Utolsó napunk Türkmenisztánban – Rohanás a határhoz
Napfelkelte a sivatagban
Szóval legutóbb ott hagytam abba, hogy Repetek-ben, a sivatag közepén hajtottuk álomra a fejünket. Hajnalban keltünk, a gázfőző már be volt készítve, megsütöttük a kolbászt a hagymával, belakmároztunk, aztán kitoltuk a bringákat az útra. Jó volt, hogy velünk lehettek a szobában, így villámgyors volt az indulás, hiszen le se málháztuk őket, csak a szükséges holmikat vettük ki a táskákból.
6:48-kor az úton voltunk, és a nap 6:50-kor kelt. Nem mondom, hogy nem voltam álmos és fáradt még, de azért ennek ellenére nagyon nagy élmény volt a napfelkeltét végignézni a sivatagból, 
miközben könnyedén téptünk az országúton 20-21km/h-val. Szóval az álmot még nem sikerült kitörölnünk a szemünkből, de máris az országúton találtuk magunkat, a 10 fokos valóságban, a felkelő nap első fényeit lestük, közben duplán boldogok voltunk, egyszer azért, mert mindezt átélhetjük, másodsorban azért, mert nagyon korán az úton voltunk, és jó tempóban suhantunk a célunk felé, ami pedig az volt, hogy teljes egészében saját izomerőnkből keresztezzük Türkmenisztánt az 5 napos tranzitvízumunk ideje alatt. Ez volt az utolsó nap, de ekkor még nem tudtuk azt sem, hogy mikor zár a határ.
Az út tett néhány kisebb kanyart, 
egyszer még szembefordított minket a nappal, aztán beállt egyenesbe, egészen Türkmenabadig. Talán háromszor állhattunk meg ezen a 70km-en, leginkább azért, hogy el ne szalajtsuk azt a kamionos pihenőhelyet, ahol a kerékpáros vendégkönyv van. Sajnos nem találtuk meg, pedig az összes kamionos parkolót végigkérdeztük a Mary-Türkmenabad szakaszon (nem volt sok). Az interneten olvastuk egy kerékpártúrázó blogján, hogy ő találkozott egy ilyen könyvel és érdekes beírásokat talált benne. Mi sajnos nem leltünk rá erre a bringás vendégkönyvre. Ha valaki olvassa ezt, és egyszer valamikor majd arra jár, vagy esetleg már járt, és megtalálta a könyvet, kérjük írja meg egy hozzászólásban, merre van! :) Olvass tovább…
ezek témája a különböző, az országban megtalálható pompás épületek együttese volt, vagy a fejlett mezőgazdaság és ipar bemutatása. És persze sosem hagyták le a plakátokról Niyazov bácsit sem. Akkor végre essen szó róla is, aztán le is zárom ezt a témát, és többet nem említem. Szóval Türkmenisztánban a Szovjetunió összeomlása után ez a Niyazov vette át a hatalmat, és szép kis kultuszt épített ki maga köré, aranyszobrokat, és plakátokat, képeket állítottak fel mindenütt az országban róla, ezek mind-mind őt dicsőítik. Persze amikor erről kérdezték, ő azt nyilatkozta, hogy személy szerint őt zavarja, hogy mindenütt kiteszik mindenhová az ő képét, na de hát ha egyszer a nép így akarja, akkor legyen… Írt egy könyvet is az türkmének történetéről, ennek a neve Ruhnama, vagyis Book of the Soul, a Lélek könyve. Állítólag nagyon bizarr az írás, amit még az űrbe is kilőttek és 150 évig Föld körüli pályára állítottak. Természetesen minden türkmén számára kötelező olvasmány, kikérdeznek belőle az érettséginél, de még a jogosítvány letételéhez is szükséges. Niyazov szerint, aki élete során százszor elolvassa, annak garantált a helye a mennyországban… :) A csávó nem gyengén el lehetett szállva magától, ezt a könyv mellett a fővárosban, Ashgabatban felállított, mindig a nap felé forduló hatalmas aranyszobra is jól bizonyítja.
Nem mondom, biztosan történhetett volna rosszabb dolog is Türkmenisztánnal, mint Niyazov (pl. polgárháború), és lehet, hogy mindemellett ügyesen forgatta a kőolajból az országba befolyt pénzeket, de efelől azért lennének kétségeim, mivel ennyi aranyszobrot és ennyi borzasztóan rossz minőségű utat még egyetlen országban sem láttunk Türkmenisztán előtt. Szóval, Kedves Olvasó, ha véletlenül egy ország élére kerülsz, mindig ügyelj rá, hogy a saját magadat ábrázoló aranyszobrok helyett inkább utakat építs, különben a magunkfajta egyszeri kerékpárturista még megemlíti az útinaplójában, hogy kevés a jó út, de sok az aranyszobor az országodban! :) 
Legutóbbi hozzászólások