Nászút a Föld körül

Luang Prabang – Egy francia-ázsiai kisváros a Mekong folyó félszigetén

Luang Prabang-ot már indulás előtt, otthon kinéztük, mint állomást, mert amikor Bede Mártonnal, a Khívától Keletre és a Panamericana blog szerzőjével leveleztünk, a tipikus kérdésre, hogy „Mi volt a legjobb hely!?”, az volt a válasz, hogy Luang Prabang, Laoszban. Persze aztán a sok ország alatt erről megfeledkeztünk, de amikor Bangkokból elkezdtünk Couchsurfing Request-eket kiküldeni az előttünk álló szakaszra, akkor újra előkerült Luang Prabang, és ismét belelkesedtünk, ekkor már azért, mert tudtuk, hogy hamarosan tényleg megérkezünk erre a nemrégen még végtelenül távolinak tűnő helyre. Az itt élő CS tagok egy nagy része nyugati, akik vándoroltak mindenfelé a világban, aztán itt Luang Prabangban telepedtek le, mert pl. kocsmát vagy utazási irodát nyitottak… Már ez is mutatta, hogy nem akármilyen hely lehet, mégis, Vang Vieng turistagettója után valahogy nem mertünk sokat és szépet remélni Luang Prabangtól.

A „Night Market” és a „Food Street”

Ez mint kiderült, túlzott óvatosság volt, Luang Prabang tényleg nagyszerű hely, és a turisták ugyan tényleg sokan vannak, de elférünk egymás mellett, és itt a fiatal bulizók hordái sem olyan jellemzőek. A központot egy a Mekong folyó kanyarulata által létrejött félsziget képzi, már ha folyónál szabad egyáltalán félszigetről beszélni. Én beszélek, aztán aki jobban tudja, javítson ki! :) Szóval ezen a félszigeten van néhány nagyon szép templom, és mivel ez egy zsákutca, nincs sok átmenő forgalom az amúgy nagyon hangulatos utcákon. A félsziget bejáratát képző utcákon minden este „Night Market”, vagyis esti piac van, ez Laosz turisták által látogatott városaiban megszokott jelenség, néhány száz méteren lezárják az utcát, és teljes széltében kipakolnak az árusok, felhúznak egy-egy pavilonsátrat, és még egy-egy izzót is fellógatnak a portékáik fölé. Ezek a következők: szuvenír, szuvenír hátán, faragványok, ruhák, sálak, lámpások, kígyó whiskey és minden amit el tudunk képzelni, sőt még az is, amit nem! :)

Mindez a félsziget bejáratát képező egyik utcában van, ugyanitt ha jobbra felnézünk, egy dombot látunk egy sztupával a tetején. Állítólag szép a kilátás odafentről, de mi ezt nem láttuk, mert a hely belépős volt, és úgy gondoltuk, nem éri meg, mert éppen elég szépséget látunk anélkül is, kb. bármerre, amerre nézünk a félszigeten és ez már épp elég nekünk, sőt még ez is több annál, mint amit fel tudunk fogni és be tudunk fogadni igazán. Olvass tovább…

2011.05.16. – szerda

Reggel Ghermuban

Ma egy hosszú, esemény- és élménydús napunk volt, ami persze nagyon fárasztó is volt. A 12,1km valójában sokkal több volt, és kőkemény terepen, rengeteg sziklalépcsővel és le-fel mászásokkal.
Na, de kezdjük az elején: reggel 7 óra körül keltünk, a napot vízszűréssel, majd főzéssel kezdtük. Pontosabban sütéssel, merthogy rántottát készítettünk, két nagy fej lilahagymával, és fokhagymával is. Kértünk volna hozzá csápátit is, de abból 2 darab 110 rupi volt, ezért inkább elhatároztuk, hogy veszünk majd lisztet, és elkészítjük újra a Dani féle lepényeket. Anno Szerbiában egyszer csináltam belőlük néhányat, és ízlett is nekünk, csak aztán érdeklődés hiányában elmaradt a folytatás, de most itt az alkalom, hogy újra elővegyük a „receptet” (liszt, víz, só, fűszerek, apróra vágott hagyma vagy egyéb zöld – ez kevés olajon kisütve), mivel itt már a csápáti is drága. Ráadásul többen 500 rupis dálbáttal riogatnak minket, úgyhogy tényleg, komolyan elhatároztuk, hogy ilyen összetettebb étkeket is elkészítünk magunknak. A reggeli mosogatás már Zitára várt, de meg kell hagyni, nem ám akármilyen helyen mosogathatott, a háttérben ott volt az a hatalmas vízesés, amit már tegnap is láttunk, de ma reggel még szebb volt, mivel most szemből sütött rá a nap és nem volt árnyékban.

Amikor a kis ösvényen, amin tegnap este érkeztünk, elsétáltam pár métert, hogy fogat mossak, a közeli háztól három kisgyerek szaladt oda hozzám. Így, hogy én guggoltam, épp egyforma magasak voltunk. Írtó édesek a nepáli gyerekek, mert nagyon aprók, egy 4-5 éves forma gyermek még olyan pici, hogy szinte alig nőtt ki a földből – és ettől persze még aranyosabbak. Némelyikükön szinte nagyobb az iskolatáska, mint a gyerek. És persze egyenruhát viselnek a sulihoz, ami megint csak nagyot dob a megjelenésükön. Miközben fogat mostam, beszélt hozzám a három csöppség, igaz, semmit nem értettem belőle, mert nepáliul, vagy gurungul (a helyi népcsoport, saját nyelvvel) beszéltek, de azt megértettem, ahogy a szakállamra mutattak, hogy jelezzék, fogkrémes lett. Én pedig letöröltem, aztán megkérdeztem tőlük, hogy így rendben van-e: „tik cha?” (oké?) Na erre aztán lett nagy öröm, boldogság, és nevetés. Sajnos a fényképezőgép ekkor nem volt nálam, na de sebaj, majd legközelebb. Olyan boldogak voltak a csöppségek, és annyira aranyosak, ahogy visszamondták nevetve, hogy tik cha, tik cha… Szóval már jól indult a nap. Olvass tovább…