Nászút a Föld körül

A szükségről

Phnom Penhből kifelé menet nem a főúton, hanem egy attól nyugatra lévő alternatív útvonalon, a folyó mellett hajtottunk ki. Ezt az útvonalat Charlie javasolta, ő már többször járt a Phnom Penh – Siem Reap vonalon, ezért nagyon jól tudta, hogy a főutat a főváros közelében érdemes elkerülni, mert nagyon poros és nagyon forgalmas.

Még ki sem értünk a városból, már meg is álltunk egy pagodánál, mert az már az útról is látszott, hogy az épület olyan pompás, hogy azt muszáj közelebbről megnéznünk. Persze odabent az udvaron megjelentek a monkik is (a szerzetesek, saját anglo-magyar elnevezésben), és volt hozzánk egy-két kedves szavuk.

Ahogy visszahajtottunk az útra, máris ránthattam elő újra a fényképezőgépet a kiszsebből, mert felfedeztünk egy biztonsági övet egy motoron. Mert itt Ázsiában még ilyen is van. Az apuka utazott a két gyermekével, a kisebbik fiút egyik kezével fogta maga előtt, a nagyobbik, a leány pedig mögötte ült, de a derekuknál össze voltak kötve egy ruhadarabbal. Tudom, hogy természetesen ez is szükségmegoldás és ez az ember szívesebben furikázná a családját egy kasztnis járgányban igazi biztonsági övvel bekötve őket… De! :) Először is nem tűnik ettől olyan mélyen boldogtalannak, és valószínű azért nem, mert sokkal kevésbé materialista, mint mi azt képzeljük. Olvass tovább…

Pol Pot, aki a saját népét irtotta

Nehéz ezt a bejegyzést elkezdenem, mert olyan témát kívánok érinteni, ami nem könnyű. Kambodzsa a közelmúltban részese volt a világ egyik legnagyobb népirtásának, ahol ráadásul egy agyament vezető, számomra még mindig érthetetlen okokból, eszeveszett ideológiákat követve a saját népét írtotta.

Egyszerűen képtelen vagyok erről írni, úgyhogy ez egyszer engedjétek meg, hogy a Wikipédiát idézzem Pol Pot-al kapcsolatban:

”A későbbi miniszterelnök 1925-ben született Saloth Sar néven egy gazdag parasztcsaládban, részben khmer, részben kínai származású volt. Phnompenben végezte tanulmányait, majd Ho Si Minh Indokínai Kommunista Pártjának lett tagja. 1949-ben Párizsba ment elektrotechnikát tanulni. Miután 1953-ban visszatért, rövid ideig részt vett a franciák ellen vívott indokínai háborúban. 1960-ban az újonnan alakított Kambodzsai Kommunista Párt központi bizottságának tagja, 1963-ban a főtitkára lett. Északra ment, hogy megszervezze a gerillaharcot Norodon Szihanuk rendszere ellen, a Lon Nol rendszere elleni polgárháborúban pedig vörös khmer csapatait vezette. Miután hatalomra jutott 1975. május 13-án (amit hivatalosan 1976-ig nem ismertek el), Vietnammal, mely eddig támogatta gerillaharcát, hamarosan megromlott a viszonya, mivel saját hatalmát függetleníteni akarta Vietnamtól, és Kína felé orientálódott. Hihetetlen brutalitással kezdett neki az „igazi kommunista társadalom” megalakításának. Minden ellenállást le akart törni, így nemcsak a „rendszeridegen” városi polgári lakosságot, valamint a buddhista szerzeteseket tekintette ellenségének, hanem a Vörös Khmer mozgalmon belüli ellenfeleivel is leszámolt. Az országot valódi kommunista országgá kívánta formálni, ezért kíméletlenül pusztította annak kulturális örökségeit, betiltotta a régi népszokásokat (halálbüntetés várt a tradicionális khmer táncosokra is egyebek mellett). Négy évi uralkodása alatt legalább egy-másfél millió ember esett áldozatul a terrornak. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnamiak három millióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása 2 millióra teszi a halottak számát). A halál okai a kivégzések, a bebörtönzések, a betegségek és az összeomlott gazdaság által okozott éhezések voltak. Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Ismert, hogy Kambodzsát a világ legnagyobb rizstermelő országává akarta tenni és szinte minden polgári lakost rizstermesztő földekre küldött munkatáborokba, ahol nyomorúságos körülmények között, napi 12-15 óra munkát végezve ezrével haltak meg. Olvass tovább…

Motorral buszt húzni? :) Ázsiában minden lehetséges, és mindent meg is csinálnak!

