Archívum

‘Ákos szülinapja’ cimkével ellátott bejegyzés

Katmandu I. – Reggeli futások, vízumügyintézés, és buli a kaszinóban

július 13th, 2012 6 hozzászólás

Reggeli testmozgás a majmok templománál

Katmanduban annyi minden történt az ott eltöltött 8 nap alatt, hogy most nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is, ahol laktunk, Madhukaréknál az étteremben nagyon jókat ettünk, a „newa nasa” newari ételt jelent, a newari pedig az a népcsoport, akik közé Madhukarék is tartoznak, és akik nagyon rég óta itt élnek Katmandu völgyében. De Madhukar-éknál nem csak az étteremben, hanem fent a ház családi részlegének a teraszán is ettünk, mivel többször meghívtak minket velük, a családdal enni.

Az első reggelek egyikén rá tudtam venni magam, hogy kimenjek Madhukarral sportolni egy kicsit a hajnalok hajnalán, ugyanis ő majd minden reggel felkel 5 óra környékén, és még mielőtt az utat ellepnék a szörnyetegek, kimegy a közeli parkba kocogni és tornászni egy kicsit. Mikor ezt meghallottam, örömmel ajánlottam fel ehhez a társaságomat, és két reggel erejéig sikerült is a hajnali kelés és sportolás. Első reggel a közeli parkba mentünk ki, ahol egy pár száz méteres kört futkostunk, amiben volt egy kis szint is, egy lépcsősoron kocogtunk fel a domboldalba, majd kicsit odébb egy másikon lejöttünk. Közben ránk szakadt az ég, ezért az eső elől beálltunk egy tető alá. Ilyen tetőből sok volt a fák alatt, ezek amolyan szabadtéri jóga és torna-„termek” voltak, és ami számomra meglepő volt, hogy használták őket az emberek! Tele volt a park emberekkel, hajnali hatkor! Tudom-tudom, a mi világunk a nepálinál jóval rohanósabb, de ez igazából nem mentség, hanem inkább szomorúság. Itt Nepálban, Katmanduban szinte minden ilyen tető alatt tornázott vagy jógázott egy kisebb vagy nagyobb csoport és maga a park is tele volt kocogókkal. Ezt nagyon-nagyon jó és érdekes volt látni, mert otthon a meló mellett még én magamat is csak nagyon nehezen és nagyon ritkán tudtam rávenni, hogy kimenjek reggel a munka előtt sportolni. Rendszerint csak akkor sikerült, ha valaki mást is rá tudtam venni, vagy ha mondjuk leszakadt valami nagyobb hó télen és ki lehetett menni sífutni a Hármashatár-hegyre. De ismétlem, az ilyesmi nagy ritkaságszámba ment, sajnos még részemről is, pedig engem a kollégáim örökmozgó, nyughatatlan futóbolondnak tartottak – nekem meg közben mozgáshiányom volt, és szarul éreztem magam a bőrömben az egész napos irodában/autóban/ügyfélnél üléstől. Szóval példát vehetnénk a nepáliaktól, és elgondolkodhatnánk azon, hogy miért ment ki otthon annyira a divatból a mindennapi testmozgás. Állítom, ha elvennénk egy órát a munkaidőből, és azt olyan aktív sportra fordítanánk, amit élvezünk, és ami jól átmozgat, utána a maradék időben hatékonyabbak lennénk, mint reggeli sport nélkül, de plusz egy órával. Az egészségünkről meg a közérzetünk javulásáról nem is beszélve…

Második alkalommal egy érdekesebb helyre indultunk, és ennek már számomra is igazi sportértéke volt. Első reggel inkább csak kocogtunk, azt is nagyon keveset, mert az eső miatt végül a tető alatt végeztük, ahol én inkább nyújtottam. Ez jó is volt így, mert végre ezek után a futások után nem volt izomhúzódásom, köszönhetően Madhukar moderált futótempójának és ennek a nyújtásnak. Szóval másodszorra távolabb merészkedtünk, és a Madhukaréktól kb. 3km-re lévő Monkey-Temple-höz, vagyis a Majmok Templomához futottunk. Ez a név csak a köztudatban használt, valójában a templom igazi, hivatalos neve Swayambhuath és egy szép domb tetején fekszik, ahová hosszú, egyenes lépcsősor vezet. Ezen a lépcsőn már nagyobb tömegek voltak, pedig amikor odaértünk, még alig múlt hat óra. Fent a templomnál valóban sok majom időzött, valószínű azért, mert ideszoktak az etetés miatt, mint oly sok másik Monkey Temple-nek hívott helyen szerte a szubkontinensen. Olvass tovább…