A vacsoránk elfogyasztása után még egy fontos feladatunk volt: keresni egy helyet, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Ez itt nem volt könnyű, mivel a hídépítésen dolgozó munkások az összes szállást elfoglalták, valamint a helyiek sem tűntek túl kedvesnek, hogy befogadjanak egy éjszakára. Amikor ilyesmiről van szó, hogy a helyieknél alszunk, ne arra gondoljatok, hogy baldachinos ágyat remélünk – pusztán arról, hogy valami lehetőleg betonozott talajú és tetővel rendelkező helységben leteríthessük a matracainkat, és ha lehet, válthassunk pár kedves szót egymással (térkép, fotók mutogatása, ilyesmi), hogy a kálcsöröl ekszcséndzs is meglegyen. Na, bocsánat a slendrián fogalmazásért: magyarán hogy megosszuk, megismerjük egy picit egymás kulturáját. Ezen módon keresztül aludtunk már a legkülönfélébb helyeken, ékszerbolton át kisbusz hátuljában, lépcsőfordulóban, cipőtárolóban, garázsban, csak hogy párat említsek. Persze van olyan, hogy a legszebb szobát adják oda, mert ennyire megbecsülik az utazót, sőt, olyan is volt, hogy a házaspár a saját ágyát ajánlotta fel és nem lehetett nemet mondani. Ilyen is van és ilyenkor úgy elszorul a szívem, hogy mennyit kapunk és ezt nem tudjuk nekik megfizetni/visszaadni. De nem is ezért adnak, akik adnak, és ahol tudunk, mi is segítünk. Ez az utazás törvénye: sokkal többet kapsz, mint amennyit vissza tudsz adni. Legalább is most – már várom, hogy mi legyünk szállásadók és vendégül lássuk a sok őrült vagy lökött bringást/utazót.
Itt kellett föltolni, hogy az ígért szálláshelyre eljuthassunk. Furfangosabbak vagyunk mi, mint gondolnátok: csak én mentem fel gyalog, Árpi lent várakozott a biciklikkel. Mert ha mégsincs/nem létezik/soha nem is volt szállás, akkor minek toljuk fel magunkat fölöslegesen? ;)
Hosszas kérdezősködés után egy helyet mutattak a helyiek, a férfi 20 solest akart a szobáért, viszont nem volt víz. “Mas tarde” – “később lesz”, persze ahhoz már túl tapasztaltak vagyunk, hogy ezt el is higgyük neki. Illetve ő nem hazudik, csak ő is azt gondolja, hogy majd később lesz. És ha nem lesz, akkor meg puff, így jártunk, megvonja a vállát és ezzel el van rendezve. Azért vicces volt, hogy milyen bemutatót tartott nekem arról, hogyan kell vödör vízzel leöblíteni a WC-t, mintha sosem csináltam volna még ilyet. :) Ekkor még reménykedtünk egy jobb és/vagy olcsóbb szállásban, és ezt talomba helyezve elkezdtünk másik helyet keresni. Végül egy mobiltelefon és minden egyéb – chipstől kezdve a csavarokon át a fogkrémig mindent árusító – bolt tulajánál akadtunk szállásra. Egy aprócska szoba egy ággyal, funérlapokból tákolt falakkal, 15 sol. Sebaj, van víz, csak egy a gond, az ajtó le van lakatolva és nincs kulcs hozzá. :) Mivel mondtuk nekik, hogy nagyon elszántan szeretnénk ezt a szobát kivenni, mert nincs igazán másik, akkor hozott egy kalapácsot és addig püfölte a lakatot, amíg le nem esett. Ez igen ámulatba ejtő, mennyire kevéstől szétesnek ezek a lakatok. Nem is tudom, létezik egyáltlán olyan lakat, ami biztonságos?
Olvass tovább…
Legutóbbi hozzászólások