Bejárat > Észak-Amerika, Mexikó > Mexikóváros #1 – A városban és az antropológiai múzeumban

Mexikóváros #1 – A városban és az antropológiai múzeumban

november 7th, 2014

Oké, végre nekiállok újra, mert lassan 3 hete áll a blog, mi pedig közben vagy 1000km-t haladtunk a bringákon és lassan el is hagyjuk Mexikót.

Néha visszasírom azokat a napokat Norvégiában a sarkkörön túl, amikor csak mentünk Nándival, és egész nap nem volt semmi, csak a gyönyörű természet meg néhány apró falucska, esetleg egy-két kompozás. Este kiválogattam az aznapi 30 fotóból a legjobb 10-et, az felment Picasara, abból pedig a legjobb 5 ment a blogposztba, amit még aznap este megírtam a sátorban, kb. 15 perc alatt. Ehhez képest most egy szebb napon készítek száz fotót és fél tucat videót, ezekkel ugyanez a művelet 50, majd 20 képet eredményez, plusz még a videókkal is bíbelődni kell, azokat is feltölteni, beágyazni, szóval mire kész lesz a bejegyzés, az nem negyed óra. Vagy Norvégia volt túl egyhangú vagy én látom színesebben, érdekesebben azóta a világot, és én bonyolítok túl mindent és adok ezzel túl sok feladatot magamnak, vagy mindezek együtt. De már megint azt érzem, hogy ez a blog szinte fenntarthatatlan a mostani formájában, főleg, ha mellette még a cikkeket is írom és a naptár-projectet is nyomjuk. Persze ez nem tart vissza attól, hogy ne csináljam tovább rendületlenül, amikor végre újra eljön annak az ideje, mint pl. most. Apropó, rendeltetek már? Már csak másfél hétig lehet előrendelni, utána már csak amíg a készlet tart lesz, drágábban, kedvezmények nélkül, mert november 19-én le kell adnunk a darabszámot a papírgyárnak és a nyomdának. Jó, hogy ilyen dolgokat is intézek a Föld másik oldaláról, a nászutunk alatt, mi? :) De ez nem egy hagyományos nászút, nem egy hét, nem is kettő, hanem évek… És mi választottuk, és mindezt most ne vegyétek panaszkodásnak, mert egyáltalán nem az, csak jó volt kiírna magamból, hogy bizony a törpök élete nem csak játék és mese, míg felkerülnek ezek az érdekes témák és képek a Facebookunkra, mire kikerekednek a bejegyzések és a cikkek, amögött rengeteg meló van. Én meg azon kapom magam, hogy annyi feladatot csinálok magamnak, hogy már mindig várom, hogy újra csak bringázzunk és ne legyen internet az apró falvakban és csak menjünk és fedezzünk fel új vidékeket és ne kelljen ennyi mindent csinálnom, csak tolni a pedált. Persze pedálozás közben elkezd kattogni az agyam, másnap már megint TO DO listát írok, és mire megérkezünk a következő városba, ahol van valami bázisunk (mint pl. itt Chetumalban Danieléknél, ahonnan ezeket a sorokat írom), a lista már két oldalas, és rengeteg dolgot el kell intéznünk. Mert ez az út lett az életünk, a dolgok nem várnak meg, ha majd hazaérünk, mert a fényképezőgép már alig működik és nemhogy egy évig, de egy hétig se fogja már bírni. Az SD-kártya betelt, az elemek lemerültek, a blog nagyon lemaradt, az út előttünk ismeretlen, fel kell tölteni az ekönyv olvasóra az útikönyveket, hogy legalább egy halvány lövésünk legyen, hogy mi van Belizeben. Milyen a terep, milyenek az utak, merre érdemes menni, milyen nyelvet beszélnek, milyen a közbiztonság, mi a pénznem, azt hogy váltják, működik-e a VISA-nk az ATM-ekben, kapni-e vízumot a határon (igen, ezt azért tudjuk már jól: mostantól az összes országba, ahová megyünk, az EU-ban meg ugye állampolgárok vagyunk), és ha igen, akkor mennyiért? Szóval van itt minden, nem csak egy egyszerű nyaralás ez. De miért írom én mindezt le? Hát csak nem abba akarom ezt már hagyni? :) Nem, és tudjátok miért tudom, érzem ezt teljes bizonyossággal? Mert mikor belegondolok, hogy milyen lenne most rögvest hazautazni, újra a régi, vagy egy új-régi, vagy legalábbis more or less stationary életet élni, akkor rögvest azt érzem, hogy százszor inkább ez, mint bármi más, hogy ne, még neee, még hagy éljünk így egy kicsit, még van hátra jó pár izgalmas ország és közel 10 ezer kilométer, még ne érjen véget. Különben is, már tudjuk a végét, azt is hogy hol, és most már azt is, hogy mikor lesz, és ez megváltoztatja a dolgokat. Ennek tudatában még teljesebben meg akarjuk élni azt a “kis” időt, azt a kb. 11 hónapot, ami még hátravan. Nem fogunk ezért most végigrohanni Latin-Amerikán, hanem ahová megyünk, ott megpróbáljuk még az eddigieknél is jobban magunkba szívni a helyek varázsát.

