Annapurna-kör – 16. nap – 11,7km, 4000m – A Tilicho Peak Hoteltől Yak Kharkáig
Lusta reggel, késői indulás
Előre elnézést kérek, mert a mai képek nem a legjobb „megvilágítást” kapták, mert csak délután kettőkor sikerült elindulnunk. Reggelre nem állítottunk ébresztőt, a tegnapi hosszú, kemény nap után úgy döntöttünk, ma megérdemeljük, hogy addig aludjunk, amíg jólesik. Ez nálam negyed kilenc volt, ekkor dobott ki az ágy, amiből Zita már hiányzott. Nem kellett keresni, tudtam, hogy hol van, mert a szomszéd szobából vidám nevetés szűrődött át. Zita már előttem felkelt és átment Brian-ék szobájába, hogy Rebecca bokáját ismét bekenjék Flectorral. Persze ebből aztán nagy dumálás is kerekedett, én pedig kihasználva az alkalmat, nekiálltam betűkbe vetni a tegnapi kalandos napunk történetét. Ez aztán vagy délig eltartott, és közben megsütöttünk egy csomó fokhagymás, lilahagymás lepényt, most már az elsőtől kezdve mind a nyolc nagyon jól sikerült, noha a főző most is elkezdett rosszalkodni, és kb. a negyedik után át kellett állnunk a gáz használatára. 
Nem tudom, milyen kerozint sikerült vennünk Chame-ban, de ilyen rosszul még a pakisztáni dízellel sem működött a főzőnk, és ez nagy szó! Délelőtt még rendeltünk magunknak „reggelit” is, pontosan ugyanazt a kört, mint tegnap, csak most a zöldséges sült krumplit azonnal bevágtuk, a főtt krumplit pedig úgy ahogy volt, meghámoztuk és eltettük későbbre, a lepények mellé. Mire összepakoltunk, már elmúlt dél, de azért én elővigyázatosan még 12:00 előtt fizettem, nehogy felszámoljanak nekünk még egy éjszakát, mert kicsit kicsúsztunk a „checkout time”-ból. Mikor már indulásra kész voltunk, még visszamentünk a vendéglő ekkor éppen kellemes meleg üvegházszerű részébe, ahol újabb őrült utazókra leltünk. Egyikük, egy francia srác fenn tervez sátrazni 5000m-en a Tilicho-tó környékén. Mesélte, hogy amikor fent járt az Ice-Lake-nél, nagyon bánta, hogy nem volt nála a sátra, és nem tudott ott éjszakázni Olvass tovább…
Ó, te jó ég, micsoda napunk volt! Ugye fent ébredtünk négyezer méter felett, egész pontosan 4067m-en a Hotel Tilicho Peak nevű vendéglőben. Én az éjjel háromszor jártam ki a WC-re, mert nagyon mozogtak a beleim, és csikart a hasam. Valamivel megint elcsaptam magam, a részleteket inkább most hagyjuk. :) Reggel 5:15-kor szólt először a telefon, amire hármat rászundiztunk, szóval a végén fél hatkor keltünk. Ekkor a nap már fent volt, és pár perccel később a szobánk ablakát is elérte. Ha valaki ekkor azt mondja nekem, hogy ma felmászunk ötezer méterre a Tilicho-tóhoz és onnan vissza is térünk ide, nem igazán hittem volna neki, inkább megkérdőjeleztem volna: „Ember, láttad volna, mik történtek velem a WC-n az éjjel…” – és ez még nem minden, 
mert furcsa álmaim is voltak, valószínű a kevés oxigén, a nehéz takaró, és a Himalája semmihez nem fogható tájai voltak az okai, hogy azt álmodtam, hogy egy másik bolygón vagyok. Egyébként nem volt rossz ott az álom, de sajnos másra már nem emlékszem, csak arra, hogy egy érdekes másik bolygón voltam, ahol ott volt a bátyám, és a felesége Edit is.
hogy csak egyszer kérünk ételt egy nap, és ez a reggeli, hajnalban. Két hatalmas tál ételt tettek elénk, én a negyedét sem tudtam megenni a főtt krumpliknak, de ez nem is volt baj, hisz így megvolt a „packlunch”-unk, amihez még a tegnap estéről maradt néhány saját készítésű lepényből is került. Amíg én vizet szűrtem, Zita meghámozta a maradék krumplit, és az ő káposztás krumplija mellé elpakoltuk mindet egy zacskóba. Ezen kívül már csak mogyorókat, magokat, némi csokoládét és persze 5 liter tiszta ivóvizet pakoltunk be és fel a hátizsákra, néhány plusz réteg meleg ruha, az esőruhák, a pótelemek és a vízszűrő mellé.
Így indultunk el felpakolva 7 óra előtt néhány perccel. A hátizsák még így is sokkal-sokkal könnyebb volt, mint amúgy, és szinte észre se lehetett venni, hogy rajtam van, annyival könnyebb volt annál, mint amikor tele van az összes cuccunkkal. A vendéglőnk kapujánál épp fenyőleveleket égettek egy kis, erre a célra épített füstölőben. Ez valamiféle buddhista vallási szertartás, a lényegét pontosan nem értjük, de a fenyőnek finom füstje volt, és a „Windows” márkájú gyufásdoboz is mindenképpen egy érdekes látvány volt.
Legutóbbi hozzászólások