Nászút a Föld körül

Bringás vasárnap, új barátaink és városnézés 2.0

Vasárnap reggel lezárják a Sinta Costera sugárutat, ezt a helyi kerékpáros szervezet nyomására érték el. Ez az a szervezet, amely többek között a szuper partmenti kerékpárutat is kiépítette, munkájuk hasonló ahhoz, amit a Magyar Kerékpáros Klub végez. Két ilyen nagy megmozdulás van hetente, az egyik ez a vasárnap reggeli kerékpáros buli, a másik egy hétközbeni esti közös bringázás, autós felvezetéssel. Valamint egy másik útvonalon is lezárnak egy-egy sávot az autók elől minden hajnalban 5-8-ig, hogy a versenybringások tréningezhessenek jó minőségű úton, gondtalanul, nem zavarva senkit, és ők is biztonságban vannak. Varásnap reggel találkoztunk két párossal: Alival és Karlával, valamint Oscarral és Estefaniával. Ők a GetOneBike-nál dolgoznak, bicikli kölcsönzéssel foglalkoznak, ezzel is népszerűsítve a kerékpározás szeretetét.

Alival ketten

A tetőn Oscar, az anyósülésen Karla, és egy másik kollégájuk együtt falatoznak a vasárnapi munka után.

Ilyen szupi családos bringákat is lehet tőlük kölcsönözni

Aliéktól kaptunk finom arepát, ami eredeti venezuelai recept alapján készült

Alival egyből nagyon jó hangulatban kezdtünk beszélgetni. Azonnal felajánlották, ha bármiben tudnak segíteni, például kell valamit szerelni a biciklin, akkor szóljunk bátran. Meg is akarták azonnal nézni az agydinamómat, ugyanis nemrég észrevettük elkezdett 1-2 minimétert billegni a kerék, de ezután beszéltünk SON-ékkal Németorszgában, és mivel még garanciás, ezért küldenek nekem egy újat, és ne piszkáljuk meg a régit, hanem küldjük nekik vissza. Ali, illetve mind a négyen venezuelaiak. Ali egy elég érdekes történetet mesélt el, ami vele történt meg. Egyik este vezetett haza a furgonjával Venezuelában, amikor fegyveres férfiak megállították, és egyszerűen elrabolták. Váltságdíjat akartak, 100.000 dollárt. Csakhogy Ali azért ezt nem így gondolta. Három napig volt fogságban náluk és ezalatt azt a taktikát követte, hogy összebarátkozott velük, talán az összehaverkodás megfelelőbb szó erre. Végül addig beszélt nekik, hogy elvezették őt egy ATM-hez, ahol kivett 500 dollárnyi pénzt, és ennek fejében elengedték. A vicc még az, hogy pár nap múlva felhívták az elrablói őt a mobilján (!), hogy itt és itt megtalálja a furgonját. … Az első reakciónk azonnal az volt, hogy akkor ugye jelentette a rendőröknek, még az elrablói mobilszámát is tudta?! Mire Ali legyintett és így szólt: “they are the police…” vagyis “ők a rendőrség…”. Huh. Meg ugye, azért ők sem hülyék, biztos eldobták aztán azt a SIM kártyát. Így kerültek ide, a sokkal barátságosabb és biztonságosabb Panamába. Sokat beszélgettünk Aliékkal, és nagyon szomorúvá tett minket is, hogy ez a csodálatos ország, amely csak a turizmusból megélhetne, ilyen rossz helyzetben van.

A szuper partmenti bicikliút, és korzó. Esténként itt legalább ezer ember megfordul. Na, de nem ezért jöttünk ma ide!

Hanem ezért! Így megtapasztalni Panama várost keveseknek adatik meg! Aki tervezi, hogy ellátogat ide, annak jó szívvel ajánljuk a vasárnap reggeli egyedülálló városnézést!

Csak a miénk az út

Ez a család nagyon aranyos, ahogy együtt tekernek.

Sietnünk kellett, mert talán 20 perc sem volt addig, amíg az autósokat visszaengedték. Ezért nincs más kerékpáros a képen, a többiek már vagy visszafordultak, vagy elindultak haza. A csavart torony Panama város egyik jelképe.

:)

Szép széles bicikliút, jó, mi? :)

Nagyon jó érzés volt így száguldozni

Az üres, csomagoktól mentes reku olyan, mint a csintalan kiscsikó, vad és élvezetes vele a száguldozás!

