Piaci hangulat és a (harmadik) ötödik legnagyobb vízesés a világon
Naranjitoban töltött nagyszerű este után bringára pattantunk, és ekkor jöttünk rá, hogy tegnap este a szálláskeresésben az egész falut keresztbe-kasul körbekerültük, holott a hídtól alig pár száz méterre volt a ház, ahol végül megszálltunk. De sebaj, legalább láttuk a falut és a helyiek is mind nevetgélhettek egy jót rajtunk. :)
Ha ezt előre tudjuk, hogy ilyen közel vagyunk a hídhoz… :)
Érdekes, hogy csak a hátulját díszítik így. Az oldalát miért nem?
Úgy szeretem ezeket a földrétegeket nézni. Egyszer Árpi viccesen megjegyezte, hogy nem teológiát, hanem geológiát kellett volna tanulnom. Tudjátok, mi a különbség? …Ég és föld! ;)
Mintegy élő megtestesülése a táblán látottaknak, nem gondoljátok? :)
Kedvességből készített reggeli három liter narancslével
Egy falucskába értünk nem sokkal később, ahol a második reggelinket fogyasztottuk el. Ez úgy nézett ki, hogy egy család házához tartozó nagyobb szoba a bolt, és valószínű egy étkező is egyben, mert voltak székek, asztalok. Csak étel nem volt még, elképzelhető, hogy csak ebédet szolgálnak fel. Mi pedig megkértük őket, hogy ha lehet, üssenek össze nekünk valamit, mert nagyon éhesek vagyunk. Vettünk tőlük a boltrészből 6 tojást, és azt készítették el rántottának. Ez annyira egyszerű és annyira életre való dolog … nem tudom otthon, Európában ha besétálnék egy falusi boltba (azért falusiba, mert azért városokban itt is másképp megy), hogy legyenek kedvesek és adjanak valamit enni, persze kifizetve a hozzávalókat, vajon mit szólnának? Szép és jó dolog a tiszta, rendezett, (többségében azért érthető és követhető) szabályok mentén élt élet, de ez az életrevalóság (mert jobb szót nem tudok rá) nagyon tetszik itt. Hosszabb távon ugyan nem élnék itt, sem Ázsiában, ezek a helyek csodásak rövid távon és úgy, hogy látogatóban vagyok itt, de azért hétköznapi életre berendezkedve már túl zajos, túl követhetetlen, kiszámíthatatlan. De mégis, ez, hogy ott a néni a bolban, van tojás, van konyha, ők is épp reggeliztek – mibe kerül összeütni egy rántottát két éhes embernek? Semmibe. Ez az egyszerű, józan ésszel felfogható életrevalóság hiányozni fog. Vagy rosszul látom?
Jó lédús volt. Az otthoni bolti narancs is ilyen?
A sok narancsból vagy két-három kancsónyi lé jött össze – folyamatosan le kellett inni a kancsóból, hogy végül mind beleférjen. Béka nőtt a hasunkba, annyi narancslevet megittunk.
Egy aprócska vízesés. Lehet valami ebben az endorfin dologban, mert amikor készült ez a kép, sokkal szebbnek és tyűdekirálynak láttam, most így utólag már kevésbé tetszik. De azért szép! :)
“Lassan. Rossz útburkolat.” Csak hogy készítsük a lelkünket a zötyögésre.
WC szünet – kis bogár, aranyos csíkokkal
És egy pillangó. Gyönyörű, nem? Azok a pöttyök nagyon szuperek rajta.
Erősen felhős az ég.
Bár felhős az ég, kiterítik a kávét száradni. Vagy nem foglalkoznak az időjárással – vagy ez a legtutibb időjárásjelző számunkra az esőre vonatkozólag.
Esőben a kis piacon
…és – nem jött be. Épp egy falucska mellett haladtunk el, amikor elkezdett szitálni az eső. Előre nézve a sűrű ködös-felhős égre azonnal lekanyarodtam egy étterem tetője alá. Árpi is egyetértett, jó volt megállni, ittunk is egy kávét, ha már ide betolakodtunk a biciklikkel együtt. A helyi gyerekek azonnal odagyűltek körénk és nézni kezdték a bicikliket, kérdeztek pár dolgot. Ejh, azok az előítéletek, hogy még mindig nem tudtam levetkőzni őket!! Kicsit kopottas, suhancos kinézetük volt a gyerekeknek, megjegyeztem Árpinak, hogy csukja be a kistáska zsebét és figyelje ő is a bicikliket, “mert ki tudja…” Erre az egyik gyerek megkínált minket almával. Az, akire azt hittem, talán “kihasználja az alkalmat”, ő adott nekünk ajándékot. Szégyenlem magam! Másról rosszat feltételezni, ítéletet alkotni nem szabad! Persze, ez nem azt jelenti, hogy naivan megyünk bele a nagyvilágba, és nem figyelünk oda a cuccainkra vagy ilyesmi, de ítélkezni ítélkezzen az, aki felhatalmazva van erre.
