Nászút a Föld körül

A Khunjerab-hágóban (4734m) – Utunk új szakaszához érkezünk, mostantól nincs többé rohanás!

Miután túlestünk a kínai vámon Tashkurgan mellett, a busz folytatta útját Pakisztán felé, és egyre magasabbra és magasabb törtünk, ahol egyre hidegebb lett, és még a hó is elkezdett szakadni. Egyik olvasónk javasolta a hágóból való lebringázást és Arman-t ugyan megkérdeztük a Khunjerab hágón való kiszállásról és az onnan bringán való folytatásról, de valószínű akkor sem szálltunk volna ki, ha szabadott volna, mert odakint hóvihar tombolt, és azon is csodákoztunk, hogy a buszunk ilyen simán felbírt menni a szerpentinen. Megállás és különösebb mámoros pillanatok nélkül kereszteztük a Kína és Pakisztán földrajzi határán fekvő, az utunk szempontjából eddig a percig kulcsszerepet játszó 4734m magas Khunjerab-hágót (Khunjerab = Valley of Blood, a Vér Völgye). Ez a hágó kritikus volt a szempontunkból, mert ha ez zárva lett volna az érkezésünkkor, jelentősen át kellett volna terveznünk az útvonalunkat, ami fájdalmas lemondásokkal járt volna. Lemondhattunk volna a Karakorum Highway-en való biciklizésről, és valahogy repülővel kellett volna átjutnunk a Himalája déli oldalára, vagy megkerülnünk azt szárazföldön, de utóbbi esetben a pakisztáni vízumunk lejárt volna, és ez nem csak kidobott pénzt, hanem azt is jelentette volna, hogy ezen utazás során le kell mondanunk erről az országról, mivel a vízumot magyar állampolgár csak az anyaországában kaphatja meg. Olvass tovább…

Miért busszal?

Néha zavarban vagyok, mert van, hogy két naplóírás között eltelik egy hét is, és közben rengeteg élmény ér minket, melyek mind felülírják a rövidtávú memóriámban található emlékeket, most például nem emlékszem, hogy leírtam-e már, hogy miért döntöttünk úgy, hogy buszra szállunk már Kashgarban, és nem csak a tőle 290km-re található Tashkurgan-ban. De jobb kétszer, mint egyszer sem, szóval: Az nyilvánvaló volt, hogy Tashkurgan-tól, a kínai határállomástól a pakisztáni határállomásig, a 4734m magas Khunjerab hágó túloldalán található, 2700m fekvő Sost-ig nem kerékpározhatunk, mert ezt nem engedik a kínai hatóságok. Arra volt valami esély, hogy ha találunk egy dzsipet, ami felvisz minket a hágóig, akkor onnan le tudunk bringázni Sost-ig, de mivel már november második felében jártunk ekkor, és a dzsip költséges lett volna, ezt az ötletet eleve elvetettük. Sőt, végül úgy döntöttünk, hogy nem játszadozunk az idővel és nem kockáztatunk, hanem amilyen gyorsan csak lehet átjutunk Pakisztánba, nehogy azon a 3-4 napon múljon a bejutásunk, ami alatt letekernénk a 290km-t Tashkurgan-ig. Kicsit fájt, hogy megint teleportálunk, de úgy voltunk vele, hogy csak jussunk be Pakisztánba, aztán ott még mindig lesz mit bringázni, Sost és Iszlamabad között ugyanis 770km hosszú a Karakoram Highway. Inkább biztosra megyünk, és tekerünk „csak” 770km-t a KKH-n, mintsem hogy kockáztassunk, csak azért, hogy a kínai oldalon is tekerjünk még 290km-t, így összesen 1060km-t a híres magashegyi úton. Olvass tovább…

Soha többé szupermarket

Az első napokon nem sok érdeklődést mutattunk Kashgar városa felé. Legelső teljes napunkon talán csak délután másztunk ki az ágyból, és akkor is csak a mindenki által emlegetett közeli szuper nagy szupermarketet látogattuk meg, ám ez csalódást kellett, hogy okozzon, legalábbis számomra mindenképp. Hiba volt úgy elindulni oda, hogy „éhes vagyok, de menjünk, gyorsan bevásárolunk mindenféle finom ételt, aztán hazamegyünk, és gyorsan elkészítjük az ebédet”. Ez először is azért volt hiba, mert nem találtuk meg olyan könnyen ezt a nagy áruházat, másrészt azért, mert miután egy óra keresgélés után megtaláltuk, még egy újabb órát bolyongtunk benne. Először egy jó 200m-es ruhaosztályon kellett átsétálnunk, és miután végre megtaláltuk az élelmiszereket, utána se volt könnyű dolgunk, mert minden alaposan be volt csomagolva, pl. a virsliféleségek egyesével, olyan műanyagba, hogy még a színüket sem láthattad. Aztán tejet egyszerűen nem találtunk, csak különböző ízesítésű tejféleségeket, sokszor azokat is csak 10-es kiszerelésben. A vége az lett, hogy feladtuk, és igazán nem is vásároltunk semmi érdemleges élelmiszert, hanem inkább úgy döntöttünk, hogy amit enni fogunk, azt majd megvásároljuk az utcáról, az utcai árusoktól. Ez aztán javarészt leginkább szamszából, tojásból, hagymából, illetve kenyérből állt, csupán a sonkát vettük a boltból.
Ezekből az alapanyagokból szinte minden reggel hatalmas adag gazdag rántotta készült a benzinfőző segítségével.
Olvass tovább…

Gyors rajt a szállodából

Wuqia-ból sikerült viszonylag gyors repülőrajtot vennünk, köszönhetően a szobánkban található vízforralónak és a nálunk lévő instant tésztaleveseknek, egy villámreggeli után már pakoltuk is ki a lovakat és a málháikat a szálloda elé. Kifelé menet a városból még gyorsan bevásároltunk egy élelmiszerboltban kekszekből, csokoládékból és kólából, hogy aztán nekivágjunk utolsó kerékpáros napunknak Kashgar felé. A kirgiz sapkás körforgalomnál befordultunk irányba, majd elhagytuk Wuqia városát. Ekkor reggel 9-et ütött az óra. Nem egész száz kilométer várt ránk ezen a napon, de sejtettük és reméltük, hogy ez kevesebb nehézséggel fog járni, mint az előző napi 88km, hiszen Kashgar közel 1000m-el alattunk, 1200 méteren terül el, és az út minősége is sokkal biztatóbb volt.

Emelkedő panorámával

A nap még alig járt a hegygerincek felett, amikor az 5 bringás már az úton volt. Az úton, ami nyílegyenes volt, enyhén lejtett, és makulátlan minőségű aszfalt borította. Olvass tovább…