És még olyat is hallottunk, hogy “nem beszélek magyarul” – a bajszos férfinak magyar felesége van, Ildikónak hívják. :)

Viccesen megfeddtem a rendőrt, hogy nono, most csak biciklivel lehet itt hajtani! Mosolyogva elrobogott. :)

A Miami hotelhez visszafelé menet fotóztuk ezt a képet. Elég látványos az apály-dagály.

És őróla is kell pár szót ejtsünk. Kb. két hónapja van itt ebben a hostelban, mert mindig “majd holnap” indul tovább. Biciklivel utazik ő is, de van egy gördeszkája meg egy machetéje is. Ez utóbbi azért kell neki, mert megpróbál biciklivel átmenni a Darién-Gapként elhíresült dzsungelen. Bár nem tudjuk biztosan, hogy ő lenne-e az első a világtörténelemben, aki gyalogosan-biciklivel ott keresztül megy, de tény, hogy épeszű ember nem vág neki a dzsungelösvényeknek még manapság sem. Ha sikerül neki, akkor egy olyan utat jár ki, ami sok bringás álma: végig szárazföldön megtenni Alaszka-Ushuaja távot.

Csirkepörkölt és okostelefon

Aliéktól megkérdeztük, hogy tudnak-e nekünk segíteni abban, hogy ismernek-e valakit, akinél ellakhatnánk. Elmondtuk, hogy nem kell semmi különös, csak egy biztonságos hely, na meg egy WC/fürdőszoba, amihez könnyen hozzáférhetünk. Ali ekkor mutatta be nekünk azt a telefonos alkalmazást, a Watsapp, amivel ingyen lehet sms-ezni egymással – így majd meg tudja üzenni, mit talált ki. (Árpi: használtuk 3-4 napig, jó volt, szép volt, ennyi. :D) Egyből megtetszett nekünk ez az új dolog, ingyen üzengetni, mennyire jó ez? Még hangüzeneteket is lehet küldeni. Nem telt sok időbe, Ali szólt, hogy Oscaréknál aludhatunk, van a kertben egy pavilon, és egy mosdó is, rögtön a garázs mellett. Cserébe finomakat főztünk nekik, volt csirkepörkölt meg lángos is.

Kis mosdókagyló csapvízzel, egy kerti asztal meg egy függőágy is a kényelmünket szolgálta.

Egy másik szomszédunk, a kismadár.

Szép kék-szürke színű. Eleinte méltatlankodott, hogy mit csinálunk mi itt, de aztán megszokott minket, és már nem zavartuk. Tök jó volt érezni, ahogy rászáll a függőágy zsinórjára, miközben mi is benne vagyunk. Bár egy ilyen kismadár aztán igazán pehelysúlyú, de mégis, még így is lehetett érezni, hogy rászállt. :)

Másik rendszeres látogatónk. Folyton jött és körbedobolt minket a folyton vidáman csóvált farkával, meg hozta a labdáit, hogy dobáljuk neki.

Itt két labda is van a szájában. Igazából nem szeretett minket ez a kutya, csak azért jött, mert örült, hogy végre valaki dobálja neki a labdát. :)

Mint kiderült, a zuhanyban nincs víz, így most demonstrálom, hogyan kell lavórban hajat mosni. Zuhanyzáshoz meg a zuhanyzsákot használtuk.

Osztom a nokedlit, nagy sikere lett. Ők is készítettek nekünk venezuelai ételeket, de arról nem tudom, hol van kép.

