Nászút a Föld körül

Ázsia legnagyobb katolikus templomában

Goán összesen egy hetet töltöttünk, és ezalatt azért igyekeztünk valamennyit megnézni a kötelező, kihagyhatatlan látnivalókból is, nem csak úgy szimplán jólérezni magunkat. A kötelesség ugyebár: „Ha már itt vagyunk, nézzük meg ezt, meg ezt meg ezt, mert az útikönyv és a Géza is ezt mondta…” – és végülis valamennyire mindig igazuk van. Ennek keretében ellátogattunk Old Goára, vagyis… Hogyan is fordíthatnám magyarra, hogy értelmesen hangozzon? Régi Goára. Ez a hely Pándzsimtól 20 perc buszozásra van keletre, és a katolikus templomairól és múzeumairól híres. Esztert is hívtuk, hogy összekössük a dolgokat és egyszerre legyünk vele, miközben együtt megnézzük, amit meg kell Goán. A ma „Old Goa”-nak nevezett helyen egykoron a portugál fennhatóság alatt álló Goa fővárosa állott, és méghozzá nem is kicsit, hanem nagyon. Fénykorában a népessége meghaladta az akkori Londonét. Kelet Rómájának is hívták, de aztán jött néhány csúnya járvány és kipusztult az egész. 1843-ban a főváros Panaji lett. Az egykori szebb időkből azért még fennmaradt egy-két szép dolog, amelyek jelenleg vagy templomként, vagy múzeumként működnek. Ilyen például a Sé Katedrális, amely azzal a nem akármilyen címmel dicsekedhet, hogy ő Ázsia legnagyobb katolikus temploma. Szó mi szó, tényleg hatalmas, még Európában is megállná a helyét, bár az igaz, hogy a top 10-ben sem lenne. 76 méter hosszú és 55 méter széles, 1562-ben kezdték építeni és 90 év alatt fejezték be. Hát nem kapkodták el! :) Olvass tovább…

Pálmaliget Mandrem Beachen

India annyira őrületes, hogy az valami leírhatatlan. Olyan sokszínű és észbontó számunkra, egyszerű, nyugati „tömeggyártott” (nevelt) embereknek, hogy az elképesztő. Szinte felfoghatatlan. Néha már úgy érzem, hogy valami burokban nőttem fel Európában, mert ami itt van, az számomra igazi őrület. India előtt sem tudtam mindent leírni és mindent visszaadni az írással, de ha lehetne ilyesmit számokban mérni, és ha ez az arány eddig 1:2 lett volna, akkor Indiában ez most biztos 1:10-re ugrott volna.

Egyszer az egyik főnököm azt mondta, hogy most hogy ennyit tanult, tapasztalt és ennyi mindent tud, arra is rájött, hogy mennyi mindent nem tud még. Na, hát ez így van a világgal is. Ahogy egyre jobban körbenézünk, úgy érezzük egyre inkább azt, hogy még sokkal nagyobb és sokkal sokszínűbb, káprázatosabb és szebb a világunk, mint előzőleg hittük. Olvass tovább…

Hosszú bejegyzés következik, újabb zöld agymenéseimmel, öveket becsatolni! :)

Indiába hozatom magam után a Túró Rudit?! Hát milyen zöld vagyok én?

Goán találkoztunk Eszterrel, aki Zita barátnőjének, Annamarinak a barátnőjének a barátnője – vagy valami ilyesmi… :) A lényeg, hogy a csajok jóbarátok, és Annamari volt oly rendes, és megemlítette a kis utazásunkat Nekik, és Eszter volt olyan kedves, és felajánlotta a segítségét. Mégpedig úgy, hogy elvállalta a postás szerepét. Egy szép napon, hónapokkal ezelőtt kaptunk tőle egy e-mailt, amiben felajánlotta szolgálatait, mégpedig, hogy elhoz nekünk Magyarországról ezt-azt, vagyis amit kívánunk. Találjátok ki, mit kívántunk! :) Túró Rudit, gyulai kolbászt, sonkát, a klasszikus rézszínű-konzerves májkrémet, trappista sajtot, és jóanyáink süteményeit. Bátyámtól jól meg is kaptam, hogy mit papolok itt fenntarthatóságról, amikor Indiába hozatom magam után a Túró Rudit?! „Vizet prédikál, és bort iszik!” – Mondta rám. Szerintetek igaza van? Szerintetek sem vagyunk egy cseppet sem fenntarthatóbbak annál, mintha Európában tolnánk tovább a „gazdaság” szekerét, ahogy azt a környezetünk nagy része elvárja tőlünk? Rohannánk a munkába, munkából, termelnénk a pénzt, meg a GDP-t, meg a jó ég tudja, mit… Olvass tovább…

24 órás koplalás a vonaton

Aurangabadból Goára egy átszállással vonatoztunk. Hajnali 6 előtt indult a vonatunk, és valamikor délelőtt 10 körül szálltunk át egy másfél órás szünettel egy Manmad Junction nevű állomáson. A peronon apró kijelzőkön ki volt írva, hogy melyik vagon, hová fog megérkezni. Ezt mindaddig nem értettük igazán, amíg be nem futott a vonat. Végeláthatatlan hosszú volt, a két vége között talán 3-400 méter is lehetett, és ennyit már a kevésbé sportos útitársak nem biztos, hogy le tudnak küzdeni azalatt, míg bent áll a vonat az állomáson. Viszont a táblák segítségével ott várhatnak a vagonjukra, ahová az érkezni fog. Okos!
Ezen a második vonaton már hálófülkés vagonunk volt, és ezzel egészen másnap hajnali 6:10-ig utaztunk. Ez a vonat megérdemel pár szót, mert nem akármilyen volt. Másodosztályra szólt a jegyünk, és az egész kettőnknek tatkal rendszerben nem került többe 1017 rupinál. A távra már nem emlékszem, de valahol 700 és 1000km között volt. Sajnos nem kaptunk már két jegyet „Upper Berth”-re, vagyis a felső ágyakra, de legalább az egyikünk fent volt. Miután felszálltunk a hálófülkés vonatra, és megtaláltuk a helyünket, kiderült, mi ez a „fent”. Olvass tovább…