Nászút a Föld körül

Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki heteket lógott a suliból, és most visszatér. Lemaradtam az anyaggal rendesen, innen nehéz lesz behozni magamat. De most már ez van, nézzük hát az élményeinket onnan, ahonnan néhány héttel ezelőtt abbahagytuk. Rég volt, de azért a fényképek kiválogatásával (ami számottevő része a bejegyzés készítésnek) rengeteg szép élmény és emlék a felszínre tört, amelyeket még mindig bőven érdemes most is leírnom.

A Bromo és a Penanjakan csúcs meghódítása után másnap reggel gyorsan el tudtunk indulni, hiszen már előző este kényszerből át kellett pakolnunk magunkat egy másik szálloda másik szobájába, így a cuccaink már nagyjából egyben voltak. Induláskor még fényképezkedtünk egy utolsót egy Bromo-s kresztáblával, majd elindultunk a több mint 2000 méteres ereszkedést ígérő downhillre.

Esti horgászműszak az erőműben

Lefelé a tegnapi gyalogos ereszkedésünkből már ismert gyönyörű zöld, felhős, meredek táj vett körül minket. Néhány falun is átsuhantunk és az egyik végén egy nagyon érdekes, patinás faépület állt. Itt mi is megálltunk, hogy jobban szemügyre vegyük a díszes, oszlopos házat és a környékét. Ekkor fényderült az épület funkciójára is, mert egy mikrobusz állt meg előtte, amire nyugati turisták pakolták fel a hátizsákjaikat, majd beszálltak és elviharzottak. Ők az épületben üzemelő szálloda vendégei voltak.

Egy-két hajtűkanyaros, saját magunk alá fordulunk kanyargás után még néhány falu következett, majd egy elágazás, ahol mi jobbra húztunk a főúttal együtt. Innen már csak lankásabb volt a terep és ezzel együtt az út is egyenesebb, de ekkor történt valami, ami az ilyen nagy ereszkedésekkor benne van a pakliban. Elszállt az egyik fékpofám, vagyis ahogy azt már számtalanszor tette, addig kopott a felülete, amíg a kis rugót be nem kapta a féktárcsa és én meg nem álltam a kerék felől jövő éles kattogás hallatára. A szerelést egy kedves család udvarának a kapujában hajtottuk végre – az egész nem vett 15 percnél több időt igénybe.

Probolinggo-ban, ahogy leértünk a Jáva szigetének északi partján húzódó 1-es főútra, rögvest megálltunk ebédelni. Elvégre 2000 méter szintet leadni nem kevés munka, nem igaz? Végig szorítani azokat a fékkarokat… :) Olvass tovább…