Egyik nap egy bevásárló körutat is tettünk, szükségünk volt egy-két dologra. Árpinak kellett (volna) egy kemény tok a laptopnak, hogy védje, de csak egy vicces 5 dolláros puha tokot találtunk neki méretben. Hát ez van, ezt nem lopja el senki, az biztos. :D Nekem meg új fehérnemű kellett, mert mindenem már rongyolódik. Bugyit még találtam pamutban, de melltartót már nem. Illetve, találtam egyetlen márkának egyetlen típusát, ami kb nagymama-melltartónak nézett ki, de gondoltam, nem baj, csak pár hónapra kell, majd otthon hordok szépeket. Csak amikor felpróbáltam, akkor derült ki, hogy olyan rossz a varrása, mintha gödrök lennének a mellemen. Na sok mindent feláldozok és nem is vagyok egy cicababa típus, de ezt már nem akartam bevállalni, így maradt a csupa-műanyag feleannyiba kerülő sport-melltartó. Miközben Árpi elment egy kört a laptop tok után nézelődni, én az étkezőben ültem és vigyáztam a cuccokra, meg ettem valamit. Szeretem nézni az embereket, hogy miket csinálnak és hogyan élnek, így most is nézelődtem. Mindig rácsodálkozom – és újra megtettem most is -, hogy mennyire fura dolog ez a széles körben elterjedt technológia, vagyis az okostelefon, internettel persze. Csak ültem, és néztem, ahogy az emberek nem beszélgetnek egymással, illetve, látszatra van közöttük egyfajta kapcsolat, de mindenki csak mintha félig, vagy még annyira sem lenne jelen. Illetve jelen van, de a jelen egy másik részén, a jelennek egy másik szeletében, ami valahol máshol történik. Mintha sok ablakod lenne a világra egyszerre, amit random módon nyitsz ki. És ez egy egészen különleges tapasztalat nekem is, mivel eddig nem volt okostelefonunk, most van, és internettel. Megy az ingyen üzenetküldés, megy a fészbúk. Tudjátok mit? Tökre zavaró. Folyton pittyog, jön valami értesítés, ami elvonja a figyelmem a jelenről. Üzenet jött: Gipsz Jakab lájkolta a kiscicás videót. Remek, de miért kell nekem erről MOST tudni? Miért nem szabhatom meg én, hogy mikor akarok a kiscicás videókra az időmből pazarolni? De megnézem a telefont, hátha olyan írt, aki fontos. És ezért folyton elviszi a figyelmemet. Ott ültem az eleve tök abszurd bevásárló központban, az étteremben, az okostelefon a kezemben, és nyomkodom, aztán rájövök, nem is vagyok más attól, akit az előbb elmélázva néztem, és elborzadok, hogy én nem akarok ilyen lenni.

Árpi cuki békás laptoptokja

KGB. Nem kommentálom, mindenki döntse el maga, hogy ez mennyire trendi? (Később láttunk egy KGB éttermet is.)

Reklámokat sugárzó kistévé a csaptelepre szerelve! Megáll az ész és egy helyben toporog! Pont úgy van beállítva, hogy azt lásd, amikor úgy magad elé meredsz előredőlt állapotban, amikor a kezedet mosod. Nem túl sok már ez egy kicsit?

Éjszakai bringázás, csak hogy ezt is kipróbáljuk

Az esti biciklizésre legalább 100-150 ember eljött. A GetOneBike-kal Aliék is sok bringát kikölcsönöztek. De sokan jöttek autóval is messziről, csak hogy most együtt tekerhessenek a többiekkel. Több ilyen mókás vagy villogó bringás volt.

Egy a tizenéves srác egyedül készítette el a biciklijének a teljes díszítését. Nem tudom, mennyire látszik a képen, de két akkumlátora is van, meg olyan bogár-szerű csápok a bicikli elején.

Nagyon jó volt a hangulat, bár a szevezés lehetne picit jobb. Biciklis önkéntesek állították meg a forgalmat, ezzel ingerelve az autósokat. Szerintem ez nem segíti, hanem rombolja a kerékpáros-autós együttműködést és barátságot. Több piros lámpán is keresztül hajtottunk, csak hogy együtt maradjon a csapat. Ezeket a szerintem hibákat el is mondtam Oscaréknak, talán később másképp bonyolítják majd a menetet, vagy legalább rendőröket is bevonnak. Ezt a biciklizést nem Aliék meg Oscarék szervezik, hanem az MCCP – Movimiento Ciclistas en las Calles de Panama, vagyis valami olyasmi, hogy Kerékpáros Mozgalom Panama Utcáin. Ők a helyi megfelelői a Magyar Kerékpáros Klubnak.

Városnézés 3.0 – találkozásunk Miradoros Erikával és egy fordulat mobiltelefon ügyben

Utolsó napunk sűrűre lett szervezve, ugyanis ma találkoztunk egy nagyon különleges magyarral, Erivel, aki a párjával, Endrével együtt csinálja a Mirador utazási irodát. Latin-Amerikába szerveznek utakat, és két út között nem pihennek, hanem útnak idnulnak, és újabb és újabb helyeket fedezek fel. Olyan helyekre mennek el, ahol száz éve nem járt fehér ember, vagy talán sohasem. Nincs egy fix helyük, hátizsákból élnek, és mindig mozognak. Elképesztő történeteket mesélt, annyi mindenen mentek keresztül, hogy az valami elképesztő. Tátott szájjal hallgattuk és csak pislogtunk. Olvassátok el ezt az interjút Endrével, hogy teljesebb képet kaphassatok róluk. Ez a blogjuk, itt pedig a Facebook-oldaluk

Erikával. Csak hogy tudjátok, a háttérben nagy felhőkarcolók vannak.

