Archívum

A(z) ‘Dél-Amerika’ kategória archívuma

Piaci hangulat és a (harmadik) ötödik legnagyobb vízesés a világon

május 22nd, 2015 9 hozzászólás

Naranjitoban töltött nagyszerű este után bringára pattantunk, és ekkor jöttünk rá, hogy tegnap este a szálláskeresésben az egész falut keresztbe-kasul körbekerültük, holott a hídtól alig pár száz méterre volt a ház, ahol végül megszálltunk. De sebaj, legalább láttuk a falut és a helyiek is mind nevetgélhettek egy jót rajtunk. :)

Ha ezt előre tudjuk, hogy ilyen közel vagyunk a hídhoz… :)

Érdekes, hogy csak a hátulját díszítik így. Az oldalát miért nem?

Úgy szeretem ezeket a földrétegeket nézni. Egyszer Árpi viccesen megjegyezte, hogy nem teológiát, hanem geológiát kellett volna tanulnom. Tudjátok, mi a különbség? …Ég és föld! ;)

Mintegy élő megtestesülése a táblán látottaknak, nem gondoljátok? :)

Olvass tovább…

Amikor nagyon rosszul kezdődik, de mégis jó lesz

május 21st, 2015 3 hozzászólás

Reggel összekapartuk magunkat, hogy reggel 6-ra be tudjunk még köszönni Miguelnek a másik háznál. Persze még akkor ébredezett a város, meg a családban is mindenki. Végül valahogy 7-fél 8 magasságában sikerült elkészülni, átgurultunk az El Ciclista nevű másik házhoz és Miguellel meg a családdal beszélgettünk egy kicsit, készítettünk pár képet, írtunk a vendégkönyvbe meg ilyenek.

A bolt előtt a családdal

Árpi úgy emlékszik, hogy ezt a Lorenzót már sokan emlegették nekünk (nekem nem ugrik be), de említésre méltó, hogy ’97 óta úton van, 140.000 km-el a háta mögött. Ez már döfi!

Ezt is meg kell említsem, mielőtt tovább fonnám a történet fonalát. Én a nyitott hűtőktől, Árpi meg a torzított photoshoppolt képektől kap agygörcsöt. A vak is látja, hogy mennyire béna a plakát készítője. A fotós okosan használt panoráma funkciót, erre a plakát készítője (talán ugyanaz a személy) nem megvágta a képet, hogy ne 1/3 beton 1/3 iskolaépület legyen a képen, hanem összenyomta a képet és szegény gyerekek mind tök kövérek lettek, csak hogy elférhessen a kép a többi között. Nagyon “profi”… De tényleg… az épületet még megértem, hiszen az iskolához kötődik, de mi a szösznek az a tengernyi sok beton? Vagy: épp friss beruházás volt a szülők pénzén a parkoló építése, és az igazgató kikötötte, hogy annak is jól kell látszania az idei csoportképeken.

Reggeli fények… Milyen békés még most a város! Na mi nem leszünk mindjárt ilyen békések.

Egy fontos dolgot elfelejtettünk az itt töltött idő alatt: pénzt felvenni az ATM-ből. Illetve tegnap este eszünkbe jutott, de nem akartunk sötétedés után sok pénzzel a zsebünkben lófrálni. Szóval búcsúzáskor Miguel mondta, hogy elkísér minket a város határáig biciklivel, mi pedig kértük, hogy útközben vezessen minket oda egy ATM-hez, ígérjük, gyorsak leszünk. :) Na mi olyan villámgyorsak akartunk lenni, hogy egyszerre ketten lábatlankodunk a pénzfelvétellel, míg ő és a lánya kint őrizték a bicikliket. Már sétáltunk ki a felvett pénzzel, amikor kérdem Árpit, hogy hol van a kártya? Eltenném a helyére. “Nálam nincs.” Na, ne hülyéskedjünk, “akkor hol van?” A nagy zavarban, hogy ketten nyomogattuk a masinát én azt hittem, Árpi vette el a kártyát, ő pedig azt hitte, hogy én. Szaladtunk vissza a géphez, kártya nuku… ÁÁááááááágárrrrrrrrrrrrr!!!

