7 különböző tollruha csak 3-4 fajt takarna… Na de csak nem bírok magammal, a kék galléros: magyarul zöld füleskolibri http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%B6ld_f%C3%BCleskolibri; a pici zümmügő az egy tojó változékony hegyikolibri, a hímje pedig pont az a kép ahol írtok arról hogy lehet más a nemek közti tollruha (látjátok megy ez nektek) http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1ltoz%C3%A9kony_hegyikolibri, a hosszúcsőrű a szuronyos kolibri http://hu.wikipedia.org/wiki/Szuronyos_kolibri; a fehérhasú zöld pöttyösre én rámondanám a sokpettyes kolibrit http://www.kolibriklub.eoldal.hu/fenykepek/sokpettyes-kolibri/; és az alul narancsos zöld fejjel címűbe jelentem beletört a bicskám :D és akkor 5 faj az már szinte biztos… és tipp a feladványra: 5

Hozzászólások lezárva