Archívum

‘beteg társadalom’ cimkével ellátott bejegyzés

Bangkok – Vientiane #3 – Érdekességek a thai utakon és azok mentén

január 2nd, 2013 7 hozzászólás

Windmills

A cölöpös ház alatt még korábban keltünk, mint előző este, már fent voltunk a tetőteraszán az étteremnek, mikor megvirradt. Fent a konnektorokat használva Zita rántottát készített a szendvicssütőben, én pedig a vacsiról ottmaradt kis csészékben vizet forraltam a merülőforralóval a tésztaleveshez. Szóval pár fillérből reggeliztünk, meg az ajándékba kapott elektromosságból. :)

Mire összepakoltunk, előkerült a hely tulaja is a feleségével, ők már beszéltek angolul, így el tudtunk mondani a történetünket, amitől teljesen odáig voltak, így kaptunk tőlük egy nagy csomag szójatejet (ilyet se ittunk még eleddig) és szinte ők kértek elnézést, hogy „csak” ilyen elszállásolást adtak nekünk, de mi azt is elmondtuk nekik, hogy ez így volt tökéletes, és nekünk ennél jobb és több nem is kellett. Kedvesek voltak velünk nagyon.

Mikor elköszöntünk, még megemlítették, hogy ha majd felértünk az emelkedőn – ami nem lesz hosszú -, nézzünk balra, mert szélmalmokat („windmills”) fogunk látni. Erre kíváncsiak voltunk, és valóban, fent a távolban megpillantottunk néhány szélkereket, amint állnak a szélcsendben. Az emelkedő pedig tényleg nem tartott soká, hamar felértünk és aztán még néhány másik kaptatón is túltettünk magunkat, mire végül újra sík lett a terep. Jól haladtunk és még korán volt, bizakodva vágtunk bele ebbe a napba, sok kilométert remélve.

Egyszer csak a szemközti sávban valami nagyon furcsa tűnt fel előttünk. Kamionokkal valami nagyon hosszút szállítottak, három darabot, három hatalmas teherautóval. Mielőtt elárulom, mi ez, próbáljátok meg kitalálni! :)


Olvass tovább…