Olvass tovább…

Hasmenéses szép éjszaka és a Csokis ember – érkezésünk Lojába

május 20th, 2015 7 hozzászólás

A vacsoránk elfogyasztása után még egy fontos feladatunk volt: keresni egy helyet, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Ez itt nem volt könnyű, mivel a hídépítésen dolgozó munkások az összes szállást elfoglalták, valamint a helyiek sem tűntek túl kedvesnek, hogy befogadjanak egy éjszakára. Amikor ilyesmiről van szó, hogy a helyieknél alszunk, ne arra gondoljatok, hogy baldachinos ágyat remélünk – pusztán arról, hogy valami lehetőleg betonozott talajú és tetővel rendelkező helységben leteríthessük a matracainkat, és ha lehet, válthassunk pár kedves szót egymással (térkép, fotók mutogatása, ilyesmi), hogy a kálcsöröl ekszcséndzs is meglegyen. Na, bocsánat a slendrián fogalmazásért: magyarán hogy megosszuk, megismerjük egy picit egymás kulturáját. Ezen módon keresztül aludtunk már a legkülönfélébb helyeken, ékszerbolton át kisbusz hátuljában, lépcsőfordulóban, cipőtárolóban, garázsban, csak hogy párat említsek. Persze van olyan, hogy a legszebb szobát adják oda, mert ennyire megbecsülik az utazót, sőt, olyan is volt, hogy a házaspár a saját ágyát ajánlotta fel és nem lehetett nemet mondani. Ilyen is van és ilyenkor úgy elszorul a szívem, hogy mennyit kapunk és ezt nem tudjuk nekik megfizetni/visszaadni. De nem is ezért adnak, akik adnak, és ahol tudunk, mi is segítünk. Ez az utazás törvénye: sokkal többet kapsz, mint amennyit vissza tudsz adni. Legalább is most – már várom, hogy mi legyünk szállásadók és vendégül lássuk a sok őrült vagy lökött bringást/utazót.

Itt kellett föltolni, hogy az ígért szálláshelyre eljuthassunk. Furfangosabbak vagyunk mi, mint gondolnátok: csak én mentem fel gyalog, Árpi lent várakozott a biciklikkel. Mert ha mégsincs/nem létezik/soha nem is volt szállás, akkor minek toljuk fel magunkat fölöslegesen? ;)

Hosszas kérdezősködés után egy helyet mutattak a helyiek, a férfi 20 solest akart a szobáért, viszont nem volt víz. “Mas tarde” – “később lesz”, persze ahhoz már túl tapasztaltak vagyunk, hogy ezt el is higgyük neki. Illetve ő nem hazudik, csak ő is azt gondolja, hogy majd később lesz. És ha nem lesz, akkor meg puff, így jártunk, megvonja a vállát és ezzel el van rendezve. Azért vicces volt, hogy milyen bemutatót tartott nekem arról, hogyan kell vödör vízzel leöblíteni a WC-t, mintha sosem csináltam volna még ilyet. :) Ekkor még reménykedtünk egy jobb és/vagy olcsóbb szállásban, és ezt talomba helyezve elkezdtünk másik helyet keresni. Végül egy mobiltelefon és minden egyéb – chipstől kezdve a csavarokon át a fogkrémig mindent árusító – bolt tulajánál akadtunk szállásra. Egy aprócska szoba egy ággyal, funérlapokból tákolt falakkal, 15 sol. Sebaj, van víz, csak egy a gond, az ajtó le van lakatolva és nincs kulcs hozzá. :) Mivel mondtuk nekik, hogy nagyon elszántan szeretnénk ezt a szobát kivenni, mert nincs igazán másik, akkor hozott egy kalapácsot és addig püfölte a lakatot, amíg le nem esett. Ez igen ámulatba ejtő, mennyire kevéstől szétesnek ezek a lakatok. Nem is tudom, létezik egyáltlán olyan lakat, ami biztonságos?

