Nászút a Föld körül

Ebéd Aruppal

Siliguriból csak egész későn, 11 óra körül sikerült elindulnunk, mert a kesztyűmet kerestük. Hordom ugyanis a jobb kezemen az Ironclad Mach-5 kesztyűt, pontosabban most már Zitáét, mert az enyémet végül nem találtuk meg. Ez azért kell, mert annyira izzadok, és annyira csúszik a kezem, hogy máskülönben kesztyű nélkül nem tudnék váltani a Rohloff markolatváltójával.

A kezdet nem volt egyszerű, szép nagy forgalom várt ránk Siliguriban, aztán pedig szakaszokban borzasztóan kátyús út. Megint próbálkoztunk újraéleszteni az indiai SIM-kártyát, amit még az első itt jártunkkor használtuk, de ismét csak feleslegesen öltük bele a pénzünk a feltöltésbe, és az útszéli butikosok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel… Itt Indiában már egy fél négyzetméretes utcáranyíló, koszos kis dohányárúsnál is fel tudod tölteni a SIM-kártyádat. Apropó, dohány, itt nem szívják, hanem mindenféle egyéb színes dolgokkal, egy fehér masszával megkent zöld levélbe csavarják, amit aztán elrágnak. Ez a töltelék sokszor erős piros színű, ami kirakódik a fogakra és az ínyre, hagy ne részletezzem, milyen szép mosolyt eredményezve a helyieknek… és milyen szép, bordós-piros foltokat az utcákon, ahová a végén kikulázzák az egészet. Ez a dolog a pán, ha jól tudom, de lehet hogy van egy másik neve is, és az is lehet, hogy csak Nepálban hívják így, nem az egész szubkontinensen, ezt sajnos nem tudom. Mi erre eleddig még nem voltunk most nyitottak, így az ízéről és az „élményről” nem tudok beszámolni, és félek tőle, hogy ez így is marad. :)

Mivel Arup munkahelye csak pár száz méter kitérő volt arról az útról, amin haladtunk, ezért az előre megbeszéltek szerint betértünk hozzá ebédelni. Épp csak a másfél órás késésünkről nem tudtuk őt értesíteni, mivel a telefonunkba, mint írtam, nem sikerült újra kreditet teremteni. Persze a késés őt nem zavarta, csak minket. :) De végül minden pont úgy volt tökéletes, ahogy történt, mert amíg Arup rendelőjében a finom csirkés csómint majszoltuk így „elkésve”, addig odakint igen szépen leszakadt az ég. Hiába, monszun van, és a világ egyik legcsapadékosabb környékének a közelében vagyunk! :) De az eső nem tartott soká, mialatt még néhány utolsó jó szót váltottunk Aruppal, és amíg Zita meghallgatta a saját szívverését Arup orvosi műszerével, addig az eső is szépen alábbhagyott, mi pedig készülődtünk az induláshoz.

“NO HORN” – Könnyen és vidáman Changrabandha-ig

A délután jól és viszonylag könnyedén haladtunk, noha még mindig volt egy kisebb szembeszelünk, mert a 20km/h-t még most is csak nagy ritkán érte el a sebességünk. Éreztük, hogy most sokkal pihentebbek vagyunk, mint a Kathmandu – Siliguri szakasz végén voltunk, és leginkább ez a kipihentség tette könnyűvé és élvezetessé ezen a napon az utat. Először egy tábla miatt álltunk meg, amin egy kürt volt áthúzva, és aláírva, hogy „NO HORN” – ezt mi hangosan, és nagy örömmel, na meg néhány fotóval üdvözöltük, noha tudtuk, hogy a helyiek, akik a közlekedésben részt vesznek, ügyet sem vetnek az ilyesmire, mint pl. a közlekedési táblák. Talán nem is tudják, hogy nekik szólnak… De legalább mi jól szórakoztunk néhány percre. Olvass tovább…