Nászút a Föld körül

Cuczoból Bolívia, az Altiplano nevű fennsík és a Titicaca-tó irányába indultunk tovább.

Az egyetlen főútat néztük ki magunknak erre a célra, melynek szintmetszete ezen a képen látható. A szűk 400km-t 4 nap alatt terveztük megtenni.

Első reggel a nagyszerű cuzcoi szállónkat korán elhagyva egy ilyen utcai árusnál reggeliztünk zsömleszerű pékárút helyi sajttal, és quinoa-italt.

Kifelé menet a városból az út végig lejtett, így gyorsan és könnyedén elhagytuk a kaotikus forgatagot, pláne hogy még Superman is az üldözőink között volt, ezúttal busszal! :)

Először egy benzinkútnál álltunk meg pisilni, ott rögtön körünk gyűlt néhány érdeklődő perui férfi, akikről végül mi is készítettünk egy fotót – azután hogy ők is rólam és a bicikliről. :)

A vastagbetűs részt valahogy úgy lehetne magyarra fordítani, hogy “Gazdag/Finom tengerimalac fesztivál”! :) Merthogy ők ugye megeszik ezt az állatot.

Ahogy elhagytuk a várost, két túrabringást pillantottunk meg szembetekerni velünk. Természetesen vidám csengetések és integetések közepette megálltunk egymásnak, így megtudhattuk, hogy Denise-el és Charlessal (Hogyan kell pontosan leírni az ilyen külföldi tulajdonneveket a -val, -vel ragokkal?) hozott össze minket az út, ők Quebecből valóak és ha jól megnézitek a képet, látható, hogy ők is Take-a-Look márkájú sisakra vagy szemüvegre szerelhető türköket használnak, mint mi, ők is Schwalbe Marathon gumikülsőkön gurulnak, csak ők a Mondial típust használják, ami Charlse elmondása szerint egyszer neki 20 ezer kilométert is kibírt, és ők is Ortlieb táskákban hordják a holmijaikat, amelyek nekünk már 4 éve bizonyítanak, és még mindig garanciálisak! Valamint ők is Rohloff agyváltót használnak, amit állítólag egy életre vesz az ember. :) A vázaik egyébként Surly márkájuak, ez is nagyon népszerű a hosszútávú kerékpártúrázók között, de ez már nem egyezik a miénkkel. :)

Mielőtt nekikezdek ennek a beszámolónak, el kell, hogy mondjam, hogy ezekről a napokról már írtam az Origora egy cikket. Tehát itt most ismét csak olyan apró dolgokra fogok kitérni, ami értelemszerűen abba a formátumba már nem férhetett bele. Az odajutás részleteibe, az árakra és a jegyvásárlás mikéntjébe, valamint a mi kalandjainktól eltérő, azoknál kényelmesebb, gyorsabb és/vagy drágább lehetőségekre (pl. Inka-trail, Salkantay-trek, és ugye a vonatozás) itt már nem fogok kitérni külön, tehát annak is érdemes elolvasni az előbb linkelt Origo cikket, aki ezeket a képalákat is végigolvassa! ;)

Cuzcoba azért jöttünk, mert egy nagyváros, egy jó kiindulópont a Machu Picchuhoz, ahová busszal és egyéb motorizált közlekedési eszközökkel, csak két apró hátizsákot cipelve terveztünk eljutni, hogy aztán ide visszatérve innen ismét a bringákon folytassuk majd a Titicaca-tó és Bolívia irányába. A képen nem tudjuk, melyik híres templom látható. Szégyen vagy sem, de amikor egy városhoz 10-nél több látnivalót sorol fel az útikönyv és egyiket sem emeli ki különösen, akkor már végig sem olvassuk, csak bolyongunk a városban, és hagyjuk magunkat elveszni.

