Nászút a Föld körül

Hó a Kizil Art hágóban!

Katy és Anthony a legnagyobb nyugalmunkból szakítottak ki. Hamar visszazökkentünk a valóságba az általuk hozott hírektől. Elmesélték, hogy telt a napjuk: Az első 20km gyönyörű volt, szépen haladtak Jill-el és Lee-vel együtt négyesben, napsütésben, aszfalton tekerhettek, gyönyörködtek a Karakul tó látványában. Aztán ahogy elkezdődött az első hágó, úgy vált az út egyik pillanatról a másikra havassá. A hó hamar olyan mély lett, hogy már csak tolni tudták bringákat. Egész nap csak 5km-t tudtak így haladni a havas szakaszon, aztán tábort vertek fent a hegyen. Teljesen átfagyott a lábuk, mivel egész nap a mély hóban tolták a bringákat. Ez eléggé kilátástalanná tette a helyzetüket, mivel Jill és Lee legkésőbb másnap el kellett, hogy hagyják az országot, mert ha nem teszik, túllépik a 30 napot, ami után viszont már regisztrálniuk kell magukat, azt viszont csak Murgabban lehet, oda visszamenni meg… A bírság meg több száz dollár. Szóval a legokosabb dolog egy jármű gyors segítségül hívása volt, kerül amibe kerül, még mindig olcsóbb, mint a bírság.

Amikor a sátorból egy jármű hangját hallották meg, kiszaladtak az útra, és megállították. A dzsip Karakul felé hajtott, és hajlandó volt felvenni egyiküket. Gyorsan kellett nehéz döntést hozniuk. Mivel Jill át volt fagyva, és Lee nem akarta egyedül hagyni, végül Katy és Anthony beszélte rá a dzsip vezetőjét, hogy hagy menjenek mind a ketten vissza a dzsippel Karakul-ig. Nehéz volt otthagyniuk a bringát és a felszerelésük javarészét a sátornál, de meg kellett, hogy lépjék ezt, mert dzsip nélkül lehetetlennek tűnt az átkelés Kirgizisztánban. És dzsipet pedig sokkal könnyebb bérelni Karakulból, mint az út széléről a semmi közepén. Arról már nem is beszélve, hogy így egy füst alatt minket is tudtak figyelmeztetni. Egy norvég fickó vette fel őket, aki Marco Polo bárányra jött vadászni a Pamírba, már sokadjára. Megtudták tőle, hogy az elmúlt húsz évben nem volt még soha ekkora hó errefelé november elején. Olvass tovább…