Nászút a Föld körül

Cuzcoba azért jöttünk, mert egy nagyváros, egy jó kiindulópont a Machu Picchuhoz, ahová busszal és egyéb motorizált közlekedési eszközökkel, csak két apró hátizsákot cipelve terveztünk eljutni, hogy aztán ide visszatérve innen ismét a bringákon folytassuk majd a Titicaca-tó és Bolívia irányába. A képen nem tudjuk, melyik híres templom látható. Szégyen vagy sem, de amikor egy városhoz 10-nél több látnivalót sorol fel az útikönyv és egyiket sem emeli ki különösen, akkor már végig sem olvassuk, csak bolyongunk a városban, és hagyjuk magunkat elveszni.

Cuczo belvárosa talán egész Peru legnagyobb turistagettója, nem csak a Machu Picchu miatt, hanem mert a város, és környéke is sok érdekes látnivalót tartogat maga körül. Persze egyik sem olyan izgalmas, mint a Machu Picchu, de csak azért, mert nagyon magasan van a léc.

A főtér melletti háztömbnél bolyongva.

Ezekről az erkélyekről is nevezetes Cuzco.

Lámpaszerelő az egyik kisebb téren. Ebben semmi nevezetes nincs, egyszerűen csak tetszett. :)

Egy másik templom.

A sétálóutca

Az óváros egyik kapuja

Lámpaoszlop fényes dísze

A San Pedro piac – Elmentünk egy free walking tourra, hogy ha már magunktól nem tudjuk rávenni magunkat a városban való sétálásra, akkor követünk egy tömeget, na meg egy vezetőt. Egy hasonlón már Medellinben is voltunk, az nagyon jó volt, ez ahhoz képest gyenge volt, és a vezetőnk sem volt annyira szimpatikus az alul feszülős, felül bő sportnadrágjában, és mert a nála 40 évvel idősebb német nyugdíjasokat velünk együtt állandóan “chicos”-nak, vagyis “srácok”-nak szólította. Ha már megittak volna egy sört együtt, vagy megbeszélték volna, hogy “tegeződünk”, vagy valami hasonló, azt mondom oké, de így nyitni, ilyen fizimiskával… Na mindegy, azért rossz nem volt, csak azt hiszem, az van, hogy Medellin nagyon magasra tette a lécet. :) A végén azért mi is beledobtunk egy 10 solost, vagyis kb. 900 forintot a tarsolyába, hiszen 2,5 órát beáldozott számunkra az életéből, és mert különben lehet, hogy tényleg nem jöttünk volna el erre a helyre, amiért kár lett volna. Szóval ezek a gyalogtúrák úgy ingyenesek, hogy a végén adományt adsz, vagyis annyit, amennyit akarsz.

A piacon az asszonyok hangosan árulják a reggelit

Úgy tűnik, csak egy árlista készítő mester dolgozik a városban, és neki is csak egyetlen sablonja van. :)

Van itt minden kérem! :) Egy ilyen zacskó quinoa Kaliforniában 6x ennyit kóstál, mint itt, nyugaton most ez a legújabb szuper egészséges étel.

Finom helyi sajtokból sem volt hiány.

Passz. Tengeri valami… Talán.

Óriási lepénykenyér

Ennek is külön sora volt.

A rahangot itt még nyers fatörzs tartja! :)

Látkép a főtérről

Vezetőnk (húúú, majd én is megkapom a fizimiskámért, ha előadást tartunk…) remek nadrágjában jobbra, mellette két, állítólag inka törzsi ruhába öltözött ember. Vezetőnk is beöltözhetett volna inkább inkába, szerintem egyből nagyobb sikere lett volna! :) A két, a képen csak egy fej erejéig jelen lévő lámákkal és lámákhoz hasonló állatokkal körbevett emberünk később egy zenés előadást is tartott, ami érdekes és szép volt egyébként, csak sajnos én marha egyben felvettem az egész 5 percet full HD-ban, és az így keletkezett sok száz megás fájlt azóta se volt lehetőségem feltölteni. Ezért bocsánat! A végén lehetett CD-t venni tőlük, és adományt adni nekik, mi is beledobtunk 4 solt.

