Archívum

‘Avallon’ cimkével ellátott bejegyzés

Kitérőnk Dijonba, Orsihoz és a baglyokhoz

augusztus 8th, 2015 Comments off

Majdnem áttekertem a szomszéd faluba (nyugi, csak 1km! :D), hogy onnan feltöltsem most, este 10-kor az előző bejegyzést, amit épp, csak befejeztem, de mivel ekkor már úgysem olvasná a kutya, helyette inkább nekiállok ennek a bejegyzésnek (aminek a végén meg fogunk érkezni ide, Taizébe!), aztán majd feltöltöm ezt is, meg az előzőt is holnap reggel.

Avallon – Essey, 75,2km

Az avalloni kempinben csigareklám. Mármint megenni… A csigát… Hát, a szöcske megvolt, a kutyát Vietnamban kihagytuk, és azt hiszem, a csiga is kimarad. :)

Ilyet utoljára az USA-ban láttunk. Lakóautóvan utánfutó, rajta a kisautó, ha csak a boltba kell menni, nehogymár a nagy dobozzal menjünk! :o

A napot, mint ahogy azt az előző nap készített szintmetszeten is láthattátok, egy nagy fölfelével kezdtük. Hála az égnek erdőben, így a napsütéssel nem volt gondunk.

…és később sem. :)

Na ez egy érdekes történet! :) Zita ezt a rövidnadrágját ő maga vágra rövidebbre, és varrta vissza a szélét. Ezen a napon furcsa mozgást vélt felfedezni ebből a visszahajtástból, és mikor észrevette ennek forrását, sikítva állt meg mögöttem. Aztán megmutatta ezt a lyukat a nadrágján. Egy méhecske valahogy bekerült a visszahajtás mögé és ezen a lyukon fúrta ki magát, ennek az otthagyott pollennyomok is tanújelét adják. :) Csoda, hogy nem csípte meg Zitát, aki ezek után még azon aggódott, hogy reméli, nem cipelte túl messze a méhet a családjától. :)

Olvass tovább…

Az első három nap Giccsországban, avagy a francia faluvidéken

augusztus 8th, 2015 2 hozzászólás

Na, már nagyon közel vagyunk! :) Még egy bejegyzés, és megérkezünk Taizébe, ahonnan ezeket a sorokat írom. :) El se hiszem.

Párizs – Lorrez-Le-Bocage-Preaux, 86,1km

Mielőtt kidobtuk, lefényképeztük. Így nézett ki a régi láncvezető cső a bringámon, mielőtt lecseréltük.

Első dolgunk bevásárolni volt indulás után. Emlékszem, amikor Mexikóban beszéltük a mexikóiakkal, hogy nem Chili con Carne, hanem Carne con Chili, akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az idő, amikor ezt újra látom.

A már ismert úton a Decathlon és társai felé elhagytuk a várost, ami után ilyen búzamezőkön találtuk magunkat.

Zita új “state of the art” SON agydinamója, amit garanciálisan cserélt ki a német gyártó. Gömb alakú, így jó kis fotókat lehet vele csinálni! :) így “belülről” még sosem láttuk a kerekeinket! :)

Olvass tovább…