Nászút a Föld körül

Busszal vissza Phokoun-ba

Luang Prabangból visszabuszoztunk Phokounba, mert a Phokoun – Phonsavanh – Xam Nuea útvonal tűnt a leglogikusabbnak és a legszebbnek Vietnam fővárosa, Hanoi felé, ahol a Karácsonyt terveztük tölteni. És mert a Luang Prabang – Phokoun szakaszt nem kívántuk újra megtekerni a másik irányba, nem csak azért, mert a hátunk közepére se kívántuk azt a 3-4000m mászást, hanem mert azzal pont kicsúsztunk volna a vízumidőnkből, ugyanis ez is egy szempont volt, a 30 napos vízumunkból ekkor már csak 10 nap volt hátra, december 15-ig. Ahhoz, hogy ezt tartani tudjuk, egy viszonylag szoros, de még kényelmes, pihenő- és nézelődő napokkal is tarkított útitervet kellett tartanunk. Ennek az első állomása Phonsavanh volt, Phokountól 141km-re keletre, erről szól a mai bejegyzés.

A buszra való felszállás mindig nagy mumus, és félünk, tartunk tőle, de ezúttal nem volt vele nagy gond, a pályaudvar megtalálásával viszont már annál inkább. Miután a kedvenc néninknél (akit már Ti is ismerhettek egy képről az előző bejegyzésből) vettünk 4 db óriásszendvicset, elindultunk arra, amerre a buszpályaudvart tudtuk a papírtérképek alapján. És persze a GPS-hez szokva egyből jól túlmentünk rajta, sőt, amikor visszafordultunk, majdnem megismételtük ezt, másodjára sem vettük észre a placcot elsőre, mert azt egy épület választotta el a főúttól. A busz indulásáig még volt 45 perc, így kapkodás nélkül felpakolhattuk a bringákat a tetőre, ehhez segítségünk is volt, aki odafent aztán úgy odakötözte a bicikliket a tetőcsomagtartóra – a közreműködésemmel, hogy ne legyen sérülés -, hogy azok meg se tudtak mozdulni.

A buszút érdekes volt, most néhány óra alatt tettük meg azt a 136km-t, amit idefelé 2 nap alatt. Csak úgy száguldottunk, és közel sem érzékeltünk annyit a tájból, mint bringával, és mindeközben, a buszból ülve rettenetesnek tűntek a függőleges távolságok, ha közben arra gondoltunk, hogy ezt biciklivel kéne megtennünk, illetve tettük meg kb. egy hete, csak a másik irányba. De a bringán mégsem éreztünk semmi ilyesmit, ott átkapcsol az ember agya egy másik sebességbe, és ha ügyesen csináljuk, még fölfelé közben is teljesen meg tudunk feledkezni arról, hogy jajj, de mennyi van még hátra. Ehhez az kell, hogy másra koncentráljunk, a tájra, a falvakra, a „Szábájdira”.

Mindez el is jött a délután, de előtt Pokhounban még lerámoltuk a bringákat a tetőről, összeszereltük őket, majd beültünk egy étterembe ebédelni. Mikor készülődtünk az induláshoz, két bringás állt meg a kereszteződésben, a társukat keresték, úgy sejtették, hogy tévedésből lekanyarodott Phonsavanh felé. A várakozást aztán feladták, és miután elmeséltük nekik, hogy kb. mi vár rájuk domborzatügyileg Luang Prabang-ig, tovább álltak, pont pár perccel azelőtt, hogy az eltévedt társuk megérkezett Phonsavanh felől. Ezeknek aztán van energiájuk, még ilyen vargabetűkre is, persze ilyen kevés cuccal, országútin lehet én is virgonckodnék. :) Megnyugtattuk a kóválygó bringást, hogy megvannak a haverjai, csak utol kell érnie őket, aztán végre mi is elindultunk. Juhúúú, újra kerékpáron! :)

A rácsbiciklis thai bringások, és Laosz, ahogy nagyon szeretjük

Domborzatilag pontosan tudtuk, vagyis inkább reméltük, hogy mi vár ránk ezen a szakaszon, mivel még Luang Prabangban átrajzoltam a gpsies által rajzolt domborzati metszetet, egészen Pokhoun-tól a vietnami határig. Ez alapján a mai délutáni terv az volt, hogy eljutunk az 58km-re lévő „gödörbe”, ami 800m mély, vagyis ennyivel van a tengerszint felett. Az első emelkedőt elég hamar megkaptuk, de ez nem sokat zavart minket, tudtuk mi vár ránk, és szerencsénkre meredek sem volt. Forgalom az úton még annyi sem volt, mint Luang Prabang felé, és az aszfalt itt is elég jó volt ahhoz, hogy gond nélkül bringázzunk rajta.

Jármű ugyan nem volt az úton, de ettől még az kihalt egyáltalán nem volt, sőt tele volt élettel, méghozzá olyan élettel, amit nagyon-nagyon komáltunk és hamar igen vidámmá tette az utunkat Olvass tovább…