Olvass tovább…

Irány Peru! Elmos minket az eső

május 18th, 2015 2 hozzászólás

A határátlépés lassabban zajlott, mint mi azt szerettük volna. Azért, mert sokat szöszöltünk – ettünk, pakoltunk, fotóztunk -, és így eljött az ebédidő. Ecuadorból még rendben kijelentkeztünk, elő kellett ugyan kurjantani a határőrt egy hátsó szobából, de ezen az oldalon hamar elintéztük a pecsét dolgát.

Irány Peru!

Limbóban mentünk át a 40. országunkba

A három épület közül sikerült kitalálni, hogy melyikhez is kell menni, majd közölték, hogy ebédszüneten van még fél óráig a kolléga. Így addig mi is leültünk enni még egyszer, majd itt várakoztunk.

Nehogy valaki elvigye! :)

De ami jó, arra érdemes várni. Eleve ez a muki nagyon mókás volt, valahogy az egész személyisége mosolygásra késztetett.

Itt először egy papírt kellett kitölteni, majd azzal átsétálni egy szomszédos szobába, ahol nagy buli ment: két fiatal határőr pecsételte le a papírunkat hangos zene mellett. Szerintem nincs még egy ilyen határátkelő a világon. :) Majd ezzel a lepecsételt papírral mentünk vissza az első úrhoz, aki végül a pecsétes papír által kapott engedélyt az útlevelünkbe való pecsételéshez. Így egy ember munkáját hárman végezték, de legalább három család kap enni egy helyett, ez is valami.

Olvass tovább…

Categories: Peru Tags: ,

A Sátán Vasvillája, vagy Mordor hegye, egyre megy

május 15th, 2015 7 hozzászólás

Harmadik nap – megmásszuk a Sátán Vasvilláját. Saraguro – Loja

Reggel arra ébredtünk (a telefon csipogása mellett), hogy kopog az eső a fedett kert műanyag tetőjén. Ah, lenyomtuk az órát, kicsit aludjunk még. Aztán megint lenyomtuk, megint esett, majd elállt, majd megint esett. Egy pillanatra még az is felmerült, hogy akkor itt maradunk egy napot, de végül az éhség kivitt minket reggelizni és láttuk, nem lesz ez tartós. Reggeli után vettünk pár pékárut útravalónak, majd visszamentünk a szállásra pakolni. 10-ig lehet elhagyni a szobát. Késői az indulás, de hát ha esett az eső és nem volt kedvünk kimenni megint elázni?

Mordor hegye, a Sátán Villája rögtön balra, ezzel kezdjük a napot. Épp csak Mordor gonosz szeme nem világít ott… De gondolom mindenki oda tudja képzelni.

Árusok

És portékáik – a gyöngyből készített nyaklánc itt tradícionálisnak számít.

Például itt láthatjátok, ahogy a néni visel egyet.

Főtéren lévő szép parkocska

Nagyon tetszik, hogy kalaposak a nők, vajon honnan szedték ezt az ötletet? A spanyolok tuti csak a férfi viseletben vitték be és biztos elmondták, hogy csak a férfiak viselnek kalapot. Vagy nem? Kinek van ötlete erről?

