Nászút a Föld körül

Előre szólok, hogy ennek a bejegyzésnek se füle, se farka nem lesz, mert három külöböző kontinensen és országban játszódik, miközben mi totál fáradtak és kialvatlanak voltunk, és olyan gyorsan teleportáltunk egyik helyről a másikra, ahogyan nagyon ritkán szoktunk, ezért felfogni sem volt időnk a dolgokat.

Miután hajnalben leszálltunk a Belo Horizontéból Sao Pauloba érkező buszunkról, hosszú sort kellett végigállnunk a jegyvásárláshoz. A kb. 10 pénztárból csak kettő volt nyitva… Ezután viszont már minden simán ment, felszálltunk a metróra, amin, amint látjátok, kerékpárt is lehet szállítani! Ez igen! :)

Sao Paulo metróhálózata. Ahol fehér vonallal vannak összekötve a megállók, ott ugyanazon jeggyel át lehet szállni. Ahol szürkével, ott csak bizonyos időszakokban van így.

Az egyik központi megállóban hatalmas mélységből kell feljönni.

Őrzött(!!!) kerékpártároló a Magyar Házhoz legközelebbi, felszíni városi vasút megállójában. Ez a vonal is teljes egészében beletarozott a metróhálózatba, rajta volt az előbbi térképen is, és ugyanazon jeggyel használható volt.

Nemigen látszik a lényeg, ami egy POS-terminál akar lenni. Bankkártyával is lehetett fizetni a metrómegálló melletti utcai árusoknál! :o Mindez még mindig hajnali sötétségben.

Visszaérve a Magyar Házba muszáj volt ledőlnünk 3 órát aludni, mert teljesen zombik voltunk, hiába buszoztuk körbe fél Dél-Brazíliát, ehhez képtelenség hozzászokni, ehhez Dél-Amerikába kellett volna születnünk, és anyáinknak hordkendőben kellett volna végig hordoznia az elképesztő zajos utcákon és piacokon. De hát mi valószínű legfeljebb csak nyugodt európai játszóterekhez és parkokhoz voltunk kihordva. :) Aztán, miután felébredtünk, elmentünk Zita elsőkerekéért az Ciclo Urbanohoz, akik épp akkor szerelték össze, mikor megérkeztünk. Ismét jót beszélgettünk velük, és még zsírt is kaptam tőlük arra az esetre, ha úgy döntenék, hogy még az első villát is kikapom és esetleg szétesne a csapágyazás, össze tudjam újra rakni legalább a La Pazban tanult módon az új csapágygolyókkal. De erre végül nem került sor, az első villák a helyükön maradtak. Kb. csak ez, meg a váltókarok, fékkarok és váltókarok és a bowdenek maradtak a bringán, minden mást szétszedtünk. A dobozok ekkor még nem voltak lezárva, úgyhogy egy újabb alapos bevásárlást követően ez jött. Mivel az alkatrészek, a vázdarabok és a kerekek már önmagukban elfoglaltak a megengedett 158cm összélhossznál valamivel nagyobb dobozokat, ezért az összes többi holminket, ami a fejenként 4×20 literes + 2×7 literes vízálló Ortlieb táskáinkban voltak, bele kellett gyömöszölnünk ezen kerékpárdarabok mellé és közé, beleértve magukat az Ortlieb táskákat is. Ez nem volt olyan könnyű, mint hittük, először én, majd Zita is elcsüggedt a feladat kezdeti lehetetlenségét látva, de aztán erőt vettünk magunkat, és tovább gyömöszültük a holmijainkat, így végül, ha nehezen is, minden helyet kapott a dobozokban, amiket aztán a nálunk lévő vastag ragasztószalaggal ügyesen le is zártunk. Olvass tovább…