A szomszéd tetős épület a heti/napi piacnak ad otthont. Épp ment a nagy vásár, készítettünk pár képet.
Csirke, a bot végére még egy főtt krumpli szemet is szúrnak, az a köret. A bal felső sarokban a csirkeláb megvan?
Még szuper-gyógykrémes masszázs is kapható. :)
életkép
Egy kerék-ékkel meg kövekkel játszó kisfiú.
Ez pedig a diszkóként is funkcionáló nagyon pofás kis étterem, ahova az eső elől behúzódtunk.
Ne panaszkodjon senki, ha rozoga vagy nem túl modern játszótere van a környéknek. Legalább van.
Nagy okosan mestert vágunk
Szerencsére hamar elállt az eső, folytathattuk az utunkat. Ezt a bunkert csak így az út mellett láttuk. Érdekes volt a gépfegyver felfestés… bocsánat, hogy nincs megvágva, elfelejtettük.
Kit vagy mit és kitől vagy mitől és miért védenek?
Az út – a rendes út szép nagy kanyarokban megy egy nagy kört hegynek fölfelé. Látjátok azt a kis utacskát, ami a kanyargós út két végé összeköti? Na azt próbáltuk ki. (Megyjegyzés: nem a képernyő karcos, hanem a gagyi képernyővédő fólia.)
Amiről mi naivan azt hittük, hogy lapos lesz, mert a folyót követi. Hahaha… Nem csoda, hogy lezárták. Vajon végig fogunk tudni menni rajta? Vagy szakadékba omlik az út és vissza kell fordulni?
Azért később járhatóbb lett. Ezzel legalább egy órát spóroltunk! Nagyon nagy volt az öröm, mikor tényleg sikerült végigmenni ezen az úton. Amikor láttunk már motorosokat meg mototaxikat is itt járni, megnyugodtunk.
Visszaértünk a főútra. Hogy kanyarog! :)
Helyi étterem reklámja. Vicces, hogy a “t” betűt fordítva írták.
Elképesztő ez a völgy.
Tomboló folyó és a kakasos képrejtvény megoldása
Na szóval akkor mi is ez? Sosem találnátok ki… Politikai választási falfestmény. Az XY párt a kakast választotta, mint szimbólum, ez és minden más párt szimbóluma fel van festve az adott hirdetéshez, valószínű az egyszerűbb információfeldolgozás/írástudatlanság miatt. Az áthúzás azért van, hogy mutassák: ide kell tenni az X-et! Mindenféle pártképecskét láttunk már: csöpögő vízcsap, kalap, ásó, macskafej, hegyek folyóval…
Egy pöppet meg van áradva a folyó.
Őrület, micsoda ereje van… Aki ebbe beleesik, az halott… Többször megálltam és tisztelettel vegyes csodálattal elméláztam a természet erején.
Várakozó emberek a híd túloldalán.
Ezen a patakon följebb fürödni is lehet. Épp egy kisebb csoport helyi turista jött vissza a fürdésből. A férfi a lovakkal pedig valószínű csak itt lakik valahol föntebb.
Puff- volt két sáv, nincs két sáv.
Ez a kis csermely is jó nagy folyóvá duzzadhatott, hogy így áttörte a betonfalat.
…
Késői ebéd Pedro Ruiz városka elejénél – hihetetlen finom volt. Megint esik és nagyon tele volt már a hócipőnk a nyálkás idővel.
Azt a hatalmas húsdarabot figyeljétek. Sültkrumpli spagettivel és salátával. Mindez összesen 3, azaz három solért, vagyis nem több, mint 270 forintért. Ez a tény, és az étel finomsága és sokasága annyira megtetszett Árpinak, hogy ő két tányérral is evett, igaz a második tányér második felét végül elraktuk későbre.
