Archívum

‘Dr. Prakash’ cimkével ellátott bejegyzés

Katmandu II. – Dr. Prakash, a Durbar tér és a tibeti negyed

július 16th, 2012 2 hozzászólás

Katmandu II. Dr. Prakash, a Durbar tér és a tibeti negyed

Beszélgetések Dr. Prakash és feleségével Janakival

Eszter eredeti foglalkozását tekintve építész, és amikor megemlítettem neki, hogy lakik egy olyan, híres nepáli építész itt Katmanduban, aki anno Magyarországon, Budapesten, a Műszaki Egyetemen tanult, ő örömmel utánajárt a dolognak, és pár nap alatt megszerezte Dr. Prakash telefonszámát, és le is beszélt vele egy találkát a Katmandu Guest House-ba, a Thamel közepébe. Mi szépen összegyűltünk mind magyarok, Gyöngyi és Ákos is velünk volt, és amikor megjelent az emberünk, mi magyarul köszöntöttük, hiszen tudtuk róla, hogy mind a mai napig jól beszél magyarul. Erre ő nem köszönt vissza magyarul, és amikor kezdtük a beszélgetést, hogy „Ugye, Magyarországon tanultál…”, akkor legnagyobb meghökkenésünkre nem-el válaszolt, és mondta, hogy soha életében nem járt Magyarországon. A dolog kezdett nagyon furcsa és gyanús lenne, és fél perc múlva le is esett a tantusz, Eszter másik számot hívott fel, és másik embert hívott meg közénk, méghozzá egy Couchsurfert! A kínos pillanatok nem tartottak sokáig, és utána inkább csak nevetésbe torkollott az egész szituáció, mert az emberünk igen jó arc volt, és nem vette rossz néven az egész félreértést, ráadásul épp volt pár szabad órája, így köztünk maradt, beszélgettünk vele, és sok érdekeset mesélt. Pl. másnap este (ez a kaszinós nap előtt történt) ő is bulizni ment, és elmesélte, hogyan zajlik egy legénybúcsú itt Nepálban.

Aztán persze összehoztuk az igazi Dr. Prakash-al is a találkozót, az öregúr egy rettentő rendes figura, autóval várt minket (ekkor már csak hármunkat Eszterrel), megmutatott néhány épületet, amit ő tervezett, majd egy nagyon jót beszélgettünk a gyönyörű otthonukban vele és a feleségével, Janakival. Ennek a vége egy vacsorameghívás lett, ami szintén nagyon jó hangulatban telt. Olvass tovább…