San Migueltől a hondurasi határig
Oké, induljunk hát el San Miguelből! :) Hohóó, ha az olyan könnyen menne. :) Hajnalban szerettük volna elhagyni a várost, de ebből természetesen végül 11 óra lett… :)
Olvass tovább…Oké, induljunk hát el San Miguelből! :) Hohóó, ha az olyan könnyen menne. :) Hajnalban szerettük volna elhagyni a várost, de ebből természetesen végül 11 óra lett… :)
Olvass tovább…Múlt hét kedden, pontosan egy héttel azelőtt, hogy elkezdtem e sorokat, tovább indultunk San Salvadorból.
Apropó, egy történet kimaradt az előző bejegyzésből: amikor megérkeztünk Ernestoékhoz, a biztonsági őr annyira megörült nekünk, hogy egyből szólt az egyik szomszédnak is, aki történetesen egy itt élő amerikai. A srácnak be nem állt a szája, 10 percig szóhoz sem jutottunk mellette, ezalatt elmondta, hogy ő is fent van Couchsurfingen, ami azért vicces, mert Ernesto tegnap regisztrált, ma meg kiderült a szomszédjáról, hogy ő is tag, mi meg ugye megérkeztünk. :) A szomszéd még azt is elmesélte, hogy mivel foglalkozik. Gumiabroncsokat exportál az USA-ból El Salvadorba. Azokat a gumikat, amelyeken már olyan kicsi a barázda mélysége, hogy a törvény már nem engedi tovább használni az USA államaiban, itt még el lehet adni, itt ugyanis, ahogy bármelyik másik környező országban is, addig használják a gumikat, amíg azok végleg szét nem robbannak. Több kamionon is láttunk már olyan gumikülsőt, amiből kilátszott a rozsdás fémszál és ezen a napon egy olyat is láttunk, hogy a hátsó tengelyén ahol két-két kerék volt kétoldalt, az egyik ilyen kerék már szét volt roncsolódva, és a sárhányót ütötte minden fordulatnál, illetve folyamatosan foszlott szét és hagyott gumi és fémdarabokat szerte-szét az úton. Ennek megfelelően gumiszerelő műhelyek is szép számmal vannak, kb minden 5 kilométeren a nagyobb utak mentén. Valószínű emberünk is a következő ilyenhez tartott.
Mostanában néha már sikerül teljesen ítéletmentesen, csupán passzív szemlélőként, vagyis inkább csodálóként nézni ezekre az apró csodákra – és ezt igazából nagyon élvezem. Máskor meg még mindig hosszasan elgondolkodom magamban tekerés közben, hogy ez most jó-e vagy sem? És végülis miért lenne olyan rossz? Ha élvezi, csinálja, nem árt vele senkinek, és inkább ilyenekben versenyezzenek, mint mondjuk gyorsaságban vagy hasonlók.
Olvass tovább…El Salvador! Felfogni nehéz, de elérkeztünk ide is! :) A határon rögtön meglepetés ért minket, mi pecsétet szerettünk volna kapni a főút mellett (és nem a főúton!) található határátkelő állomáson, de ott csak küldözgettek minket ablaktól ablakig, mígnem végül a kerítés mellett találtunk egy fickót, aki beszélt valamennyire angolul, és elmondta, hogy nem kell belépési pecsétet kapnunk, azt ugyanis Guatemalában már kaptunk. Hallottunk előzőleg erről a vízum unióról, de nem voltunk benne biztosak, hogy ránk is vonatkozik-e, illetve el is feledkeztünk róla. Arról van szó, hogy Guatemala, El Salvador, Honduras és Nicaragua között van egy megállapodás, aminek keretében a guatemalai belépéskor kapott 3 hónapos vízummal szabadon utazhatunk e négy országban, és nincs szükségünk új vízumra közöttük. Majdnem, mint Schengen…
Ezek után már csak pénzt kellett váltanunk, ezt kialkudtuk 7,5 quetzalra, ennyiért kaptunk meg egy dollárt. Ugyanis El Salvadorban a hivatalos fizetőeszköz az amerikai dollár, nálunk meg még volt vagy ötszáz quetzal Guatemalából. Kiszámoltam, hogy ha a quetzalt 37 forintnak megfelelő belizei dollárért vettük, akkor 7,5 quetzalért vásárolva 277,5 forintba kerül egy dollár számunkra. Ezen nagyon meglepődtem, mert indulás előtt még 230-ért váltottam dollárt, azért először arra gondoltam, hogy valahol átvertek, de aztán megnéztem a neten az árfolyamot, és láttam, hogy az 266. Nem emlékeztem 245-nél rosszabb árfolyamra, ami meglepett, de a netnek már hittem, és bár örültem, hogy nem vertek át, de annak nem, hogy már ilyen gyenge a forint.
Ez a jó először egy szerény rizses étel formájában jött el fejenként 1 dollárért, aztán nekivágtunk a nagy emelkedőnek. 400 méter szintemelkedés várt ránk, és bár én az elején nem éreztem magamban túl sok erőt hozzá, de aztán miután elindultunk, egész belerázodtam. Kezdetben nem is volt olyan meredek, hamar megtettünk 130 métert, ahol aztán leültünk egy fa alá kekszet enni és folyadékot pótolni, mert ott már úgy éreztem, ha nem állunk meg, leesek a bicikliről. Olvass tovább…
Legutóbbi hozzászólások