Iszlámábád – Lahore #2 – Tükörtojás szeretet
Jhelum-ból, Faisal-éktól nem sikerült olyan korán elindulni, mint szerettük volna, de azért 10-kor sikerült elstartolnunk a háztól, és valamivel később már kint is voltunk a GT Road-on, hála Faisal-nak, aki motorbiciklivel kikísért minket, hogy mutassa az utat. Nagyon jó volt velük tölteni egy délutánt és egy estét, és ők igazán szerették volna, sőt egyenesen kérték, hogy maradjunk még. 
Azt nem tudom, hogy akkor is meghívott volna-e magához Faisal, ha nem lát minket a TV-ben, de ez nagyjából mindegy is. Nem azért szerettek minket, mert benne voltunk a TV-ben, az maximum csak arra volt jó, hogy rögtön tudta, hogy kik vagyunk, amikor meglátott minket az úton tekerni.
Miután kiverekedtük magunkat a városból, már csak egyetlen egy nehézség várt ránk, méghozzá egy masszív kis kaptató. Alattomos volt, először csak enyhén kezdte, azt hittük ennyi lesz, de egy kanyar után bekaptuk a meredeket, ami végeláthatatlannak tűnt az aljáról. Persze nem volt az, megtekertük ezt is. Fent megálltunk egy technikai szünetre, mert Zitát hívta a természet. Amíg bent ólálkodott, én megleptem egy üveg kóla vásárlásával. Itt népszerű az üveges üdítő, aminek örültem, mert így legalább műanyaggal nem szennyezzük a környezet. Annyira! Mert azért attól még, hogy üvegben adják, még van öko-lábnyoma a kólának, és azt is tudom, hogy kár környezetvédelemről meg fenntarthatóságról papolnunk (az egészséges életmódot ne is említsük) amíg kólát iszunk, de akkor ott ez volt a legjobb megoldás, hogy egy kis energiát magunkhoz vegyük, és egy kis meglepetéssel szolgáljak Zitának. Persze aztán az egész no-plastic örömömet elvette a szívószál, amit a kólához adtak és amit azért érdemes errefelé elfogadni, mert az üveg nyakán ki tudja, milyen bacik laknak. Na mindegy, legközelebb narancsot veszünk, annak biztos kisebb a lábnyoma, mint a kólának, és talán egészségesebb is.
A kődobáló büdös kölke és Ben Johnson
Két kerék, négy gyerek: Nagycsalád a motoron :)
Alig hagytuk el a kólás történet helyét, egy másik útszéli pihenőnél történt egy kis ütközetünk. Néhány zsákkal mászkáló koszos utcagyerek mellett haladtunk el. Ki tudja, mit gyűjtögettek a zsákjaikban, valószínűleg a szemétből válogatták ki az értékesíthető részeket, talán a műanyagot. De az is lehet, hogy csak égetni valót gyűjtöttek, bár szerintem inkább „pénzt” gyűjtöttek a szemétből.
Nem is ez a lényeg, hanem hogy Zita bukósisakján koppant valami. Megdobtak minket kővel a kis mocskok. Olvass tovább…
A nyílegyenes Islamabad Highway-en hajtottunk kifelé, el Rawalpindi mögött, hogy aztán rátérjünk a GT Road-ra, vagyis a Grand Trunk Road-ra. Ez a több száz éves „történelmi” út Iszlámábád és New Delhi között vezet, illetve egyes források szerint Kabul és New Delhi között. A gyakorlatban egy széles, osztott pályás út, amin szekerek, kerékpárosok, riksások, buszok, teherautók, autók, motorbiciklik, gyalogosok közlekednek. Plusz akiket nem említettem… Egyszóval van itt minden, ami szem szájnak ingere, vagy ha a rossz oldalról közelítjük meg, akkor minden, ami bosszúságot okozhat egy magunkfajta kerékpártúrázónak. Na de mi nem erre koncentráltunk, hiszen épp csak elindultunk az eddigi leghosszabb, maratoni pihenőnőnkből, szóval minden szép és jó volt.
Az út mindig volt olyan széles, hogy megállás nélkül ki tudtuk kerülni a néha a külső két sávot is elfoglaló, utasra váró tuktuk-osokat. Vagy nem is tudom, minek hívják őket itt Pakisztánban. Telük van vele az út a városok környékén, elöl motorbicikli, hátul egy doboz két keréken, benne utasokkal, akik vagy a egy zárt dobozban ülnek, vagy egy nyitottban, a menetiránynak háttal, vagyis éppen ránk néznek, bámulnak, mosolyognak, integetnek, köszönnek… :) 
Legutóbbi hozzászólások