Útközben szabadúszó újságírók lettünk, ami megint érdekes történet, mert így már nem csak az izgalmas, szép fotótémákat keressük, hanem a történeteket is. Többet, jobban keressük a szépet, a jót, az érdekeset, mert nem csak átélői, hanem megmutatói, szócsövei is akarunk lenni ennek a rengeteg csodának, ami körbevesz minket. A vendéglátónk húga, az előbb ért haza, és mikor meghallotta, hogy voltunk Új-Zélandon, olyan lelkes lett, hogy mi is, és nagy mesélésbe kezdtük az országról, az otagói munkalehetőségekről és hasonlókról beszélgettünk nagy lelkesen. Aztán fél óra lelkes csevej után megkérdezte, hogy amúgy mi honnan vagyunk? :) Na de most már legyen elég a süket szövegből, és kezdjünk neki a blognak ott, ahol abbahagytuk legutóbb! :) Ó, ha egyszer utolérné megint magunkat, milyen nagyon boldog lennék… – Persze így is az vagyok. :)

Mexikóváros

A fővárosban két élménydús napot tartottunk, az első arról szólt, hogy körbesétáltuk a városközpontot, és próbáltunk tífusz és meningitisz ismétlőoltásokat szerezni, mert amiket otthon kaptunk, azokra 3 évvel később rá kell tolni egy ismétlő lövetet, hogy még tovább hassanak. Ugye, milyen romantikus?! :D

Itt még érkezünk, biciklisávon a biciklikkel! :)

A sétálós nap reggelén megcsodáltunk egyet a sok EcoBici állomás közül. Csak azért van teli, mert még hajnal volt, amúgy sokan használják a mexikói Bubit, népszerű nagyon a városlakók körében

…és van Metrobuszuk is, ami a sugárutak közepén, neki dedikált sávban halad, és ellentétben a hagyományos buszokkal, bal oldalt vannak az ajtajai, mert ilyen felüljárókon megközelíthető, az út közepén található állomásokon át lehet igénybe venni ezt az amúgy nagyon hatékony közlekedési formát. (láttunk már ilyet néhány indonéz városban – ott is jól működtek, persze ott is volt nekik bőven hely)

A város modern, van néhány felhőkarcolója, meg üvegpalotája, persze nem egy Szingapúr, de azért nagy

Az egyik sugárút közepén a két sáv között fák és sétány húzódik, ott találtuk ezt a vicces rézkanapét :)

Aztán láttunk ilyet is

Ez a földből előtőrő, korlát és keret nélküli szőkőkút nagyon pofás volt, apró, távolról nem látható csatornákon és réseken folyt el a víz, hogy ne árassza el az egész teret. A kutyák amúgy imádták, amikor előtört a víz a lyukakból, körbe-körbe szaladgáltak és próbáltak ráharapni a vízsugarakra :)

