Archívum

‘off-grid’ cimkével ellátott bejegyzés

Hawai’i #7 – A páfrányerdőben egy off-grid családnál

július 14th, 2014 2 hozzászólás

A Mauna Kea megmászása után természetesen nem keltünk hajnalban másnap… :) Brutálisan fáradtak voltunk, sőt szinte másnaposak, hiszen a bioritmusunkat is szépen felborítottuk azzal, hogy egyik éjszaka alvás helyett esőben fölfelé bicikliztünk a vulkánra. Hiloban Richardéknál a következő napot pihenéssel töltöttük, és nagyon nehezünkre esett továbbindulni. Végül Ági törte meg ezt a lustaságot a telefonhívásával: itt vannak Hiloban a parton! Ez remek, akkor el tudják vinni a cuccainkat és mi bringázhatunk táskák nélkül! – Gondoltam egyből, és már meg is beszéltük a dolgot. Ági nagyon rendes volt, eljött egészen Richardékig, így csak ki kellett hordani a hét táskát a kocsihoz és bepakolni azokat a csomagtartóba.

Autóstoppal a sötétségbe

Egy táska az én bringámon maradt, hogy azért mégis legyen nálunk valami holmi. Csak a villogókról feledkeztünk meg, és mivel ekkor már késő délután volt, ez nagy hibának bizonyult, hiszen Ágiékig még 400m szintet is meg kellett volna másznunk, amit ahogy számolgattunk, lehetetlenségnek bizonyult naplemente előtt véghezvinni. Persze bosszankodás helyett most is egyből a megoldáson törtünk a fejünket. Ha jól emlékszem, 12km-t bicikliztünk csak kifelé a városból, amikor a szomszéd település, Keaau egyik lámpás kereszteződésében megálltunk stoppolni. Talán negyed órát állhattunk az út szélén, amikor egy nagy fekete autó megállt nekünk. Olvass tovább…