Jobb oldali emberünk egy tradícionális, autentikus inka nótákat tartalmazó CD-vel árnyékolja az arcát! :)

Ezen az utcán bizony az inkák is jártak-keltek anno, a két falat ugyanis még ők építették. Vagy legalábbis az itt élő népek, mert az inka szó természetesen egyfajta gyűjtőnév, amit a király szóból eredeztetnek és a spanyol hódítok ragasztottak rá az itt élőkre. De valójában van saját nevük is, ami teljesen más, és vannak altörzseik, megkülönböztetik egymást, stb, stb… Szóval a kép nem olyan egyszerű, hogy voltak az inkák, ők laktak Dél-Amerikában, és kész, egyrészt nem csak ők voltak, és… és ebbe ne menjünk bele, baromi pici vagyok én történésznek és szerintem már is túl nagy hülyeségeket írtam le.

Sarokerkély

A gyalogtúra következő állomása egy étterem volt, ahol Ceviche-t, vagyis citromlével, tejjel és mindenféle fűszerekkel marinált nyers hal, egy tradícionális perui étel.

Szembeültették a csapatot egy vakítóan világos ablakkal, hogy csak a bemutatót tartó szakács és az önkéntes utánzója körvonalait láttuk. :) Én gyorsan le is ültem oldalt, melléjük, hogy azért lássak is valamit, mert úgy esett, hogy ez az önkéntes Zita lett. :) Szóval Zita, követve a mesterszakács élpéseit, elképszített egy tányér Cevichét. :)

Íme! :) Mivel ugye nyers halról van szó, így főzni vagy sütni nem kellett, nem tartott sokáig az egész. :) Ezután meg is lehetett kóstolni, és mivel csak egy-két csoporttag volt hajlandó csipegetni a két tányér ételből, végül egy kevésbé szégyenlős sráccal hármasban faltuk fel az egészet, miközben a csapat többi tagja már az utcán sétált. :)

Természetesen kifelé menet kaptunk egy kis papírt egy kedvezményes menüről, csak most, csak nekünk, ha később visszatérnénk. :) 25 solból vidéken két napig ketten jól lakunk, 5x 2 fogással, és ezekkel a menúkkel is ki tudtunk fogni érdekes ízeket, nem csak truchából, vagyis pisztrángból ettük ettük degeszre magunkat Peruban, hanem egyszer még az alpakahúst is megkóstoltuk. Az alpaka egy a lámával rokon állat, szintén errefelé őshonos.

Oké, bevallom, ezt a képet paparazzi módjára készítettem. De cserébe elismerem, hogy ha rólunk készítenek a megkérdezésünk nélkül olyan képet, amiről nem is szerzünk tudomást, az nekünk se fáj. :)

Egy másik utcában megcsodáltunk egy újabb ősi inka falat. Ezek a kiálló pöckök állítólag arra szolgáltak, hogy a kötelet beléjük akasztva tudják húzni ezeket a hatalmas téglákat, sokszor sok tíz, vagy állítólag száz kilométert is. Merthogy Cuzco 3300m magasan található, ide már nem elég a gyékényből szőtt fal, na meg ugye ők egy hierarchikus birodalom voltak, palotákat, erődöket is építettek.

Nem semmi, hogy milyen pontosak az illesztések. Meg hogy milyen random alakúak a téglák, mintha csak valami gyerek rajzolta volna őket. :)

Tipikus utcakép – najó, inkább erkélykép – a belvárosból.

A templom a főtéren

A főtér, vagyis a Plaza de Armas. Erre a névre egy olyan fura magyarázatot adott a vezetőnk, ami egyáltalán nem passzolt azzal a ténnyel, hogy szerte Peruban minden városkában ugyanígy hívják a főtereket. Szóval most vagy lódított, vagy itt Cuczoban hívták így a főteret, és innen terjedt tovább az egész országra.

Nem, itt még nem azt ünneplik, hogy Obama kijelentette, hogy szabad a házasság az egész USA-ban az azonos neműek között is, ez csupán Cuzco város zászlaja.

