Nászút a Föld körül

Aki a biciklis élményeinket szereti csak olvasni, az most ne olvasson tovább! :) Ugyanis Mui Ne-ben nem bicikliztünk, vagyis igen, de csak helyben, mindig ugyanott, a szállásunk, a piac, és az kedvenc olcsó éttermeink között. Na jó, az odafelé menetet illetően még tartozom pár kilométerrel. Ezalatt megálltunk cukornádszörpözni a turistabuszok forgatagában, és ekkor találkoztunk egy sráccal, aki éppúgy kesztyűben ült és maszkban a motoron, mint a hölgyek túlnyomó többsége Vietnamban. Csakhogy ő srác volt, és még mindig kánikula volt. Azt hittem, legalább a fiúknak van esze. Ha egyszer valaki szembemenne ezzel a trenddel és azt mondaná annak, aki kérdezi: „én lesz@rom…”, szerintem azzal még menőbb lehetne, mint a világos bőrével, de ez csak az én véleményem.

Aztán elhajtottunk néhány homokdűne mellett, amit a turisták úgy élveztek, mint valami látványosságot. Nekünk eszünkbe nem jutott megállni a forró homoknál, de megálltunk közvetlen Mui Ne után. A város maga egy földnyelven helyezkedik el, és egy halászfalu, ez egyértelműen látható volt a csónakok százai végett. Ám a nyaralóhely nem itt van, az csak a nevét kapta a falutól, a vendégházak, szállodák és éttermek végeláthatatlan sora a falutól keletre húzódik és szinte megszakítás nélkül egész 20km-en hosszan tart a következő nagyvárosig, Phan Thiet-ig.

Ezen a szakaszon kellett nekünk olcsó és jó szállást találnunk, és itt nagyon erős szempont volt most, hogy tetszen nekünk a hely és a hangulata, hiszen három napot terveztünk itt eltölteni pihenéssel. A háromból végül öt lett, úgyhogy végül is kijelenthetjük, hogy sikerült megtalálnunk ezt a helyet. Először egy 7 dolláros szobát találtunk, ezt nem is nagyon értettük, hogy miért ilyen olcsó, hisz ráadásul még nagy is volt, három személyes „family room”, itt még egy nagy képernyő is volt, talán tudtam volna rajta dolgozni is, de végül az egész helyről lemondtunk, mert csak elsőre nézett ki nagyon jól, és különben meg hiába volt olcsó, ha egyszer kihalt volt, és a medence felszínén valami furcsa anyag úszott, a szoba szinte az utcára nyílt, és a tengerpart le volt betonozva az erózia megakadályozása végett.

Végül visszamentünk a Nhat Quang családhoz, őket Zita találta még a helykeresési kálváriánk legelején, és én azt hittem, találunk majd jobbat náluk, de nem így volt. Ez persze nem is baj, mert végül ez a hely tökéletes volt nekünk. A 7 dolláros helyet leszámítva mindenütt 4-5-6 százezres árakat kaptunk, itt pedig megkaptuk a legolcsóbb, legkisebb szobát 225 ezerért, sőt aztán a két plusznapnak az árát utólag levitték 200-ra, szóval aranyosak voltak velünk nagyon. Itt étterem nem volt, mert a szakács szabin volt a Tét hétvége miatt. Ugyanezen okból volt sok hely tele vendégekkel. Amit mi találtunk, ez távol volt a főúttól, hosszan be kellett sétálni a part felé egy nagyon kellemes kis udvaron, ami ügyesen volt kialakítva, a sétány folyamatosan kanyargott és pálmafák vették körbe, mígnem megérkeztünk a szobákhoz. Olvass tovább…