Szállásunk a központtól kb. 5 saroknyira délre, a Valenzuela Hospedajeban volt, mint a pályaudvarról kigurulva azonnal, teljesen véletlenül találtunk meg. Tovább nem is kerestünk, a 30-as szobaárat 25-re lealkudva, egy szép kis ablakos, fürdőszobás szobát 1 perc alatt belakva megtaláltuk legújabb otthonunkat, ahol a recepciós srác nagyon kedves volt, és azt is megengedte, hogy hátul a család konyhájának sarkában elraktározzuk a málhánk nagy részét, és a bicikliket, amíg elutazunk a híres inka romokhoz. Érdekes, hogy van, amikor ilyen oltári mázlival azonnal, szinte keresgélés nélkül találunk egy tök jó helyet, máskor meg órákig mászkálunk fel-alá egy olcsó szállásért, amit alig akarunk megtalálni. A 25 egyébként átlag ár Peruban, sőt vidéken átlag felettinek számít, de ugye most egy turistás helyen vagyunk, és itt ez alacsonynak számít. Olvass tovább…

Ideje folytatni az útinaplót! Legutóbb Zita ott fejezte be, hogy Cajacayban egy izgalmas nap után nyugovóra tértünk. Innen az volt a terv, hogy legurulunk Barrancába vissza a Panamerican-Highwayre, ahonnan buszra szállunk a fővárosba, Limába. A fővárost sajnos be kellett áldoznunk, mert ekkor már nagyon szorított minket az idő és ahogy számolgattam a hátralévő távokat, országokat és látnivalókat, kijött, hogy muszáj lóugrásban haladnunk, különben nem érjük el a repülőt. És hát inkább a – majd mindjárt látjátok, milyen szörnyű – parti szakaszokat és azt az állítólag 5 db. 5000 méter környéki hágót hagyjuk ki, mint… Mint az eddig megjárt szakaszokat. :) Ez mindig kicsit fáj nekünk, mármint teleportálni, vagyis buszozni, de be kell látnunk, hogy a világ nem minden része alkalmas, vagy éppen kívánatos a biciklizésre, az időnk pedig azzal végessé vált ezen az utazáson, hogy megvettük a repülőjegyeket haza Európába. De legalább megpróbáltunk úgy okoskodni, hogy a szép, izgalmas és kihívásokban sem szűkölködő szakaszokat a kerékpáron tegyük meg, a kevésbé izgalmas, egyhangú vagy veszélyes szakaszokat pedig átugorjuk. Legalábbis mi most így látjuk, de nyílván, ha ezt máshogy csináltuk volna, lehet annak is éppígy örülnénk. :) Végig bringázni minden egyes szárazföldi méterét ennek az útnak sosem volt célunk, már az elején sem, hiszen az elejétől kezdve úgy hirdetjük az utunkat, hogy (csak!!!:D) 40 ezer kilométer kerékpáron a Föld körül. Ha ezt eddig mind a bringán tettük volna meg, akkor kb. 100000km-es lenne a biciklizés, és az eredetileg nagy naivan tervezett 1,5-2 év helyett nem 4, hanem 10 évig tartana. Ennyire pedig még mi sem vagyunk elvetemültek, ez a 4 év 3 hónap pont elég lesz, ezt már kezdjük érezni így a vége felé, hiszen mikor ezeket a sorokat írom, már csak 2 hónap és 4 nap van hátra a végéig, noha, amiről most fogok írni, az még több mint egy hónappal ezelőtt történt. Na de most már elég a süket szövegből, és csapjunk a lecsóba! :)

Gyerekek a szállodánk előtt. Mindig van néhány kíváncsi szempár, akik a bicikliket csodálják. Már bánjuk, hogy nem kezdtük el őket fotózni a legelejétől, ahogyan a kezükkel mutogatják az elöl való pedálozást egymásnak, vagy vakargatják a fejüket, hogy mi a manó ez, vagy fényképeznek, egymást hivogatják… – Ezekből az állóképen is jól érthető jelenetekből a bicikli körül mára már egészen vicces kis gyűjteményt rakhattunk volna össze. :) Ráadásul mind különböző arcú, börszínű és ruházatú (kultúrájú) emberekből, és csak a bicikli lett volna ugyanaz mindegyik képen! Ajj, de kár, na majd legközelebb, vagy valaki más, aki fekvőbringával indul körbe, majd megcsinálja! :)

A reggelire várva. Csak boltnak tűnik, de a néni főzött is, finom sült halat kaptunk reggelire! :)

Elindultunk lefelé a 2600m-en fekvő faluból, és a következő település határában rögtön zsebtolvajokra figyelmeztető tábla várt ránk! :o :D (Ugye mindenkinek leesett, hogy csak vicceles, és ez csak egy gyalogosátkelő! :) )