Archívum

‘közlekedéskultúra’ cimkével ellátott bejegyzés

Tam Coc – Dong Hoi, na húzzunk bele, tűnés a melegebb éghajlatra!

február 28th, 2013 8 hozzászólás

Hús a ketrecben

Megpróbálok bele húzni, mert különben sose jutunk melegebb éghajlatra ebben az útinaplóban. Pedig egyszer jó lenne utol is érni magunkat.

Szóval az előző bejegyzésben leírtak miatt nem voltunk épp túl vidámak, amikor elindultunk Ninh Binh-ből, de nem volt mit tenni, az élet folyt tovább, az út várt ránk. Ekkor ért utol minket a 13 ezer kilométer, ezt egy Pho Bo levessel ünnepeltük. Fotót is inkább a levesről küldtünk fel a FB-ra, se nem magunkról, mert épp nem volt nagy ünnepelhetnékünk, csak tartottuk a már tízezer kilométer óta szokásos tradíciót.

Sok minden nem történt velünk a Highway One-on, utáltuk a forgalmat, a sok dudáló marhát és kitaláltuk, hogy nem állunk meg annyiszor, mint eddig, hiszen úgy sincs miért. Egy vagy néha kétszer egy órás „session”-öket tartottunk, ezek előtt elintéztük a kajálást, a folyadékbevitelt és az egyéb folyóügyeinket, hogy az egy óra, vagy néha a duplája alatt egyszer se kelljen megállnunk, hanem tudjuk pumpálni végig a pedálokat, és haladni. 23-24 kilométereket tettünk meg így egy óra alatt, volt hogy egyszer közel 50-et két óra alatt. Sose haladtunk ilyen gyorsan, amióta elindultunk otthonról. De itt érdemes volt, mert tényleg nagyon nem volt semmi az út mentén, ami lenyűgözhetett volna minket. Oké, láttunk egy bringást, amint egy, a csomagtartójára szerelt ketrecben három kutyát vitt. Szállította haza a húst, friss formában, ahogy még nem romlik meg. Ugye meséltük már, hogy itt Vietnamban a többség a kutyát is megeszi? Mi nem próbáltuk még, vagy legalábbis nem tudunk róla.

Időben és térben pár nappal és néhány száz kilométerrel később történt, hogy megpillantottuk ezt a kutyákkal teli teherautót az út szélén, de igazából ide vág a témába, úgyhogy most mesélem el. Ezen durván elképedtünk és miközben néztük a szomorú ebeket a ketrecekben, arra gondoltunk, hogy tulajdonképpen nincs is talán igazunk. Mi sem vagyunk vegák, ugyanezt csináljuk sok másik fajta állattal, akkor most miért vagyunk azon annyira leakadta, hogy itt Vietnamban ők a kutyával is így tesznek? Oké, nem teljesen egykutya, mert „a kutya az ember legjobb barátja”, és mert neveket adunk nekik és általában sokkal közelebbi, személyesebb kapcsolatot építünk ki a háziállat kutyáinkkal, mint bármely más állattal, csakhogy ezek az ebeknek itt a teherautón valószínűleg sosem volt ilyen jó soruk. Egyébként azok, akik kóstolták, azt mondják, a kutyahúsnak hasonló íze van, mint a lóhúsnak. Hát, mi ezzel nem lettünk beljebb a témában, de erre nem is nagyon vágyunk.

Ezen az első napon csak 77km-t haladtunk, egy útszéli szálló földszinti szobájában aludtunk, ahová a bringákat is be tudtuk tolni a tévé elé.

Másnap még ennyi érdemleges dolog sem történt, láttunk néhány motorkerékpárt durván megpakolva, hol cuccokkal, hol családokkal. Hol pedig disznóval! Kétoldalt a két henger alakú ketrec mintha valami hordozórakéta lenne, hátul pedig a keresztbe rakott ketrec mögött, ha alaposan megnézitek, látható, hogy az első motoron még ül is egy fickó, pontosabban guggol a disznó mögött! Elképesztőek ezek a vietnamiak! Ennél talán már csak az jobb, amikor egy hosszúkás, ketrec felépítménnyel bíró kétkerekű utánfutóban viszik az ezeknél még hatalmasabb állatokat, amiket nem tudnak így felpakolni, csak állva tudják őket szállítani ezekben az utánfutókban. Olvass tovább…