Itt már picit jobban látszik. :)

És a boldog gyerekek, akik eközben felfedezik a biciklijeinket.

De ugorjunk vissza a reggelre egy kicsit, mert érdekes fordulat történt mobiltelefon ügyben. Reggelre a barátnőmmel megbeszéltem egy skype-találkozót, és gondoltam, hogy kettesben tudjunk beszélgetni, majd az okostelefonon skypeolok vele, azzal el tudok vonulni. Így ébredés után feltettem a telefont a töltőre. Árpit ébresztgettem, de nem akaródzott neki a felkelés, így otthagytam őt és elmentem zuhanyozni. Talán 5-8 percet sem lehettem távol (hideg vízben nem pancsizik az ember), és igazából ez az ijesztő a dologban. Mire visszaértem, Árpi még az ágyban volt, és nyúltam a telefonért, hogy megnézzem, Annamari online van-e már, de a telefon nem volt a töltőn. Mérgesen kérdeztem Árpitól, hogy miért vette le a telefont a töltőről, netezzen a laptopon, szeretném tölteni, mert skypeolni fogok. Álmosan szólt vissza, hogy ő aztán nem vette el a telefont.

Akkor ezt elvitte valaki. És az a valaki figyelt minket, mert pont akkor jött, amikor én nem voltam már ott (véletlenül nem lehet ekkora szerencséje, a hely adottságai miatt), és a térfigyelő kamerán sincs rajta, tehát tudta a járást. Felmentem Oscarékhoz, és megkértem, hogy csörgesse meg a telefont, de már ki volt kapcsolva. Oscar annyira kedves volt, hogy elment autóval körbenézni, hátha lát valakit. Sejtettem, hogy tök felesleges, de nem akartam letörni. Ment egy kört, majd egy rendőrrel tért vissza. Mivel láttam a kukásautót megérkezni az eset után, az ott lakók azonnal mondták, hogy a kukások néha “körbenéznek”, szóval szerintük 100%, hogy közülük volt valaki, na meg nem ez az első eset, hogy eltűnnek dolgok. Hát jó, a rendőrrel meg Oscarral elmentünk a kukások után. Ők nagy olaszos (vagyis hát latinos) hevességgel kommunikálva mutogattak valami papírt, hogy ők ma nem jártak arra. Hogy aztán végül a térfigyelő kamerás felvétellel miért nem szembesítettük őket, nem tudom, ez a dolog valahogy elsiklott menet közben (mivel a kamerát később nézhettük meg, a rendőr már nem volt akkor ott). Annamarit amint tudtam, értesítettem, hogy ne várjon, és üzente, hogy ő is meg kollégái is imádkoznak értünk. Gondoltam, hogy nem értünk kell, hanem azért az illetőért, aki elvitte a telefont. Nem hiszem, hogy az ilyen lopások azért történnek, mert kleptomániás a kukás, már ha a kukások közül volt valaki. Hanem mert rászorul, vagy mert ezt látta, ebben nőtt fel, ezt tartja jónak, … Mert olyanok az életkörülményei, hogy ezt tanulta, ezt látta, vagy nincs mit ennie és valamit tennie kell, hogy egyen. Vagy, ami rosszabb, drogért, vagy bármilyen más hülyeségért, esetleg kedvtelésből vagy irigységből lop. Annyi motívuma van egy-egy cselekedetek, hogy ezt kívülről nehéz megállapítani. De sehogy sem jó, mert nem OK, hogy valaki olyan helyzetbe kerüljön hogy mástól kelljen elvennie a saját maga érdekében – bármit is jelentsen az érdek: létfenntartást vagy “szórakozást”. Szirénai Szent Katalintól olvastam egy idézetet az eset után nem sokkal. Na, ezt jó nehéz kivitelezni, főleg akkor, amikor minket rövidítenek meg, de álljon itt az idézet, útmutatónak: “Aki meg akarja tisztítani lelkületét, tartózkodjék minden ítélkezéstől felebarátja dolgát illetően, és soha ne kárhoztassa ennek viselkedését, soha ne törjön pálcát az emberek cselekedetei, legfőképpen pedig ezeknek mindig rejtett benső indítékai fölött.” Ezzel nem megengedni akarom a rosszat. Nem mentséget keresek a hibának vagy bűnnek, csak elfogadom az embert, aki én is vagyok. Ezután jön az, hogy tenni kell, cselekedni, formálni a körülöttünk lévő közösséget, nem ítélve, mert abból már kaptak eleget. Nem lenézve és nem megszégyenítve, mert azt már jól ismerik és abból már nem kell több. Ha gyűlölködnék, ha utálkoznék, vádakoznék, elhatárolódnék, ha ujjal mutogatnék, mit érnék el?