Őneki elfelejtettem a nevét, de egy szimbolikus épülete a városnak, fel lehet menni a tetejére lifttel és alatta egy múzeum terül el a felszín alatt

Egy park oldalában (tudom, ferde a kép, de nem bonyolítom tovább az életem ilyen apróságok kijavításával)

Magassági üvegketrecben :)

Ő a szépművészeti múzeum (Museo de las bellas artes)

Ők pedig a táncosok, akik az alábbi videón táncolnak. Egyébként valamiféle demonstráció ment épp, de arra nem jöttünk rá, hogy micsoda és miért

A múzeum szemből

A múzeum melletti tértől a fő sétálóutca felé vettük az irányt, ahol rögtön ránklőtt egy nagy zöld emberke, aki a Toy Story-ból volt ismerős:

A főtér – innen mondta pár nappal korábban az elnök a beszédét

Ha minden igaz erről az erkélyről

Tenochtitlan, a mai Mexikóváros helyén egykor elterülő, tóra épült ősi főváros, amit kb. 500 évvel ezelőtt Cortesék (a spanyol hódítók) leromboltak, mert nem sikerült megbékélniük a tőlük nagyon különböző kultúrát folytató, az akkori kor szerint pogány, “istentelen” életet élő és megtérítendő “indiánokkal” – pedig állítólag nagyon próbálkoztak, mert ugye az indiánoknak voltak aranyékszereik és találtak is aranyat a környező hegyekben, és az óriási, pompás városnak maguk a hódítók is nagy csodálói voltak, mert az abban a korban a világ legnagyobb városa lehetett, amit csak Konstantinápoly (a mai nevén Isztambul) előzött meg nagyságában. Legalábbis így mesélte el Passuth László a fantasztikus történelmi regényében, az Esőisten siratja Mexikót című könyvben. :) A Piedra követ jelent, a Tuna itt nem tonhal, hanem a kaktusz virága, az abundanciát pedig ugye nem kell magyarázni, mert mindenkinek bőséges tudása van, aki ezt a blogot olvassa, ugye? :)

Ja, apropó, mióta letettem azt a könyvet, kiolvastam egy másikat is, Andy Weirtől a Martiant. Ez is baromi jó olvasmány volt, persze nagyon más téma, mint az Esőisten. Szerintetek a mi generációnk megél még egy emberes Mars-expedíciót?

Jól látjátok, a jobb oldali téglás épület ferde

Ugye mondtam! :)

A kidőlt ház után egy nagyon zsúfolt és zajos utcába keveredtünk. Persze nem ért fel egy fél Indiával sem, de azért vígan videóztunk egy panorámát, hátha visszaadja kicsit a feelinget:

Hibrid biciklitaxi

A vakcinákat nem leltük meg, pedig küldözgettek minket fél napot át kórházról kórházra majd gyógyszertárba, de hiába. Azért egy gyógyszerautomatát sikerült lefényképezni, mert ilyet még nem láttunk. :)

Készül a Tacos Al Pastor – Állítólag azok a jó helyek, ahol már délután ilyen nagy kupac hús van kint, mert az azt jelenti, hogy sokan esznek ott az este folyamán – mert finom az étel!

A központi posta épületében

Végre kaptunk bélyeget, és eleget! Sajnos nem ilyen szépeket, mert ezek belföldre vannak és egy egy pesot érnek, így 13,5 darabot kellett volna minden lapra ragasztanunk, ami mellé már nem fért volna fel semmi üzenet – és a posta alkalmazottai szerint nem is lett volna szabályos ilyen bélyeget használni nemzetközi képeslaphoz. Kár, mert tényleg szépek voltak… Bezzeg a nekünk való bélyegek már nem voltak ilyen tarkák és érdekesek.