A főtéri templom egy másik szögből

A gyalogtúrát egy Secret Garden nevű szórakozóhelyen zártuk, ahol elkészítették az orrunk előtt egy nagy üvegben a Pisco Sour nevű szintén nagyon híres perui szeszesitalt, vagy koktélt, ha úgy tetszik, amiből aztán mindenki kapott egy pohárkával.

Mindeközben megérkezett egy banda is, akik egész érdekes muzsikát toltak.

A buszpályaudvarig egy városi busszal fejenként 25 centtért jutottunk el. Ahogy leszálltunk a buszról, ez a fiatalember fogadott minket, és egy kisebb hordányi barátja, akik mint próbáltak minket meggyőzni, hogy menjünk velük fejenként 50-40-30-25 solért Santa Mariáig. Egy autó meg is állt előttünk, amiben már ült két helyi, szóval már csak két utasra vártak. Hallottunk erről a cselről, miután beszállunk és fizetünk, ők kiszállnak, és folytatják az utasvadászatot, mi meg várunk a további kettő, igazi utasra, ki tudja, meddig. :)

A busz csak 15 sol volt Santa Mariáig, de ezt a busztársaságot nem ajánljuk. A többit meg nem ismerjük, de a Ben Hur elég szörnyű volt.

Várakozás közben unalmamban befotóztam a Machu Picchu jegyemet. Jó, hogy a vércsoportomat és a magasságomat nem írták rá!

A pályaudvar sarkában. :)

Az indulások és egy telefonszám, ahol foglalni lehet. Még hasznos lehet, ha Ti is ezt az utat választjátok a vonat vagy a gyalogtúra helyett. Na, itt például fotón mutatják, hogy van rötyi a buszon. A miénken is volt, csakhogy raktáknak használták, így mi nem fértünk hozzá. Itt viszont lehet reklamálni, hogy ott a kép! :)

Az Origo cikkben említett csodakapszula zacskójának hátoldala. A jobb eredmény érdekében ne piálj, ne egyél zsírosat, ne cigizz, ne egyél csípős ajit, ne igyál kávét, se szénsavasat! :) Magyarulj élj egészségesebben, miközben ezt szeded, így jobban leszel, és majd jól azt hiszed, hogy ezektől a tablettáktól, és majd jól veszel még belőlük, mi pedig gazdagok leszünk! :) Ügyes, meg kell hagyni. Én még hozzátenném, hogy mellette napi szinten, vagy legalább heti három alkalommal sportolj is, valamint amikor úgy érzed, hogy már káros nem csak az egészségedre, a környezetedre és a teljesítményedre az, hogy ideges, stresszes vagy, akkor vegyél be egy képzeletbeli leszarom tablettát is mellé. Ha nagyon ideges vagy, akkor akár kettőt, hármat is, sőt adj belőle akörülötted lévőknek is, mert bizony ez egy ragályos kór! :) Ja és természetesen ezt a szupergyógytablettát is elég képzeletben bevenned, csak tarts be mellé az utasításokat! :) Garantáltan jobban fogod érezni magad egy hét után, ha nem, akkor az összes pénzt visszaadom, amennyibe neked ez a jótanács került! :) Húú, hazaértünk, elmegyek kuruzslónak, jól megy ez nekem! :D

A száguldó buszból fotózva. Bikaviadal aréna?

Itt az a bizonyos szerpentin fel 4300m-re, egy másik fotón. Itt látható, hogy az út nem kanyarodik vissza saját maga alá, csak szemközt vette fel a szintet, majd a völgy ezen oldalán folytatta az emelkedést. Igazából tényleg lehet, hogy nem volt olyan mereek, mint a legtöbb perui emelkedő, de még így is durva volt. És bár tudom, hogy “lefelé a szar is gurul”, de azért igenis irigyeljük azt a kedves origos hozzászólónkat, aki ennek a hágónak a túloldaláról, 4300m-ről legurult 1200m-re egy szervezett túra keretében. Nem tudom, mennyibe kerül manapság, de már biztos több, mint 150 dollár a 4 napos program.

A puupikutya, aki felejthetetlenné tette ezt a buszutazást. :)

“Hát hogy mondjam el nekik, hogy már nagyon kell kakilni?!?” :) Az Origon érhető okokból átírták a “rájött a magashegyi cifrafosás” végű mondatomat. :)

Santa Mariában a mosás és a 6 solos menú ebéd után elindultunk Colin McRae barátunk Corollájában Santa Teresa felé, rögtön egy romváros részen keresztül.

