Archívum

‘boszorkánypiac’ cimkével ellátott bejegyzés

La Paz bűzös poklában, a Doppelmayr lanovkák alatt, a boszorkánypiacon és a Casa de Ciclistasban

július 30th, 2015 2 hozzászólás

Reggel korán kint voltunk a “buszállomáson”, vagyis egy utcasarkon Copacabanaban, ahonnan a buszok indultak La Pazba, és szerte mindenfelé, még Peru egészen távoli részeibe is. Ma is lesz néhány kép, ahová a FB-ról copy-pastelem a képalát, de nem sok. Mondjuk ez az első pont olyan, ezt már a buszból lőttük, azért ilyen furák a színek, mert ablaküvegen keresztül fotóztam.

Copacabana és a város közepén található Kálvária-domb. Nem, ez (még) nem Brazília és Rio de Janeiro, hanem még mindig a Titicaca-tó, és annak keleti partja, Bolíviában, ugyanis itt is van egy Copacabana. :)

A félsziget északi csücskét elérve egy szoroson kellett átkelnünk, hogy visszajussunk a szárazföldre, vagyis a Titicaca-tó északi oldalára. Ekkor a sofőrünk egy másik, kisebb személyhajóra irányított minket, amit nem értettünk, mert a többi utas maradhatott a “kompon”, a minibuszon belül. Éppen ezért egy-egy táskát magunknál tartottunk, ebben voltak az útleveleink, a kompúter, a merevlemezek, és minden ilyesmi, arra az esetre, ha esetleg elsüllyedne a komp buszostul, vagy elnyelné a titicaca-tavi szörny, esetleg az altiplanoi kalózok támadnának rá, vagy egyszerűen csak megpróbálna elszökni a hajó minibuszostul, fekvőbringástul, Ortlieb táskástul előlünk. :)

Amíg a túloldalt a kompra vártunk, megcsodáltuk ezt az ülő szobrot. Nem értettük, miért ülve mutatja nekünk, hogy “Birkák, ott viszik a motyótokat!” :)

Olvass tovább…