Nászút a Föld körül

Nincs semmi köze a hegyhez vagy a szigethez, de ezt hallgatom írás közben, és ha gondoljátok hallgassátok Ti is olvasás közben. Illetve nézzétek meg a Walter Mitty filmet, ha még nem láttátok, mert nagyon jó! :) Most pedig irány fel a Mauna Keára! :)

A felkészülés

Mindenkinek megvannak a saját „hülyeségei”. Én a hegyeket szeretem. Mi több, rajongom, imádom, élvezem őket. Szeretem csodálni, na és megmászni őket. Amikor meghallottam, hogy a lábától mérve számolva itt Hawaii Nagy Szigetén van a világ legmagasabb hegye, egyből tudtam, hogy nekünk dolgunk lesz vele.

“Az őrült férjem ötlete volt!”

Aztán ahogy közeledett a szigetre érkezésünk időpontja, majd azon belül a „csúcstámadás” napja, próbáltam egyre inkább tájékozódni, minél többet megtudni és minél jobban felkészülni a nagy eseményre. A hegy, a lábától számolva 10100m magas, de ebből persze közel 6km a tengerszint alatt van, tehát a tengerszinttől nézve „csak” 4207m magas. Ez a víz alatti és feletti vulkánóriás alkotja Hawaii szigetét. Illetve ez nem teljesen pontos, mert igazából a sziget vulkánok halmaza, de ezek közül a legmagasabb a Mauna Kea. Tőle csak éppen pár méterrel alacsonyabb a nagyszomszédja, a tőle délre található és nála sokkal terpeszkedőbb Mauna Loa, ami egyébként 1984-ben tört ki utoljára, és az ezt kísérő lávafolyam kis híján elöntötte a hegytámadásunk kiinduló pontját, vagyis a sziget keleti aljában található Hilo városát. Olvass tovább…

A száz méteres árnyékú ember

Ngadasban korán keltünk, megtaláltuk a „villanykapcsolót” és még áram is volt, így viszonylag gyorsan ki tudtunk kecmeregni az apró szobánkból és a reggeli után én kinéztem az utcára is, ahol most más irányból érkeztek a fények, mint ahonnan előző este eltűntek. A nap épp akkor bukott át a vulkán peremén, amikor kint voltam az utcán, ezért rögtön elkezdtem játszani a százméteres árnyékommal, amihez aztán persze Zitát is kihívtam és akkor már együtt játszottunk.

Mindeközben a falu is ébredezett és már zajlott az élet, jártak a kis utcán. Itt egy másodperc hiányzott csak ahhoz, hogy le tudjam fényképezni az egyik képen látható, lefelé sétáló nőt abban a pillanatban, amikor a hátán lévő tarka anyagdarabot éppen kitárt karokkal kifeszíti teljes széltében, hogy megigazítsa magán. Erről sajnos lemaradtam, de azért így sem lett rossz a kép, és főleg nem bosszankodtam ezen sokat, hiszen ez a reggel amúgy nagyon csodás volt. Fények terítették be a kis falut és igaz ugyan hogy a hegy miatt éppen csak most kezdett el sütni ránk a Nap, de ekkor már rögtön meleget is adott, hiszen a horizont nem éppen lapos volt kelet felé, tehát a Nap hiába most kelt fel, már magasan járt. Olvass tovább…

Kezdődik a meredek

Ahogy elindultunk, rögtön megértettük, hogyan lehet az, hogy tegnap már megérkeztünk ugyan este Wringinanomba, de az előzőleg gpseis.com-on mért és aznapra tervezett magasságot nem értük el, noha a tervezet távolságot egy-két kilométer híján megtettük. Nem tévedett se a térkép, se a mérésem, mindez azért volt, mert az 1200 méteres magassághoz szükséges maradék 300 méter szintet még a falun belül vagyis a következő néhány kilométeren felvettük. Így utólag már nem is értem, hogy a jó viharba voltunk képesek ilyen meredeken feltekerni.

Bár az is lehet, hogy ezt most csak azért érzem, mert írtó izomláz van a combjaimban a tegnapi tájfutóverseny miatt így még képzelni sem akarok egy felmálházott fekvőkerékpárokkal történő hegymenetre. :) Elindítottam ma hajnalban is egy timelapse-et, ami nagyon ígéretesnek tűnik: vannak felhők az égen (és mozognak!), jók a fények és a felvétel elején beúszott az öbölbe egy hatalmas óceánjáró luxushajó. Sajnos az operaház megint nem fért rá a képre, de a híd és a városközpont igen. A kamerát otthagytam és visszajöttem, most múlt hat óra szegény Zitát felébresztettem. Amíg pörög a film, én írok, mert hát nem akármilyen élmények következnek. Vissza a Bromóra! :)

A falu egyébként, azon túl, hogy rohadás meredek volt, szép volt. Persze mert már ébren voltak a lakói, hiába indultunk el korán reggel , itt Ázsiában már cigányhajnalban kelnek a népek, vagy még annál is előbb, olyan korán, amit mi a lusta fejünkkel elképzelni sem bírunk. :) Ahogy ők se azt, hogy mi a fenét csinál ez a két hülye ezen a két furcsa alakú gépen. Komolyan gondolták, hogy felbicikliznek erre a vulkánra, hát nem látják, milyen meredek? Sose fognak felérni… :) Olvass tovább…