Én ültem jobb elől a mitfárer ülésen, de ilyen dolgom nem volt, sofőrünk ismerte jól az utat, én csak kihajolva fénykéezgettem a hajmeresztő földutat.

Még így ferdén is érezni, hogy bizony meredek a hegyoldal alattunk, ha itt lecsúszunk, kampó.

Én nem tudom, hogy ez csak nálunk van így, de itt is arcokat láttunk a sziklában. Ti is látjátok őket?

Amikor szembe is jöttek, a miénkhez hasonló sebességgel, akkor néha megállt bennük az utó, és szorítottuk a majrévasat rendesen, miközben a két sofőr egy halálosan laza kormánymozdulattal kitért egymás elől, volt, hogy közben le sem lassítva.

Ez a kis fahíd gondolom azért van ott, hogy ha megárad a folyó, akkor a gázlót kikerülve ezen át tudjanak hajtani. Mi most a gázlót használtuk, nem volt magas a vízállás.

Hydroelectrica előtt a völgy oldalából így tört elő a víz. Sofőrünk azt mondta, ez nem természetes, hanem ember alkotta zuhatag, nyilván valami köze van a vizerőműhöz.

Ekkor még nem tudtuk, hogy amit látunk, az már a Machu Picchu Montana nevű hegy, amire szintén jó a belépünk. :)

“Kedves látogató! Szeretettel látunk a Machu Picchunál. Ez a hely az emberiség kulturális és természeti öröksége, ezért egy szent hely, jelképe a nemzeti öntudatunknak, ezért kérünk Téged, tiszteld és tartsd rendben.” – vagy valahogy így szól a fáma. Ez tényleg egy nem akármilyen sarka a bolygónknak, de ha jól kinyitjuk a szemünket, mindenütt találhatunk ugyanennyi, vagy akár még több csodát. Ezért én a Machu Picchu-t lecserélném a Föld nevű bolygóra, a nemzetit pedig emberire, és kitenném ezt mindenhová, letölteném minden ember fejébe, jó mélyen, ha tudnék ilyet. :) Na jó, meg még azt is hozzátenném, hogy sok millió szintén rettentő érdekes és izgalmas növényi és állati (és gomba) faj otthona, ezek közül a legokosabbak, és ezáltal a legnagyobb erővel és hatalommal bíróak mi lettünk, az emberek, ezért miénk a legtöbb felelősség, hiszen jelenlegi tudásunk szerint sehol az univerzumban nem létezik ez az életnek nevezett csoda. Még azt se tudjuk egészen pontosan, miért, mi célból vagyunk itt, de máris romboljuk a bolygón az életet, miközben annyi remek, jó dologra is képesek vagyunk, ami megkülönböztet minket a többi földi fajtól. Lehet, hogy jelenleg csak a leghatalmasabbak vagyunk közülük, de a legokosabbak még nem, mert a legtöbb másik faj nem pusztítja a saját élővilágát? Ezen a bolygón a legnagyobb érték nem az olaj, nem a földgáz, nem a szén, nem az uránium, nem is az arany, hanem az élet és a tudás. Becsüljük hát meg őket! ;)

Hydroelectrica vasútállomása

A menetrend. Még szintén hasznos lehet. A tarifák ne tévesszenek meg, ezek a helyieknek szólnak, nekünk valami 18 dollár, ha jól emlékszem. Azt nem tudom, itt lehet-e jegyet venni nekünk, gringóknak, vagy csak Cuzcoban, esetleg online, ennek nézettek utána, ha innen vonatozni akartok.