Olvass tovább…

Categories: Dél-Amerika, Ecuador Tags: , ,

Lohai lanyhulás és látogatás gringólanden

május 15th, 2015 Comments off

Lohában sikeresen találtunk egy olcsó és kellemes kis hotelt, apró, de elégséges szobával. Nem ütötte meg a saraguroi hotel mértékét, de ez várható volt, hogy nem fogunk egy ilyen városban kisvárosi hangulatú, rózsakertes, családi vállalkozásban futtatott hotelecskét találni. :) De a közelben volt vagy öt salchipapás is (sültkrumplit virslivel árusító gyorsétterem – igen, csak ezt lehet kapni. Kis adagot, nagy adagot, dupla adag virslivel, szimpla adag virslivel, vagy csak szalmakrumplit, tisztára mint a Forrest Gumpban a rákételek), ez Árpi igényeit oly mértékben kielégítette, hogy ettől már én is boldog voltam. Ráadásul volt mosoda egy sarokra, így befizettünk erre a luxusra, mivel a hotel városias jellegére tekintettel itt nem volt könnyen elérhető beton mosóvályú, és nem akartam a pici közös zuhanyban kuporogni a többnapos-büdös ruháinkkal, ráadásul nem is lett volna hova kiteregetni. Így csak összekészítettünk a ruhákat, lefürödtünk, majd a fáradság kellemes kábulatában kibaktattunk a szomszédos utcákat felfedezni vacsora reményében.

Lojáról valami olyasmit olvastam, hogy a zenészeiről híres, valószínűleg sok az itt vagy a környéken született, itt tanult zenész

Főterecske a szállodánkkal szemközt.

Eco-gyufa. Szerintetek kisebb az ökológiai lábnyoma egy viaszból (?) készített gyufának, mint a fából készült társainak? (Megjegyz.: nem tudom, milyen anyagból készült. Tapintása viaszos, könnyen hajlik. Ezerféle anyaggal kezelhették, vagy lehet benne.)

Vacsorára először ettünk egy salchipapast. Aztán még egyet (evett Árpi). Azután hamburgert sültkrumplival. Annyi sültkrumplit megevett Árpi ma este, hogy egy szava sem lehet. Másnap pedig nekiláttunk bejegyzés írásának meg a képeslapoknak. Eleve nálunk voltak még a kolumbiaiak, mert Kolumbiában sokalltuk a bélyeg árát. Azt nem tudtuk, hogy itt még drágább lesz, de miután utánaolvastunk, hogy Peruban még ennyél is több, végül itt adtuk fel ezeket is. Szóval ne lepődjetek meg, kedves kolumbiai lapot kapók, hogy Ecuador bélyegei feszítenek a lapon. Megírtam azt a bejegyzést is, amit előzőleg olvashattatok, a várost is megnéztük (nagyjából).

Olvass tovább…

Biciklivel és busszal Cuencába, hosszú downhillel és morcos macskával :)

május 13th, 2015 4 hozzászólás

Na, vágjunk végre bele! Mostanában nehezen veszem rá magam a naplóírásra, mert én írom a régi, kb. egy hónappal ezelőtti történeteket, Zita pedig az újakat. De mivel ő is lemaradt 1-2 héttel, most az a terv, hogy ha ezt befejeztem, utána nekiállok írni a friss perui élményeket. Ez motivál, szóval csapjunk a lecsóba! :)

A farmról DNY felé a fővárost ilyen széles, sok sávos, hegyoldalba vágott úton kerültük meg.

Közben ilyen táblákkal találkoztunk, tele van velük egész Ecuador, van olyan is, ami azt mondja, hogy védjük a vizeink tisztaságát, mert a víz az élet, és hasonlók.

Ebédnél egy útszéli vendéglőben. Az üdítőt gyűjtőnéven egyszerűen csak Cola-nak hívják.

Elindultunk fölfelé egy 3200m-es hágóba. Igaz, csak 2600m-ről, de ez azért így is kivett belőlünk. Cserébe már a tudat is jó volt, hogy a túloldalt elég nagy lefelé vár majd ránk. :)

Beszédes tábla :)

A hágóban nagy köd volt, és eszünkbe jutott, hogy ha valamikor, hát most érdemes felszerelni az állványra, és így a sisakom mögé helyezni a timelapse kamerát. A mintavételi időköz 1 másodperc, ami kicsit gyors, de jobbra lent a fogaskerék alatt le tudjátok lassítani

Olvass tovább…

Categories: Dél-Amerika, Ecuador Tags: , ,

Tehénfejés, komposzt WC és meseszép házak őrült jó lakókkal

május 6th, 2015 4 hozzászólás

Hurrá, elindultunk Otavaloból, folytatódik a blog is! :)

A következőkben megint csak képaláírások lesznek, ugyanis a történetet már leírtam ebben az Origo-cikkben: “Hogyan legyünk milliomosok tehénpásztorkodásból?” – A cím a svájci tehénpásztorkodós lehetőségre utal, amit még Pakisztánban hallottunk, és amire a cikk végén kitérek. De most lássuk, mi az, ami nem fért bele a cikkbe! :)

Cayambe felé láttuk ezt a hippijárgányt

Ezt a vulkánt már sosem látjuk felhőtakaró nélkül.

