Archívum

‘Scott’ cimkével ellátott bejegyzés

30515,4km – Copper Bank – Carmelita

november 18th, 2014 3 hozzászólás

Befejeztük Zitával a táblázat frissítését, ő már felállította a szúnyoghálót a templomterem oldalában, én lementettem a képeket és a táblázatot, most végre jöhet a mai nap útleírása. Ma végre nem fogok kisregényt írni, legalábbis megpróbálom! :)

Douggal és a séffel a Copper Bank Inn előtt

Reggel elköszöntünk Dougtól, és megpróbáltuk megtalálni a hangyákat, de már nem voltak ott, úgyhogy csak némi kekszet vettünk a “Welcome to Chinese Shop” nevű boltban, aztán elhagytuk a falut. Miközben ezt írom, a feleségem mosolygó arcát nézem, azért ilyen vidám, mert élvezi, hogy ilyen ügyes a férje, hogy még így is tud gépelni. Pedig ez igazán nem nagy tudomány. Azon szoktunk viccelődni, hogy ő az egyetlen, akinek tetszik a szörnyű humorom – ezért lett a feleségem. :)

Zita beszélget útközben – én ezen a szakaszon nem voltam túl kommunikatív, nehéz volt hajtani a biciklit, és nem értettem, miért? :)

Olvass tovább…

Corozaltól Copper Bankig biciklivel és kézzel hajtott komppal

november 17th, 2014 2 hozzászólás

Reggel lenyomtam az ébresztőt, de a telefon bekapcsolt és nem sokkal később egy nagyon furcsa sms érkezett, a DigiCell üdvözölt minket, méghozzá magyar nyelven! :o Hogy a viharba tudnak egy ilyen Isten háta mögötti apró kis országban magyarul? E kérdésre úgy gondoltam, hogy jó lesz egy kicsit aludni, és ezzel hagytam is a telefont. Ám az megint megszólalt, Zoli hívott minket, egy Drangrigában élő magyar család fője, akivel már skype-on keresztül kb. egy hete felvettük a kapcsolatot, és ennek folyományaképpen hozzájuk érkezik meg hétfőn, vagyis 3 nap múlva a másik fényképezőgépünk, amit a haldokló SX160-as helyett vettünk (egy másik SX160-ast :) ). Szóval Zolival jó tíz percet beszélgettünk most már így telefonon is, és mivel ekkor már 8 óra körül járt az idő, végül fel is keltünk, megreggeliztünk és olyan 9:30-kor már kint is voltunk biciklikkel a faluban. Mert Corozalra túlzás lenne azt mondani, hogy város. :) A cuccokat a hotelszobában hagytuk, és elindultunk a Town Hallhoz, vagyis a városházához, ahol egy hatalmas falfestményt csodáltunk meg. Itt most többet mond maga a kép, több fotóból összeillesztve:

Belize története a városháza falfestményén

Ezután jött Santa Rita, vagyis egy ősi piramis romjai, amelyet, ahogy az útikönyv nagyon jól írta, nem volt olyan egyszerű megtalálni, de azért bonyolult se, hiszen itt angolul beszél mindenki, így elég könnyen kértünk útbaigazítást, kb. minden sarkon.

Nem kényelmes, de legalább menő! :)

Újra összefutunk Micheallel

Az útikönyv azt is írta, hogy a hely ingyenes, ám mikor odaértünk, egy fickó egy nyugtafüzetet lobogtatva el akart kérni tőlünk 10-10 belizi dollárt vagyis kb. 1200 forintot fejenként az apró rom meglátogatásáért. Ebből gyorsan kihátráltunk, mert már az utcáról is jól látszott a rom, ahogy az is hogy igazából nem egy nagy szám az egész.

Santa Rita önmagában

…és a bringákkal :)

Ekkor egy ismerős arc, Micheal fékezett le mellettünk a biciklijével. Olvass tovább…

Chetumal – Corozal: érkezés a 31. országunkba, Belizebe

november 14th, 2014 3 hozzászólás

Reggel hatkor csörgött a telefon ébresztője. Odakint már világos volt, így van ez, mióta átállították az órát. Szundiról szó sem lehetett, fontos dolgom volt, mert odahaza ekkor már délután 1 óra volt. Körlevelet küldtem ki, mert az előző ilyen próbálkozásom nemigen volt hatékony, lehet, talán azért, mert éjjel és hétvégén küldtem küldtem ki. Ezért utána olvastam, hogy mik az ideális időszakok erre és a csütörtök kora délutánt jobbnak írták és valóban jobban is hangzik. Szóval hányan nyitottátok meg a levelet, amit küldtem? :)

Kis reggeli teknős- és kupakdráma

Na, de elég ebből, jöjjön a mai napunk naplója! Elindulni természetesen csak 10 óra környékén sikerült, mert az 5 óra alvás után reggel olyan voltam, mint a mosott s2@r, ráadásul a tegnapi futás miatt még olyan is volt, mintha álmomban megvertek volna. De a legrosszabb a bal talpamon a vízhólyag volt, este elfelejtettem bekenni Neogranormonnal és reggelre csak rosszabb lett, fájt minden lépés. Persze a futás közben még nem, fülig érő szájjal hallgattam a Hiperkarma legújabb albumát (minél többet hallgatom, annál jobban tetszik), és csak úgy tobzódott bennem a sok endorfin, hogy a végén már azt se tudtam, hová legyek nagy boldogságomban – és ugye ki figyel ilyenkor egy vízhólyagra a talpán? :) Jó volt futni, de egyébként nem csak ezért sikerült későire a rajt, hanem mert lett egy kis dráma is pakolás közben. Danieléknél lakik egy 17 éves srác is, aki pont azelőtt indult el a suliba, mielőtt mi is elhagytuk volna a házat. És ott pakolt a kanapén, mikor Zita oda hordta ki a táskáihoz a holmijait, hogy abba elpakolja. Amíg Zita a fürdőben is fordult egyet a cuccainkért, addig a srác már lelépett, és azok után Zita már nem találta többé meg azt a kis hűtőmágnest, amit az egyik kedves olvasónknak vettünk (képeslap helyett). Zita kereste, kutatta, de mivel egy perce se tette le, 100% biztos volt benne, hogy hol látta utoljára, és ott nem volt, a srác meg közben eltűnt. Daniel nővére még a házban volt, felhívta a srácot, hogy nem pakolta-e be magához a hűtőmágnest véletlenül, de a srác azt mondta, nincs nála. Hát jó… Ez elveszett, kár rajta rágódni, veszünk egy másikat 40 pesoért. De a vizespalackjaink kupakjai is eltűntek, kettő is! Áááá, Olvass tovább…