Nászút a Föld körül

Két éve…

Yogyakarta központjából, egy attól kb. 10km-re lévő csendes kis zöldövezetben lévő lakóparkba költöztünk ki egy fiatal házaspárhoz, Adighoz és Grace-hez. Ez a nap 2013. június 11-e volt, ami azt jelentette, hogy két évvel ezelőtt pontosan ezen a napon indultunk el hazulról. Ebbe elég durva volt belegondolni, mert nagyon gyorsan elrepült ez a két év, de mégis, amikor arra gondolunk, hogy „két év…” akkor azért ráeszmélünk, hogy az sok idő. Ha viszont arra gondolunk, hogy mennyi minden történt ezalatt a két év alatt és mennyi sok helyen jártunk, akkor mindjárt nem olyan sok. Megünnepelendő ezt a kis pillanatot, készítettünk a ház előtt Adit-al egy közös fotót és azt feltöltöttük a FB-ra, mellérakva az indulásunkkor, a családunkkal készített fényképet.

Prambanan szoknyában

Ezután gyors zuhanyzás következett, majd lepakoltuk a bringákat és csupasz paripákon elindultunk Prambanan felé, amely még újabb 15km-re volt tőlünk keleti irányban, a főút mentén. Gyorsan haladtunk az üres bicikliken és észre se vettük, hogy közben megmásztunk egy kisebb dombot. Prambanan egy kisebb vagyonba került, de cserébe a parkolóban őrizték a biciklijeinket és a külön külföldiek számára épített bejáratnál, a külön külföldiek számára rohadt drága jegy mellé kipihenhettük a rövid út fáradalmait a légkondis helyiségben, miközben ingyen kávékat toltunk magunkba. Ha már lehúznak minket a helyi ár többszörösére, legalább adják meg a módját. :) Nekünk már itt a bejáratnál a derekunkra kötöttek egy, amúgy igen pofás, szép mintás fekete-fehér szarongot. Az indonézek ezt csak később kapták meg, némi séta után a romok felé. A szarong egy tradicionális „szoknya”, amit nemtől függetlenül itt mindenki hord Indonéziában. Olyan ez, mint a lungi Bangladesben vagy Burmában nincs egyben az egész, hanem csak egy nagy lepedő, ami itt viszont nagyon finom, lágy érintésű anyagból van. És hogy tiszteletben tartsuk a helyet, ezért az ilyet nekünk is hordani kell Prambanan romjai között.

Prambanan egy ősi hindu templomegyüttes, amit az útikönyvek Bagan-al és Angkor Wat-al említenek egy szinten, de ha ezeken a helyeken már jártunk és ezt elhisszük, akkor csalódni fogunk. :) Ha úgy kéne sorra venni ezt a három amúgy külön-külön is nagyon csodás helyet, úgy, hogy kezdjük a legkevésbe fantasztikussal és aztán haladjunk az egyre monumentálisabbak felé, akkor itt Prambananban kezdenénk, aztán jönne Olvass tovább…

A Gang és a haverok

Ahogy kigurultunk a vasútállomásról Yogyakartában, megcsörrent a telefonom. Bagus, Andi és Raditya már vártak ránk, ők három bringás, akikkel Warmshower-ön keresztül vettük fel a kapcsolatot. Szállást ugyan nem tudtak biztosítani nekünk, de már az önmagában nagyszerű volt, hogy elénk jöttek és úgy érkeztünk meg egy új városba, hogy rögtön volt három barátunk. Átgurultunk velük a másik vasútállomáshoz, amelynek déli oldalában több szállodát is jelölt a GPS-em és a Lonely Planet kis térképe. Ezek a szállók persze mind drágák voltak, de egy kis kóválygás és kérdezősködés után beírányítottak minket a „Gang 2”-be, ami nem más, mint egy kis sikátorszerű utca, vagyis inkább utcák hálózata.

Ezek az utcácskák tele voltak Losmen-ekkel, vagyis apró családi szállókkal. Végül mi is egy ilyenben szálltunk meg 70 ezer rúpiáért, vagyis kb. 1600 forintért. Egy utcára nyíló kis családi ház egyik hátsó szobáját kaptuk meg, az ágy és a táskák között már csak annyi helyünk maradt benne, hogy hátra tudjunk sétálni az egyszerű fürdőszobánkba. Ez persze most tökéletes volt nekünk, örültünk hogy van helyünk és hogy nem kellett érte 150 ezret fizetnünk. Máshol mindenütt ennyit vagy még többet kértek. Ezen az estén bár nagyon fáradtak voltunk, még nem tértünk egyből nyugovóra, csak bepakoltuk a bringákat és a táskákat a házba, majd miután a barátaink is lelakatolták az övéiket a szállónk előtt, gyalog indultunk el, hogy vacsora után nézzünk. Ehhez már elég késő volt, de miután körbejártunk egy háztömböt, azért még találtunk egy kis utcai warungot, itt kértünk teát és valamilyen rizses, zöldséges, fűszeres ételt tempével, ami nem más, mint szójabab pogácsa. Kicsit semleges, érdekes íze van, amolyan helyi vega fasírt, nem rossz kaja, és nagyon olcsó, Bagusnak ez a kedvence. :)

A barátaink nagyon örültek nekünk és kíváncsian kérdezgettek minket az útunkról, na és persze mi is őket az ő életükről, Indonéziáról. Bagus mint egyetemi hallgató van a városban, és Andi termékfotós, Raditya pedig egy őrült bringás, aznap mikor találkoztunk, egy 140km-es nap végén volt túl, letekert a várostól délre a tengerpartra, majd vissza. Könnyű volt őket megnevettetni mert már olyan fáradt voltam, hogy mindenféle hülyeséget összebeszéltem nekik, így ők különösen boldogok voltak, mert nem csak két egyszerű külföldi bringás barátjuk lett, hanem még bolondoztunk is. Jó volt velük lenni, de már mindketten nagyon vágytunk vízszintesben lenni Zitával, ezért megbeszéltük, hogy később még találkozunk.

Másnap csak késő délelőtt keltünk fel, és kimentünk sétálni a városba, azzal a céllal, hogy meglátogatjuk a híres Kratont, a királyi palotát, a város talán legnagyobb nevezetességét. Már maga a Gang, a kis utcánk is nagyszerű élményt nyújtott, nagyon hangulatos volt rajta keresztül sétálni, mert ugye az utca olyan szűk volt, hogy itt se riksás, se autós nem nagyon fért el. Egy terecske oldalában asztalon ételeket árultak, ide leültünk és én itt több kör pákwán-t felfaltam. Ez is egyfajta tempé volt, de bundában volt kirántva és így sokkal finomabb volt.

Ahogy tovább sétáltunk a Gangon, egy apró gyermek előzött ki minket, amint magabiztosan hajtotta a kis háromkerekű műanyag kerékpárját. Hát igen, ezt itt megteheti, amíg ki nem lép a Gangról a nagy utcára, addig itt biztonságban van, hiszen itt nincsenek járművek és biztosan a szomszédok is ismerik a csöppséget és a családját. Halkan a gyermek mögé osontam és megpróbáltam lefényképezni úgy, hogy az utcaképből is látszódjon valami a fotón. Azt hiszem ez jól sikerült, és a fénykép visszaad valamit a kedves kis utcánk szinte már idilli hangulatából.

Olvass tovább…