Minket hál’Istennek nem érintett annyira tragikusan a dolog, mint azt elsőre gondolnátok. Sőt, igazából valahogy felszabadultak és boldogok voltunk. Ha listát kéne írni, hogy mi legyen az, amit nem bánunk, ha ellopnak, ez a mobil dobogós helyet kapna. Ezt a telefont egyébként Árpi bátyjától kaptuk, ő használta talán egy évig, aztán Árpi anyukája használta még egy ideig, aztán csak a fiókban volt náluk otthon. Egyik csomaggal, amit otthonról kaptunk, küldték el nekünk ezt a régi, használt, android 2.4-es telefont, nekünk még egy repedést is sikerült a kijelzőjére rávarázsolni. Ha a winchestereinket vinnék, az lenne a legnagyobb baj. Na persze az útleveleinkkel egy szinten. A merevlemezeken van rajta minden dokumentálva, és ha az elvész, nincs a legutolsó pár hónapról biztonsági mentés. (Talán most sikerül hazaküldeni egyet, még eldől.) Még ha a bicikliket is viszik el, veszünk újat, akármilyet, és megyünk azzal tovább. Persze kumma mérges lennék, és nehéz lenne elengedni, nehéz lenne megbocsátani, de a legvégső summázata a dolognak, hogy ezek csak tárgyak. Még a winchester is. Minél inkább kötődünk a tárgyakhoz, annál rosszabbul érint, ha elveszítjük ezeket, de nem meztelenül jöttünk-e a világra és nem test nélkül megyünk-e tovább? “Emlékezz ember, porból lettél és porrá leszel.” – Mondja hamvazószerdán a pap, mikor hamu-jelet rajzol a homlokunkra. Miközben Erikára vártunk, bementem a téren lévő templomba, és egy kisebb tömeg beszélgetett bent. Amikor előrébb mentem, akkor láttam a koporsót az oltár előtt egy gurulós kocsin. Temetés lesz. Látszott a férfi arca, kis ablak volt a koporsó tetején, hogy a szerettei elköszönhessenek még utoljára. Elnéztem egy percre az arcot, majd leültem és néztem a koporsót; hát mind így végezzük. Én is, a tolvaj is. Mi a különbség? Semmi. “Nekünk csak arról kell dönteni, mihez kezdünk az idővel, amely megadatik.” – mondja Gandalf figuráján keresztül Tolkien.

Bridge of the Americas

Naplemente

Egy nő, tradícionális ruhában, a lábán és kezén gyöngysorok vannak

Utcai életkép: meg a foci. Az autók meg kikerülik őket.

Ó, ha Budapesten is ilyen szexi rövidgatyás rendőrök korzóznának bringákon! :) Egyébként a legjobboldali segített az első Miami hotel megtalálásában. – Árpi: Nana, miket olvasok, vigyázz, még féltékeny leszek, ezután nagy ívben kerülni fogunk minden bringás-rendőrt. (tudom már, minek öltözök következő farsangkor! :D)

Búcsú-vacsora. Aliék láttak minket vendégül ezúttal, és náluk is aludtunk. A cuccainkat Oscarék lakásába vittük fel, a bicikliket pedig a lépcsőházba zártuk be, és ott lakatoltuk le őket, a zárt ajtók mögött. Aznap éjjel újabb lopás történt a nyitott garázsban, egy másik lakó gázpalackját vitték el, 60 dollár körüli az értéke. Árpi: Amúgy Oscarnak van egy Rohloff-os bringája, és a hátsókerék csak úgy fel van akasztva a három oldalról nyitott garázsban, igazán lehetne egy kis esze a tolvajnak. De hát… Mindegy, hagyjuk, reméljük nem hoztunk bajt Oscarékra és a szomszédaikra.