Nászút a Föld körül

Jakartáról nem sok jót hallottunk, sőt mi több, egymástól független forrásokból azt a tanácsot kaptuk, hogy amilyen gyorsan csak lehet, húzzunk el onnan, vagy legfeljebb a nemzeti múzeumot nézzük meg, de aztán usgyi tovább, mert Jáva és Indonézia még sok izgalmas dologgal vár minket (vulkánok, tengerpartok, Bali, sznorkelling) és csak két hónapunk lesz rá. Amikor még azt hittem, hogy csak két hetente van hajó Szingapúr felől Jáva irányába, gondolkodtam a repülőn is, és esetleg rögtön Semarangba, Yogyakarta mellé repültünk volna. Ez már Kelet-Jáva, ott van két nagyon érdekes Angkor Wat-al, meg Bagan-al egy lapon emlegetett templom, egy buddhista és egy hindu, illetve Yogya (mert röviden csak így szokták hívni) ami egyben egy kulturális központ is. Ja, és mindez egy 100 milliós lakosságú muszlim szigeten, Jáván. :) De aztán jött Kian Tan és felvilágosított, hogy hetente van hajó csak felváltva más-más szigetekről. Ekkor viszont már megfeledkeztem Semarangról és örültem, hogy egyáltalán tudunk menni Jávára, Jakartába és nem kell repülni, se egy hetet várni.

Szóval Jakarta végül benne maradt az útitervben, amit nem bántunk annyira, mert egy nagyon jófej Couchsurfer már válaszolt is nekünk, Andi révén így volt barátunk és szállásunk a városban. És így legalább nem marad ki az amúgy érdekesnek mondott nemzeti múzeum és látjuk az indonéz fővárost, a nagy olvasztótégelyét a kétszáz-kitudjahány-milliós országnak, Indonéziának, amit úgy is emlegetnek, mint a legnépesebb muszlim ország a világon. Sőt, ha szerencsénk van, még a pápuai nagykövetségre is be tudunk nézni és vízum után kérdezni.

Hát, aztán a dolgok máshogy alakultak végül… De most kezdjük az elején. :) Kihajtottunk a kikötőből. Vártuk az oltári nagy, indiai vagy akár bangladesi szintű káoszt, mocskot, zajt és zűrzavart az utakon. De az nem jött! :O Volt kis kosz, por, némi dudálás, valami forgalom, szakadt járművel, recsegő háromkerekű riksák, de ennyi. Semmi különösen vészes őrület. Jól van, ez még nem baj, sőt… Az igazi ázsiai feeling azért bőven megvolt, és abszolút nem bántuk, hogy nem kell megőrülnünk a káoszban. Persze amúgy se kell, de ezt csak leírni könnyű, úgy tenni már nagyobb feladat, mint azt már pár százszor ez idáig megtapasztaltuk. :) Jakarta most nem játszott a türelmünkkel és nem tépte szét az idegeinket, talán épp azért, mert túlságosan is rákészültünk valami borzalmasra. Olvass tovább…

Na, most megpróbálom leírni, ami legutóbb kimaradt. A „fun-ride”-nak nevezett közös szingapúri biciklizés fő felbujtója Malcolm volt, Az Ageless Cyclists mozgalom atyja, aki maga is egy kortalan bringás. Akárhányszor ránéztünk Malcomra, hátulról mindig sokkal inkább egy gyereknek tűnt, mintsem egy (ha jól emlékszem) 60 éves embernek. Direkt nem írtam öregembert, mert hát ő nem öreg, ha így és ennyit mozog. :)

Szóval Malcolm és még egy kisebb csapat másik bringás egyik reggel megjelent a társasházunk belső udvarában. Egyesek olyan csodabringákon ültek, hogy mi csak pislogtunk Zitával. Sajnos minden névre már nem emlékszem, de volt velünk két francia pilóta fickó, akik hagyományos, kétkerekű fekvőbringán jöttek (de repülővel Franciaországból) és az egyiküket Brúnónak hívták (ezt a nevet nehéz elfelejteni), volt velünk három trike-os és többen összecsukható, aprókerekű városi paripákon. Ez utóbbi kerékpárfajta itt Szingapúrban, Malajziában és elárulom előre, Indonéziában is meglepően népszerű, nem csak összességében, de arányaiban is többet látunk belőlük a városokban, igaz, általában csak kinyitva-kihajtva és nem szállítva. Pedig az a lényege az egésznek, hogy ha úgy döntesz, bárhol megszakíthatod a tekerést, és könnyűszerrel, a kerékpárszállítással járó plusznyűgök és pluszköltségek nélkül közlekedési eszközre szállhatsz. Ha jól tudom, a több mint 40 évig a világ körül kerékpártúrázó Heinz Stücke is egy ilyen kicsi, összehajtható, de még málházható kerékpárral nyomta az utolsó éveiben, mielőtt tavaly abbahagyta a nagy utat. Szóval van ráció ebben az összecsukható bicikliben szerintem és ezért csodálkozom, hogy itt Ázsia ezen vidékén így elterjedt, míg otthon nálunk csak drága kuriózumnak számít az apró, összecsukható városi drótparipa.

Fedett járdák, kerékpárutak és a szabálytalankodók

A közös bringázásnak a célja a városközpont volt, ami tőlünk jó 20 kilométerre volt. Kezdetben főleg a járdára festett kerékpársávokon haladtunk, ezekhez egész nagyszerűen hozzá voltak alakítva a kereszteződések is, igaz a „Szállj le és told át!” táblákat senki nem vette komolyan, és amin meglepődtem, a felüljárókon való bringázás tiltását is figyelmen hagyta a teljes csoportunk – így mi is, de persze előtte nem átallottunk megkérdezni, hogy ezt most akkor mégis hogy? Hiszen oda 1000 szingapúri dollár van írva büntetésnek, és ezt itt a szabályok városa! Vagy nem? Barátaink elmondták nekünk, hogy igen, Szingapúr a szabályok városa, és kezdetben, amikor ezeket a szabályokat mind bevezették, büntettek is, de ma már, mivel az emberek nagy része a szabályok nagy részét betartja (gondolom azokat, amelyeknek értelme is van, vagy veszélye a be nem tartásuknak), ezért azóta már nem ellenőriznek, és nem büntetnek annyit. Olvass tovább…