Archívum

‘medve’ cimkével ellátott bejegyzés

Yosemite #3 – Fel az égig érő fákig

július 29th, 2014 6 hozzászólás

A Yosemite völgyből nagyon nehezen indultunk el, nagyon megszerettük ezt a helyet. De azt is tudtuk, hogy máshol éppilyen szép vagy még szebb lehet, ezért utolsó este pakolni kezdtünk, majd reggel folytattuk a sátorfánk fölszedését. Ez lassacskán ment, sok holmink van, nálam még hagyján, hiszen nálam néhány nagy holmi van, de Zitánál sok apró, ezért neki nehezebb pakolnia.

26 ezer kilométer

Azért elkészültünk valahogy a délelőtt folyamán, és még két másik túrakerékpárossal is sikerült eszmét cserélni, valamint néhány holmit az utolsó pillanatig tölteni a mosdóban lévő konnektorokról.

Nem indultunk el egyből kifelé a völgyből, mert még nem sikerült jó fotókat készítenünk ezekben a reggeli fényekben amikor a Nap szépen megvilágítja a völgy északi oldalában magasodó sziklafalakat, és a vízesések vízesését, a Yosemite Falls.

A Yosemite Falls, végre teljes pompájában – teljes fényárban :)

Ezt most pótoltuk, gurultunk egy néhány kilométeres kört a völgy közepében, és közben meg-meg álltunk ismét megcsodálni ezt a gyönyörű tájat, amelyben 5 napig laktunk. És most végre árnyék nélküli fotókat is sikerült lőni, ezt kihasználva egyben a 26000km-t is megünnepeltük. Ezt valahol felfelé jövet kellett volna, ha méterre pontosak akartunk volna lenni, de akkor volt nagyobb bajunk is ennél, és azt is sejtettük, hogy itt jobb hátteret találunk majd a 26 ezres fotóhoz. :)

26!

Miközben ezt a képet komponáltuk, egy magyar páros észrevett minket és odajöttek köszönni. :) Ők egyébként nem az első magyarok voltak a Yosemiteben, előző nap is leszólított minket a gyalogos hídon egy férfi, aki a párjára várt épp. :) Kicsi a világ, és tele magyarokkal. :) Nekünk pedig már csak 14 ezer kilométer van hátra hazáig. Repül az idő és repülnek vele a kilométerek. Furcsa, de ez már nem tűnik soknak. :) Pedig azért még van hátra bőven.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A fényképezkedés után még megcsodáltuk a patakot is utoljára, aztán elindultunk kifelé a völgyből. Olvass tovább…

Yosemite #1 – Érkezésünk a völgybe és más medvetörténetek

július 25th, 2014 1 hozzászólás

Reggel korán keltünk és a tükörtojás után felmálháztunk, majd jöhetett az örömtekerés, vagyis inkább csak gurulás, hiszen a hágóból indultunk és vagy fél óráig csak lefelé gurultunk. Szép tájakon, olykor gyönyörű kilátással, de legtöbbször sűrű fenyőerdőben tekertünk. Persze ez is jó volt, nekünk mindegy volt, örültünk, hogy lefelé gurulunk és hogy még nem kell tekerni. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mikor leérkeztünk a nagy lejtő aljába, egy információs irodát találtunk az út bal oldalán. Épp hogy ledöntöttük a bringáinkat a korlátjának, mikor beparkolt elénk egy hatalmas pickup. Hát ez meg? Ott van alattunk a parkoló, ennyire fáj sétálni, hogy az ajtó előtt kell megállni? Persze ezt csak magamban mondtam és azt is magyarul. :) Ezt jól is tettem így, mert egy tagbaszakadt ranger szállt ki az autóból, és hangosan köszönve megkérdezte, hogy szükségünk van-e a wifi jelszóra? Ezt azért kérdezte, mert látta, hogy valami kütyüvel babrálok. Ez a valami valójában csak a GPS-es volt, internetre most épp nem volt időnk, meg nem is volt mit nagyon feltölteni, csak időpocsékolás lett volna, hiszen már javában tűzött a nap, jobbnak láttuk tehát továbbindulni. Olvass tovább…