Ha pedig gyalogolni szeretnétek, ahogy mi is, akkor itt, ezen a ponton higyjetek a táblának, és vágjatok le jobbra, ugyanis a sinek Z alakban másznak föl a völgy oldalába, de értelemszerűen Te, a két lábadon meredekebben is fel tudsz mászni, mint a vonat a sineken, így nem kell akkorát kerülnöd, mint a sihuhu. :)

Hoppáré! Azt ott fent az inkák építették legalább 500 évvel ezelőtt! :) Hát ők sem voltak tériszonyosok, az egyszer biztos! :D

Itt koppantunk, hogy a sinek végetérnek a semmibe. Pár métert innen visszafelé sétálva aztán találtunk egy ösvényt fölfelé, de ha előzőleg nem olvastam volna valahol, hogy van egy levágás és ha nem lett volna nálunk a hepe esze (GPS spanyolul), akkor itt bizony erősen vakartuk volna a fejünket! :)

A kanadai párossal sétáltunk együtt a sinek mentén. Nekik is van egy a mi minden milleniumi, vagyis minden ezer kilométeres ünneplésünkhöz hasonló ünnepük, minden nap felírják valahová, hogy hanyadik napjuk ez az utazásukon, és készítenek vele egy fotót. Ez lehet tájkép, vagy csoportkép, bármi. A mai fotójukat itt a sineknél velünk készítették el. :)

Ez volt a leghosszabb híd, de ennek volt külön gyalogos átkelője. A többi híd csak apró mellékpatakokon vitte át a sineket, és csak pár méter hosszúak voltak, viszont azokon csak a talpfákon lépkedve tudtunk átkelni, alattunk a néhány méteres mélységgel.

Talán ugyanaz a ház, de most oldalnézetből.

A teljes kilátás a völgyre, és a fenti gerincre, ahol a Machu Picchu található.

….és jött a vonat! :) Persze már messziről hallottuk döbörögni, úgy kellett várni hogy végre jöjjön és le tudjuk fényképezni. Erre meg nem bemozdult! :D De a lényeg: a vonat nem para, messziről hallani, és nem egy TGV, még kisgyerekes családokat is láttunk itt sétálni Aguas Calientes felé.

Aguas Calientesben, ahogy már írtam az Origon, megint velünk volt a szerencsecsillagunk, azonnal találtunk egy relatíve nagyon olcsó szállást, és miután lefürödtünk, kimentünk még sétálni a városba. A két szélső bábúra először azt hittem, hogy igazi emberek, és pénzt kérnék a fotózásért. :) Lehet kezdek kicsit paranoid lenni a gringólehúzások terén. :)

Pedig nem kellenne. Végül Aguas Calientesben nem csak olcsó szállást, hanem olcsó ételt is találtunk. Az északnyugatról érkező kisebbik folyón lévő, alulról a másik híd a Narancshíd, helyi nevén Puente Naranja (ejtsd: naranha), annak a keleti lábánál este 7-től hajnali 5-ig egy nagyon kedves néni árulja Peru szerintünk legjobb, leggazdagabb hamburgerét, még pepinot, vagyis uborkát is tesz bele, ami errefelé nem jellemző. Ha pedig éttermi, kétfogásos ételre vágyunk, akkor ugyanezen híd nyugati oldalán, rögtön az utca kezdeténél, annak déli oldalában van egy étterem, ahol sikerült 9 solért menüt ettünk. Ezek, tekintve, hogy hol vagyunk, nagyon olcsó árak itt. De egyébként ha felsétálunk ugyanezen folyó nyugati oldalán, a vele párhuzamosan haladó sétállóutcán, az tele van éttermekkel, minél feljebb megyünk, annál olcsóbb, a tetején már csak 25 sol egy családi pizza, a hamburger sültkrumplival pedig 8 sol, persze ezeket mi nem próbáltuk ki. Az utca legvégén pedig ott van a termálfürdő (10 sol), amiről Aguas Calientes a nevét kapta. A másik nevét – Machu Picchu Puebla – a romok közelsége végett kapta. A szállásunk a legdélebbi teljes téglalap alakú háztömb nyugati sarkában volt, ajtaja a sinekre néz.

A már említett sétálóutca, ami a termálfürdőhöz vezet fel. Autók, és a velük járó szmog, bűz, és zaj itt nincs. :)

A térképen sötétszürke színnel és nagy sárga nyíllal jelölt szuvenír-piac (mercado de artesans vagy valami ilyesmi)

Már a sinek környéke is annyira turistás volt, hogy először ezt néztük főutcának.