Nászút a Föld körül

28 órás buszutazás

Udaipurból nem épp a legideálisabb módon jutottunk át utazásunk következő állomására, Aurangabadba. A hibák ott kezdődtek, hogy a szállodánkban üzemelő „booking office”-ban foglaltunk buszjegyet Ahmedabadig. Ez nemcsak, hogy drágább volt így, hanem még „private bus” is. Oké, ebben volt három jó dolog: egy icipicit kényelmesebb volt, nem állt meg csak minden második bokornál, és minket külföldieket egy kupacba, a busz legelejére ültettek, így történt, hogy összeismerkedtünk egy svájci nénivel, aki 62 évesen utazik egyedül, Indiában. Európát keresztbe-kasul bejárta a kis autójával, aminek a tetején aludt egy kinyitható sátorszerűségben. Vele együtt szálltunk le az átszálláshoz Ahmedabadban. A város szélén, ahol a buszosaink kijelentették, hogy itt kell leszállnunk ahhoz, hogy a buszállomásra jussunk, ahová ez a busz nem megy, mert nincs engedélye. Mivel hármunkon kívül másokat nagyon nem szállítottak le ezzel az indokkal a buszról, ekkor meg voltam arról győződve, hogy nem igaz, amit mondanak. Úgy gondoltam, hogy barátaink „szerződésben állnak” a riksásokkal, mert azok egyenesen ránk támadtak, és nagyon sokan voltak ott, ahol a busz kitett. Aztán később olvastam az útikönyvben, hogy ez általános, a privát buszok nem mennek be a buszpályaudvarra. Persze ettől, még lehet, hogy átverés az egész, aminek az útikönyv írója is áldozatul esett. Ez igazából mindegy is, a lényeg, hogy rövid bosszankodás és a riksások elhajtása után odébb sétáltunk, lenyugodtunk, és gondolkodtunk kicsit. Megkérdeztünk egy-két boltost, és megtudtuk tőlük, hogy van busz, ami bevisz a buszállomásra minket 6-8 rupi fejében. Ez kevesebb mint tizede annak, amit a riksások kértek az imént. Olvass tovább…

„Ohh, it is too far, five kilometer!”

Udaipurba nem volt kalandoktól mentes az utazásunk, de ezt már megszoktuk Indiában. Ajmerba könnyedén átjutottunk, talán most először örültünk annak, hogy az indiaiak megtaláltak minket a szolgálataikkal. Ahogy kiértünk Sukháéktól a főútra a „Helly Journey”-ikkel a hátunkon, egy buszból kiáltoztak ki felénk: „Aaajmeer-Ajmeer”, hát mi már fel is pattantunk, és fél óra múlva már sétálhattunk is a buszállomásra Ajmerban – merthogy a busz nem ott tett ki minket. Ajmerből 8 órát buszoztunk, mire Udaipurba értünk. Ezt jobban viseltük, mint vártuk. Az ilyen kihívásokra, ha lélekben felkészül az ember, az sokat segít. És az is, ha előző és aznap nem nagyon eszik semmit, ha hasmenése van! :)

Az is említésre méltó, ahogy leszálltunk a buszról. Még szinte le se tettem a lábam, amikor odaszalad (a szó szoros értelmében) három tuktuk pilóta. „Yes, my Friend!?” – mintha csak szólítottam volna őket, úgy szóltak hozzám. Én is köszöntem nekik, és mondtam, hogy köszönjük, de nem élnénk a tuktuk lehetősévébel, mivel sétálni fogunk. Erre az volt a válaszuk (nagyon aggódtak értünk), hogy „Ohh, it is too far, five kilometer!” Miközben mi még nem árultuk el nekik, hogy pontosan hová is tartunk. Persze ők betanulták a szöveget, „Túl messze van, 5 kilométer…” :) Olvass tovább…