Nem messze innen van egy híres vízesés, ami szerintük a 3. legnagyobb, az internet szerint az 5. De akárhonnan nézzük, nagy és érdemes megnézni. Ez egy fél-egy napos túra, vagy csak 1-2 órás kiruccanás, attól függően, honnan és melyik részére szeretnénk eljutni a vízesésnek, milyen közelről szeretnénk megnézni. Eleinte mi sem tudtuk, mit is szeretnénk igazán, csak az volt biztos, hogy szeretnénk megnézni a vízesést. Viszont már későre járt, és ha tovább megyünk (na meg hová is megyünk, melyik faluból szeretnénk túrázni?), nem biztos, hogy lesz szállás vagy sokkal drágább lesz, vagy sok szintet kell feltekerni hozzá, így itt kerestünk az éjszakára helyet. Begurultunk egy csöndesebb utcába, ahol 2-3 hospedaje is volt egymás mellett. Én az egyiket, Árpi a másikat nézte meg.
Amikor ezt megláttam, csak nevetni tudtam. PONT ez kell egy hosszú és fárasztó nap után egy kerékpáros utazónak! :D Na és persze, hogy a végén itt szálltunk meg… :)
A szemközti hospedaje tulajdonosa és unokája. “Nézd, fotóznak!” :)
50 kili 5 óra alatt. Fárasztó volt…
A harmadik/ötödik legnagyobb vízesés és a szemétkezelés dilemmái
Reggeli: rizs, tojás, yuca, kenyér.
Jézus
Ezt Árpi szúrta ki, egy tradícionális stílusban épített ház.
A cikk-cakk minta chachapoyas kultúra sajátja. Nem tudják a kutatók, pontosan mit jelent, csak sejtik, hogy minél több vonal van egy mintán belül, annál rangosabb személy lakja a házat.
Valakinek van tippje, hogy ez mi lehet?
Na most akkor döntsük el, kérem… Vagy ez olyan iskolás feladat féle, hogy ceruzával rajzold át, amelyik a valóságnak megfelel?
Ott fönt, egy másik vízesés.
És zoomolva közelebbről.
Mit gondoltok, mit csinál itt ez a platós mototaxi?
:(
Van nálam egy spanyol-angol nyelvű újságcikk, ami szépen leírja, mi történik a rosszul kezelt szeméttel, konkrétan azokkal, amelyek végül (a folyók útján) az óceánok vizében végzik.
Képekkel is illusztrálja, mi lesz a szemét sorsa, itt egy delfin szájára van áttetsző kerek műanyaggyűrű szorulva.
Ez egy nagyon hosszú és szerteágazó téma. A lényeg kb ennyi: Ne égesd el! Ne dobd folyóba! Ne ásd el! Mit csinálj? Szorgalmazd a közösségeden belül az újrahasznosítást. Ami megint félig meddig jó csak, mert ahhoz is rengeteg energia kell, hogy a hulladékból újrahasznosított műanyag legyen, miközben minden egyes nap a gyárak a világ több pontján ontják magukból tonnaszámra az újonnan gyártott műanyagot. Na de egy másik bökkenő! Nem Németországban vagyunk, de még csak nem is Európában. Mit csináljanak ezek a szerencsétlenek, ahol nemhogy a nyugati kultúra szemetét kezelő környezettudatos gondolkodás nincs (mert hogyan lenne), hiszen amit most nylon zacskóba tesznek azt nem is oly rég még banánlevélbe-fonott kosárba-állatbőrbe-nem tudom mibe tették. Azt meg el lehet dobni. A műanyagot meg nem kéne. De ezt nem tudják. Akkor mit lehet csinálni? NEM SZABAD MEGVENNI. Ha nem veszem meg, akkor nincs szemét, igaz? Ennyire egyszerű – lenne. Csakhogy itt még az üveges üdítőbe is szívószálat tesznek és két almához is zacskót adnak. És néznek rám bután, amikor szólok, hogy ne adjanak. Ezt próbáltuk átadni a fickónak, aki remélem megértett belőle valamit. Vagy nem. Ez egy nehéz és szomorú téma. Egyébként nem mérgesen kommunikáltunk vele, a magunk kis egyszerű spanyoljával elmondtuk neki, hogy ez nem csak az ő problémája, hanem egy komplex dolog, de ő is tehet ellene. Például megmutattuk neki a mi műanyagpalackjainkat, és elmondtuk, hogy ez a nagyon kopott, ez Mexikó óta, több mint fél éve nálunk van, ez a másik Costa Rica óta, stb…
“A szemétnek megvan a maga helye” – vannak ilyen figyelmeztető táblák, de hát milyen hatással, azt sajnos mi nem tudjuk. Legalább valami kezdeményezés van. Más táblákat is láttunk: “A víz élet, ne szennyezd.” – “A fák tisztítják a levegőt, ne vágd ki.” stb.
Benzinkút
Vályogtégla: egyszerű, bárki el tudja készíteni helyben, tehát nem kell hozzá környezetterhelő szállítás és a családot sem veri évekre béklyóba a bankból felvett hitel.