Esik az eső, „kényszersziesztát” tartunk. Rég nem írtam naplót, ezért itt az ideje folytatni a kambodzsai történeteket. Ehhez nagyszerű segítség a sok fotó, mert volt annyi eszünk, hogy folyamatosan fényképeztünk, mindig amikor bármi érdekeset láttunk, azt lencsevégre kaptuk, ha nem szaladt ki a képből, így most bőven van miből visszahívni az emlékeket – amelyek még mindig több, mint egy hónaposak, úgy látszik, hogy már soha nem fogom utolérni magunkat, de ez már egyre kevésbé zavar. :)

A vegyesboltot korán elhagytuk, valamikor 6 óra tájt kelhettünk, mert hét körül már az úton voltunk. Rengeteg iskola és buddhista templom mellett haladtunk el, és felfedeztünk egy újfajta, szuper hatékony közlekedési eszközt. Egy motorral egy hosszabb kétkerekű utánfutót húztak, amire padsorok voltak szerelve. Ugyan teli járgányt nem láttunk, de szerintem 16-an simán felférnek rá, de ha ázsiai módon ülnek rá, akkor még a 32 fő is biztos. Mindegyik ilyen járgányon volt tető, ami előre még a motoron ülő sofőr fölé is benyúlt és persze az utasokat is védte a naptól. Ugyanígy minden ilyen „buszon” láttunk a motor mögött egy nagyobb műanyagtartályt, erre nem jöttem rá pontosan, mi célt szolgál, de talán üzemanyag tárolásra használják, hogy meghosszabbítsák vele jármű a hatótávolságát.

Később láttunk ugyanennek a történetnek a „tehergépjármű” változatát, amikor csak egy platós utánfutó volt a motor mögött, az viszont olyan durván megpakolva, hogy azt el sem akartuk hinni. Nagy asztalszerű lapokat vittek, kettőt egymásba borítva, a tetején még két fickó is ült és igazán az emberekhez mérten lehetett látni igazán, mekkora cuccot húznak el egyetlen motorral. És ha megfigyelitek itt is ott van a plusz tartály! :) Engem folyamatosan lenyűgöz az ázsiai ember találékonysága, pedig ez már nem az első „szegény”, „fejletlen” ország, ahol járunk. Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbben megoldják az emberek és az ilyen megoldások nem csak nekik, hanem a környezetüknek is „olcsóbb”, de persze hozzá kell tennünk megint, hogy az ilyen járgányokkal valószínű csak sík terepen lehet elboldogulni, na és az sem mellékes, hogy itt Kambodzsában nincsen nagyon olyan, hogy tél. :)

Miután lenyűgözött minket egy banánfürtöket szállító motoros is, egy furcsa fekete formát vettünk észre jobbra az úttól. Valami szobor lehet, azt kivettük, de nagyon furcsa formája volt, ezért eldöntöttük, hogy közelebbről is szemügyre vesszük. Egy pagodához vezetett minket a mellékút, kaput kereszteztünk, majd két hosszú szoborcsoport között haladtunk el. Az emberszerű kőszobrok valamilyen „kötelet” húztak mind egymás után hosszú sorban, és ez a kötél valamiféle kígyó vagy sárkány volt. Beljebb egy mesterséges tó közepén megtaláltuk azt a fekete szobrot is, amit távolról láttunk, majd beljebb egy hatalmas, díszes pagodát, olyat amit eddig még soha sehol nem láttunk. Ez már az Angkor Wat-ra hajazott, legalábbis nekünk nagyon hasonlítottak a formák ahhoz, amit eddig a híres Angkor Wat-ról láttunk. Ha itt a semmi közepén, csak úgy az út mentén találunk egy ilyen szép, működő pagodát, milyenek lehetnek az Angkor Wat-nál azok az ezer éves romok a dzsungel mélyén? :) Kifelé menet még Zita észrevette a takarékos izzót az egyik szoborra építve, aztán kigurultunk, vissza a főútra, és egyenesen be a fővárosba, Phnom Penh-be. Olvass tovább…