Kikeveredve a városközpontból észak felé kanyarodtunk, hogy felkeressük a Guadalupei templomot, ami a mexikóiaknak a legszentebb katolikus temploma. Útközben egyre lepukkantabb helyeken találtuk magunkat, majd mikor végre visszaértünk egy nagyobb sugárúthoz, egy kisebb büfésoron találtuk magunkat, ahol burgonyachipset sütöttek. Ennek nem tudtunk ellenállni, nem csak videóztuk, hanem később ettük is, sajtfűszerrel és citrommal leöntve… Nyaammm, egy újabb dolog, ami hiányozni fog Mexikóból. :)

Végül buszra szálltunk, mert rájöttünk, hogy 4km-t sétálni sok lett volna. Jó döntés volt, mert a buszozás is egy élmény volt, a sofőr Rock N’ Rollt hallgatott a rádióján, és nézzétek a műszerfalát! :)

Ez a régi templom

Ami mellé építették ezt a modern, nagyobb templomot, ami szerintünk sokkal rondább, viszont nagyobb

…és bent a híres kép az oltár mögött

A Guadalupei szűzről itt olvashattok bővebben.

Najó, belülről azért pofás volt a templom ezekkel az érdekes függő lámpákkal, jó térhatásuk volt a templom közepén

Megint kívülről, egy másik szögből az új templom

Hazafelé a metrobuszon – A megállóknak nem csak neve, hanem egyedi ikonja is van

Roxana, a vendéglátónk este 10 után ért haza, de még ekkor is nekiállt főzni. A fejjel lefelé megsütött gombákba fűszeres olajokat és sajtot pakolt, isteni finom volt, még így második, késő esti vacsorának is! :)

Az antropológiai múzeumban

Hóhóóó, és még nincs vége! :) Pedig én már azt hittem, hogy itt vége lesz ennek a bejegyzésnek és küldhetem fel, de nem, még nem. Igazából két és fél napot voltunk Mexikóvárosban, és ami most jön, az a harmadik, fél napon történt, amikor meglátogattuk ezt a nagyon frankó múzeumot. Életem egyik legjobb múzeumélménye volt az antropológiai múzeum Mexikóvárosban. Nagyszerűen mutatja be a mai Mexikó területén élő ősi törzsek kultúráját, a legjobb a Mexicákról szóló kiállítás az U alakú épület közepén, az U aljában, a bejárattal szemben. Mikor ott jártunk, úgy gondoltam, hogy egész hosszan, az angol nyelven is megírt információs táblákat itt újraközölve mesélek majd e kultúrákról, de végül ezt mégsem teszem meg. Akit nagyon érdekel, az utánanéz a neten, és ha szerencsés, egyszer meglátogatja ezt a nagyon gazdag, érdekes múzeumot is.

Jobbra a karika a maja-foci “kapuja”, amikor az egyik csapatnak sikerült átjuttatni a labdát rajta, ők nyertek – a vesztes csapatot pedig feláldozták az isteneknek, vagyis lefejezték őket! :o Erről majd még részletesebben írok egy remélhetőleg hamarosan készülő Origo-cikkben. ;)

Megoldódott az évezredes rejtély, így építették a piramisokat! :) Lehet körbeküldeni a fél világon az interneten! :D

Ez vicces :) Legalábbis nekünk, most. Vajon ezer éve is annak szánták, vagy csak ilyen volt az ábrázolásmódjuk?

Színes gyöngyök vannak a fafelületre ragasztva – ez egy helyi művészeti ág

A mai Mexikó területén élő törzsek életterük szerint

A már említett ősi főváros, Tenochtitlan képzeletbeli látképe a spanyol hódítók naplói után megrajzolva. Az előtérben pedig a templom (piramis) negyed, a főpapok (Moctezumaaaa!!!) palotái és áldozati helyei (nem őket áldozták fel, ők tépték itt ki sok száz ártatlan alattvalóik szívét áldozás gyanánt, hogy ne legyen háború, hogy legyen elég eső és hasonló célok végett, hogy az istenek kedvébe járjanak. Persze csatában ejtett foglyokat azért szívesebben áldoztak, mint a sajátjaikból, állítólag ezért volt olyan könnyű a spanyolok dolga a csatákban: míg az “indiánok” élve próbálták elkapni az ellenséget, ami sokkal nehezebb volt, mint egyszerűen gyilkolni, addig ők utóbbit tették.