Egy nagyon fura szobor az út szélén

Érdekes, mennyire látszódnak a föld rétegei az útépítés miatt. …és gondoltátok-e volna, hogy ilyen makulátlan, soksávos autóutak vannak Ecuadorban?

Bizcochos. Annyi helyen láttuk kitáblázva, hogy végül a hágóban, 3000 méter felett megkóstoltuk egy forrócsokival. Semmi különös, egy egyszerű teasütemény.

A több mint 500 méteres mászást fölfelé jól bírtam, de lefelé Cayambe előtt kezdtem megint rosszul lenni.

Olvass tovább…

Gyalogtúrák Otavalo környékén

május 4th, 2015 1 hozzászólás

No, itt hagytam abba legutóbb, egy ilyen lámpadísz fánál. Szóval a történet az, hogy van egy csodatevő fa a várostól keletre lévő domb tetején, amihez még valami Rómeó és Júlia-szerű legendát is kitaláltak, hogy a fiatalok elszöktek, de megtalálták őket, és a szülők az egyiket fának, a másikat a domb mögött lévő tónak átkozták el. A fának pedig gyógyító ereje van… Ide úgy döntöttünk, felsétálunk, no nem gyógyulni, hanem kimozdulni kicsit a városból.

Rögtön egy meredek lépcsőn kellett felmennünk, ahol nagyon fura dolgok történtek. Ezt nem értettük, szerintem a kutyák se… :)

Kilátás a városra, ezért már megérte felsétálni ide

Egy templom mellett a domboldalban

Ahogy végetértek az utcák és a lépcsők, belevesztünk a természetbe :)

Olvass tovább…

Első ecuadori élmények – Otavalo piacai

május 1st, 2015 1 hozzászólás

Van saját szobánk, amiben van ágy, asztal, szék és konnektor! Ilyen még nem volt, mióta megérkeztünk ebbe az országba, pedig annak lassan már egy hete. :) Ennek örömére, mivel az útinapló még egy teljes ország lemaradásban van, most folytatom. :)

Az első néhány ecuadori napot most nem fogom túl részletezni, sőt itt valószínű egyáltalán nem lesz összefüggő történet, csak képsorozat. Ha előbbire vágytok, olvassátok el a még Otavaloban, az odavaló élményekről írt Origo-cikkemet, amely történetében ezt, és a következő bejegyzést fogja lefedni. De mivel ott az Origon bizonyos keretek között kell írnom, ezért ott nem szólhattam minden apróságról, még ha azok amúgy nagyon tetszettek is nekünk. No de majd most, ezért jó, hogy van egy saját blogunk is, itt mindent lehet, nincs főnök, azt csinálunk, amit és ahogy akarunk. :)

ű

Az országba egy hídon hajtottunk be, ahol volt kb. 50 méter bicikliút! :D Aztán újra semmi…

Salud! Egészség! Ezt mondják akkor is, mikor tüsszentesz vagy koccintotok. :) Ezt a prospektust kaptuk a pecsételős bácsitól a határon. Ingyenes orvosi ellátás! Külföldi turistáknak, Ecuadorban! Gondoltátok volna? Vajon erről is szól a fáma a külügyminisztérium honlapján, vagy csak az elkapható betegségekről és egyéb természeti és emberi veszélyekről?

Egy érdekes szobor, még a határvárosban

Új táblák Zita gyűjteményébe! :)

Olvass tovább…

Categories: Dél-Amerika, Ecuador Tags: , ,