Archívum

‘Kati’ cimkével ellátott bejegyzés

Hawai’i #5 – Joe, Betyár és egy csomó magyar közt :)

június 18th, 2014 2 hozzászólás

A szerdai piac Kaumin

Joe, alias Józsi nagyon jó fej volt velünk, már az első pillanattól kezdve. Mivel ez a nap szerda volt, és szerdánként egy híres piac üzemel a Kapoho – Pahoa – Kaumi háromszög déli csücskében, vagyis Kaumiban, ahová Józsi is el szokott látogatni, ezért, hogy vele tarthassunk, feldobtuk a bringákat és a cuccokat a platóra, és autóval folytattuk. Először csak Pahoa mellett álltunk meg egy-egy fish and chips mellett beszélgetni, majd lepakoltuk a holmikat Józsi otthonában illetve munkahelyén, az Orchid Paradise-ban.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Józsi ugyanis orchideákat tart, ezt csinálja már jó ideje, azelőtt meg karosszéria lakatos volt, de amióta egyszer Hawaii-ra látogatott, azóta itt él és (többek között) ezzel foglalkozik. Jelenleg egy fiatal srác is nála lakik, vele együtt négyesben indultunk el egy gyönyörű parti úton dél felé, sajnos már sötétben, így nem tudtam a környékről jó képeket csinálni, pedig még így kevés fénynél is csodaszép volt.

A piac pedig, hát azt inkább nevezném szerdánként hippi és kézműves, zenés összejövetelnek. :) Néhány sátor alatt mindenféle izgalmas dolgokat, étkeket és italokat áruló érdekes népség, na és persze egy színpad, ahol zenélnek, és hála az égnek még egy kis vegyes bolt is volt a parkoló túloldalán, ahol 3 dollár alatt meg lehetett kapni egy üveg Optimator nevű relatív jóféle német sört, amit persze aztán papírzacskóból szabadott csak inni. :) Olvass tovább…