Archívum

‘jeges út’ cimkével ellátott bejegyzés

A Pamír Highway „teteje”, az Akbajtal-hágó (4655m) meghódítása – 3. rész: 4450m-4655m-3923m, a hágó, és ami mögötte várt ránk

november 18th, 2011 22 hozzászólás

Reggel arra ébredtünk, hogy apró szemekben havazik. Ennek örültünk is, meg nem is. Örülni azért örültünk neki, mert a hó függőlegesen hullott, vagyis teljes szélcsend volt. Reggelire vajat, kenyeret és teát kaptunk, ezt a menüt én megtoldottam a Murgab-ban Katy ajánlására vásárolt mogyorókrémmel. Utóbbi tele volt kalóriával, amire tudtam, hogy nagy szükségem lesz ezen a napon. Természetesen most is adtunk néhány somani-t a vendéglátóinknak, mert tudtuk, hogy ezen a helyen az élethez minden fillére szükségük van, és azt is tudtuk, hogy nagyon nagy segítségünkre voltak, nélkülük előző nap vissza kellett volna vonulnunk egészen Rabatakbajtal-ig, és a segítségük nélkül talán nem is lenne lehetőségünk egyáltalán átkelni a hágón.

Fel 4655m-re, a Fehér ló hágóba!

Valamivel Jill-ék után toltuk ki a bringákat az útra. Ők eleve tolva indultak neki a hágónak, de mi jobbnak és könnyebbnek véltük a tekerést a fekvőbringákon. Kb. 50 méterenként megálltunk levegőt venni. Ilyenkor persze videóztuk is egymást. Bár szenvedtünk, mint a franc, de tudtuk, hogy minden egyes perccel, minden egyes ilyen megtett szakasszal közelebb kerülünk a hágóhoz, ahonnan már nem lesz tovább fölfelé. Olvass tovább…