.
Olyan kis hetykén állt ez a piroskendős kutya, mintha tudná magáról, hogy milyen mokány, rátermett kis teremtmény.
Egy kézzel festett térkép a vízesés környékéről. Mi végül lentről közelítettük meg.
Mototaxival mentünk fel a gyalogösvény kezdetéig. Cocahuaico városka egy kis útszéli éttermében hagytuk a táskáinkat meg a bicikliket (a főbb értékeket persze vittük magunkkal). Árpi viccesen azt a címet adta ennek a képnek: “A pillanat, amikor utoljára láttuk a táskáinkat.” :) Erről persze szó sincs, mindent rendben megőrzött nekünk az éttermes néni.
Errefelé Szűz Mária meg a telt keblű néni békésen megférnek egymás mellett a naptároldalakon.
Cocachimba városka, ahova a mototaxival felvitettük magunkat, hogy időt nyerjünk. Háttérben már ott a vízesés.
Egy látogatóközpontig vitt minket a taxi, ahol egy kisebb összeg befizetése után vághatunk neki a túrának, amire a néni azt mondta, 2 óra. Azt már tudjuk, hogy a helyiek szupermenek, és ami nekik 2 óra, az nekünk 4-5. Meg aztán végül úgy döntöttünk, hogy inkább arra használjuk fel az időt, hogy elbiciklizünk Tingo Viejoba. Meg valahogy úgy érzetük, ez csak egy vízesés, távolról is nagyon szép, csak azért, hogy odasétáljunk a közelébe, nem “pazarolunk” el 3-4-5 órát.
Csak zoommal – de nekünk így is jó.
Cocachimbai óvoda/iskola. Nem értem, hogy mi ez a mánia a magánhangzókkal, de nem ez az első eset, hogy felfestve, könyvön, vagy pl. gyerekszéken látom az a-e-i-o-u betűket. Látszólag nincs oka, hogy miért ez, és miért nem a-b-c-d-e.
Visszafelé sétáltunk. Részben azért, mert elment a mototaxis abban a hitben, hogy mi most túrázni fogunk, és legalább egy órán belül nem térünk vissza. Ezt az egy órát még mi mondtuk neki már ekkor éreztük, hogy sok időt itt nem fogunk tölteni, de még nem döntöttük el, hogy pontosan mennyit. Mindegy is, a lefelé vezető út is csodaszép volt.
.
Tetszenek azok a vörös bokrok.
Mindenki eldöntheti magának. Szó szerint. :D
Hát akkor essünk neki – Tingo, jövünk! Micsoda nap! És még az is megtörténik, ami ezelőtt soha.
Olyan szép volt ez a délután!
Érdekes és szép ahogy a növényzet kis foltokban gyökeret ver a szikla repedéseiben. Ami látszólag élhetetlen, mégis élettel teli.
Gyönyörű sziklafaka között és a zúgó folyó mellett haladt az út.
Ott szemközt, az a napsütötte hegyoldal.
Juhúúúúú! Az angol ezt úgy mondja: “high on life”.
.
Talán az egyik legszebb.
Aztán a nap is elment néha, amit kicsit sajnáltunk.
Az “Arcképcsarnok” vagy “Sziklaarcok” “Őseink arcai” ilyesmi neveket adtunk ennek a helynek. Ha jól megnézitek, tényleg néznek le ránk a morcos ősi szikla arcok.
Ha nincs az a beton-perem, elönti a víz az utat.
Na ez jó. “A Fájdalmas Szűzanya üdvözletével. Angyalok vigyázzanak önre Peru útjain. Elővigyázatosan vezessen, a családja hazavárja!”
“Visszük dísznek a Géza kertjébe!”
Kis vízesés, pofás hegyoldal.
Mondtam már, ugye, hogy szeretem a rétegeket a sziklákban? :)
Kár, hogy ez még nem Tingo városa.
Gyakorlatilag a következő az utolsó kép erről a napról, ugyanis ránksötétedett, így sajnos az utolsó kilométereket már kukksötétben kellett megtenni – amit a táj miatt sajnáltunk. Épp öltözködni álltunk meg, amikor megállt mellettünk egy autó, és olyan történt, ami még soha azelőtt. Először is megkérdezte, honnan valósiak vagyunk? Ez még rendben is, ezt mindenki megkérdi. De aztán mondta, hogy lehet-e egy fotót (hát persze), csakhogy most ő nyújtotta ki a telefonját Árpinak, hogy Árpi csináljon róla egy képet, amint az autóban feszít. “Na ilyen sem volt még” – mormogta Árpi a bajsza alatt, miközben a büszke autóst fotózta, ugyanis az az eddig megszokott szabvány, hogy mindenki minket akar fotózni, mármint nem minket, hanem a bicikliket, csak hát mi is rákerülünk a képre.
