Archívum

‘keselyű’ cimkével ellátott bejegyzés

Katmandu – Siliguri – V. – Vissza Indiába!

július 25th, 2012 4 hozzászólás

Szigony, Riksa, TV…

Reggel meglepetten tapasztaltuk, hogy a ház ahol laktunk, nem csak mint szálló, hanem mint iskola is funkcionál. Nem csak a kiskakas, de gyerekek serege is szaladgált a folyosókon, méghozzá ahogy közeledett a reggel, úgy egyre nagyobb csordákban. Ezért aztán a saját magunk által elkészített reggeli után gyors rajtot vettünk, valahogy 8 óra környékén.

Kanchanpur után az út egy darabon dél felé fordult, ezen a szakaszon nagyon könnyen és gyorsan haladtunk, mert nem játszott ellenünk a szél. Azért tettük ezt a kerülőt, hogy át tudjunk kelni a Sapta Koshi folyón, vagyis, hogy egészen pontosak legyünk, annak a duzzasztógátján. Ezen a gáton láttunk egy érdekes dolgot, egy gyerek az egyik betonpillér tetejéről szigonnyal próbált horgászni! Aztán láttunk egy döglött tehenet, és a tetem körül hatalmas keselyűket. Majd riksákat, platóval, rajta 6-7 emberrel is – mindezt egy ember hajtotta! Az ilyesmi nekem rettenetesen tetszik! Nem a szegénységet látom ilyenkor, hanem azt, hogy mi mindenre képes az ember! Számomra ezt látni sokkal szebb, mint egy szép autó, vagy egy modern busz! Ez nekem azt mutatja, hogy képesek vagyunk a kőolaj nélkül is, fenntarthatóan közlekedni! Ha sík a terep, egy ember el tud vinni másik 6-7 ember pusztán a fizikai erejével, egy kerékpár segítségével. Nem kell bonyolult, költséges és fenntarthatatlan üzem az autó vagy buszgyártáshoz. Oké, oké, tudom, azért a kerékpárhoz is meg kell olvasztani azt a fémet, stb. de mégis, nagyságrendekkel egyszerűbb találmány a kerékpár, és nézzetek hülyének érte, de az én szememben mindig csodálatosabb marad, mint a legjobb, leghatékonyabb robbanómotoros, hibrid, vagy akármilyen autó! :)

Olvass tovább…