Egy fontos ősi azték szimbólum, amit sokáig kalendáriumnak hittek. Kár, hogy nem azt a fotót választottam, amin Zita mellette áll, mert akkor látszódna, vagy van vagy 5 méter az átmérője ennek a kődarabnak :)

No, hát ennyi, igazából nem is tartott sokáig megírni, inkább csak rávenni magam, az volt nehéz. :) De most, hogy belejöttem rögtön neki is állok a folytatásnak, hogy el ne tűnjön a lendület! :)

Történt 2014. szeptember 17-én és 19-én reggel. Megírva november 7-én, éjjel 1-kor.

  1. Szakadáti Éva
    november 7th, 2014 09:00-nél | #1

    Köszi a jelentkezést.
    Tudod, itt az olvasók között néhányan akár a szüleitek is lehetnénk, ezért aggódunk, ha egy kicsit eltűntök, főleg igy most már erősen közeledvén dél-Amerikához.

  2. Zs
    november 7th, 2014 09:35-nél | #2

    Végre! Élvezetes olvasmány, mint mindig.

  3. Leslie
    november 8th, 2014 14:04-nél | #3

    Sziasztok

    En eppen Belizebe tartozkodom. Ha szuksegetek van infora vagy valamire akkor szivesen segitek

    Jo utat nektek

  4. gyorgy balazs
    november 9th, 2014 15:31-nél | #4

    Sziasztok

    Kivanok jo utat nektek belize ben elek es van ott etermem otfogtok elmenni elote.
    Mostaz usa ban tartozkodom de aljatokmegaz eteremne es megvendegelek beneteket.
    Munkasokal kozolni fogom eteremneka neve Amigos eterem 32 1/2 merfold jelzonevan.
    Mikor mentek belize citiy bol belmapon fel ha van facebook otok keresetek meg.
    Facebook om gyorgy balzs a kepen egy nagy kutyaval vagyok.
    udv gyuri

  5. s
    november 9th, 2014 19:26-nél | #5

    Ez is szuper Blog, de az Origós riport ezen is túl tesz! Fantasztikusak vagytok! Várjuk a folytatást!

  6. Arpi
    november 10th, 2014 00:14-nél | #6

    @gyorgy balazs
    Bejelölteled Facebookon és írtam üzenetet! Köszönjük a szíves felajánlást, elfogadjuk! ;) Majd megírjuk a belizei számunkat, ha lesz.

    @s
    Köszi! Épp most megyek ki futni, aztán nekiállok egy Origo-cikk megírásának! :) (Árpi)

  7. CsImi
    november 25th, 2014 18:26-nél | #7

    A BRT rendszer (Bud Rapid Transport) tényleg világ számtalan városában működik, csak Kínában több, mint egy tucat városban. Kiépítése olcsóbb, mintha kötöttpályás tömegközlekedést építenének ki, és bizonyos szempontból rugalmas is. Az egyik legnevezetesebb ilyen rendszer Bogotában üzemel, Transmilenionak hívják, és egy igencsak kaotikus és rosszul működő tömegközlekedést váltott föl, gyorsan sikeressé válván. Még az Ikarus is pályázott oda a buszok szállítására, de nem nyert. Élőben még sosem láttam ilyet. Szóval megint irigykedek egy kicsit. :)

    Imi

  8. Arpi
    november 25th, 2014 18:31-nél | #8

    @CsImi
    Ha odaérünk Bogotába, majd a kedvedért fotózok Transmileniot is! ;)

  9. Golyó
    augusztus 23rd, 2015 22:49-nél | #9

    Teotihuacan és Tenochtitlan két külön dolog. Itt szerintem van egy kis kavarodás.

  10. Arpi
    augusztus 25th, 2015 22:06-nél | #10

    @Golyó
    Kösz hogy szóltál, igen, egy helyen a miniatűr látképnél el volt írva, azt most javítottam! ;)

Hozzászólások lezárva