“Lőnél rólam egyet, köszi!”
Eztuán a (számunkra vicces) szitu után igyekeztünk amennyire csak tudtunk, hogy letekerjük a maradék pár kilométert. Nagyon hosszúnak tűnt a sötétben, ráadásul pár kutya is most gondolta, hogy megdolgozzon a vacsorájáért, és hosszan ugatva üldöztek minket. De csak odaértünk, és egy kedves helyi irányított is minket a legabszurdabb vagy legmókásabb hotelbe, kinek hogy tetszik. De erről majd a következő bejegyzésben.
Sziasztok Világvánorok!
Lassan a célegyenesben?! Eszméletlen helyeken bringáztok, teljesen beleszerettem Dél-Amerikába általatok!
Csak így tovább! Várunk Bennetek haza!
Pusi
Nagyon nagy élmény a kívülálló számára is a beszámoló. Őszinte csodálatom!
Tök jó a humorod! Peru elképesztő. Köszönöm a bejegyzéséket.
De szuper helyek és gyönyörű képek. Nagyon sok képet csináltatok a helyiekről. Nekem rettenetesen nehezen ment, aki meg is engedte annyira természet ellenesen pózolt, hogy nem is volt használható a kép. Úgy kellett fotózni mint egy western hősnek. Szemezel a témával, beállítod a fegyvert (záridő stb), majd egy hirtelen mozdulattal lelövöd és elfutsz :)
Gratula a 40. országhoz, bámulatosak vagytok. Egyszer minden véget ér, még a ti utatok is. Ne hagyjátok, hogy a repjegy megléte és időkorlátja megmérgezze a napjaitokat. Netek még annyi van hátra, mint ami szabim nekem sohasem lesz :)
Helló! Mi is szoktunk előre engedélyt kérni, ekkor tényleg elég kevesen tudnak természetes módon viselkedni. Főleg hogy sokszor egy adott pillanatot kellene elkapni, és ezt öli meg a közbeavatkozás a kérdezéssel. Ezt viszonylag egyszerűen oldjuk meg: ha olyan a helyzet, akkor utólag mutatjuk meg a képet, és ha kéri, kitörüljük. Ehhez még nyelvtudás sem szükséges, látszik az arcán mindenkinek, hogy örül-e a képnek, vagy sem. Amikor biciklizés közben fotózunk, ott nehéz a helyzet, de nem is embereket fotózunk akkor, hanem tájat, házakat (emberekkel, ha épp az utcán vannak). Én nem szeretem azt, amikor orrba szájba fotóznak csak mert más vagyok, így nagyon igyekszünk, hogy a lehető legtöbbször és leginkább mindig engedély kérjünk. Nem mindig sikerül, de igyekszünk. (Ezen gondolkodtam amúgy, hogy ha én nem szeretem, akkor miért OK ha őket úgy fotózzuk néha, hogy nem kérdeztük meg. A különbség köztem meg a falusi néni között, hogy míg rám napi 10-50 kérdezetlen fénykép jut – és így felgyűlve frusztráló lehet -, addig a nénire évente 1.)
Teológia és geológia, és és föld. Zita! Brilliáns poén. Nagyon tetszik!
A másik téma: szerintem Ti Európában is ki fogjátok próbálni, hogy vajon megsütnek-e nektek egy rántottát egy kis faluban. Az emberek mindenhol nagyon nyitottak, csak ez is kétoldalú dolog. Ha megkéritek rá, itt is megsütik majd.
Ebből a bejegyzésből “loptam” pár képet gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken jártatok. Elképesztő kivájt hegy oldalak folyó elmossa majd nem az utat stb. Még sok ilyet. Mennyit kell kutakodni utánajárni , hogy pont ezen szép részek fele járjatok? Vagy egész Peru ilyen? És majd nem mindegy merre mentek? Illetve eldönteni mi az ami nem baj ha kimarad.
A bogaratok szerintem valami levélbogár: https://www.google.hu/search?q=Chrysomelidae+peru&rlz=1C1DVCJ_enHU471HU473&es_sm=93&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=xOdjVZDnNcKuU4OYgKAP&ved=0CB8QsAQ&biw=1024&bih=567
A Föld rengeteg nagyszerű – nekünk különleges – gyümölcsét a termőterületén, éretten, akár korlátlanul fogyaszthatjátok.