Archívum

‘Kagbeni’ cimkével ellátott bejegyzés

Annapurna kör – 21-22. nap – 15,8km, 2646m – Kagbeni, Marpha és az egy éves évfordulónk

június 28th, 2012 6 hozzászólás

2012. június 03., 04, – vasárnap, hétfő

Kietlen kősivatag a folyómeder

Kagbeniből nehezen indultunk el, de végül csak a hátunkon volt a hátizsák, és sétáltunk kifelé a faluból. Amint elhagytuk a zöld mezőket a falu határában, a Kali Gandaki hatalmas, kopár völgyében találtuk magunkat. Ez a szakasz, be kell valljam, nekem nem tetszett annyira. Húzott a hátizsák, és a helyiek elmondásával ellentétben már délelőtt szembeszelet kaptunk. A táj ráadásul minden eddiginél kietlenebb volt, gyakorlatilag egy kősivatagban caplattunk a Kali Gandaki medrében, vagy annak a szélén. Közben a szél folyamatosan tépett minket és néha egy-egy dzsip is elhaladt mellettünk, ezzel nagy port verve, ami persze aztán megint csak nem volt finom, amikor az arcunkat érte. Jomson-ba dél körül érkeztünk meg, de ez nekem egy örökkévalóságnak tűnt, és sajnos nem volt az egekben a morálom, mire megérkeztünk. Hála az égnek ezzel Zita épp ellenkezőleg volt, nem tudom, hogyan csinálta, de ő élvezte ezt a szakaszt, épp csak az én bosszússágom miatt lehetett talán egy kicsit borús, ami miatt így utólag már szinte szégyellem magam.

Ahogy átkeltünk a folyó másik oldalára a buszállomáson elkezdtem kérdezősködni, hogy mikor mennek és mennyibe kerülnek a buszok. Elég vad árakat és időket hallottam, ráadásul nincs is közvetlen járat Pokharába, csak többszöri átszállással lehet visszajutni. Szóval egyelőre napoltuk a busz gondolatát, noha ekkor, ebben az állapotban nekem kedvem lett volna azonnal abbahagyni a túrát, úgy gondoltam, hogy ennyi elég volt. Olvass tovább…

Annapurna kör – 19-20. nap – 11km, 3594m, 2866m – Muktinath, Jharkot és Kagbeni

június 27th, 2012 1 hozzászólás

2012. június 01., 02. – péntek, szombat

Egy pihenap Muktinathban

Muktinath jelentése: „A hely, ahol lemérheted a hátizsákod súlyát”! :) Legalábbis számunkra ezt is jelentette, mert találtunk egy boltot, ahol volt egy akasztós-rugós mérleg, és ezen megmértük a táskáinkat. Vízzel moderáltan (3l) megpakolva 21kg-ot nyomott a táskám. Élelem ekkor már nem volt nálunk sok, tehát elmondható, hogy a táskám súlya 18 és 24 kiló között mozgott, mikor-hogy, attól függően, hogy éppen mennyi folyadék és élelem volt nálunk. Zita táskája 15kg nyomott, ami szintén nem könnyű! Végül nem vettem át tőle semmi holmit a hágón való átkeléshez, hanem ment a csorda, ahogy bírt, hisz nem siettünk sehová.

Mukthinatban eltöltöttünk egy pihenőnapot, ami föleg evéssel, pihenéssel és feltöltéssel telt. Ebben a faluban újra volt NCELL térerő így fel tudtam tölteni bejegyzéseket egészen előre egy hétre. Erre szükség is volt, mert ezután megint eltűnt a térerő egy jó időre.

Muktinath egyébként nagy hindu és buddhista zarándokhely, van itt a hegyoldalban egy kolostor és templom komplexum, ami állítólag nagyon híres, olyannyira, hogy még Dél-Indiából is zarándokolnak ide. Valóban láttunk jó pár hívőt, mikor meglátogattuk a helyet, ami mellett előző nap már elsétáltunk. Több templomot is megnéztünk, de ezek egyike se nyújtott igazán nagy újdonságot számunkra. A legfölső azért érdekes volt, mert ott volt élet, itt fürdőztek a hívek néhány medencében. Olvass tovább…