Archívum

‘szövőház’ cimkével ellátott bejegyzés

Csónakkal az Inle-tavon #2 – Ezüstművészet, lótuszvirágból lungi, és az ugró macskák

november 28th, 2012 3 hozzászólás

Az ezüstműveseknél

A piac után visszafelé vettük az irányt, a már ismert úton, amiről aztán letértünk tovább dél felé, és hamarosan megálltunk egy háznál, ahol a fogadtatás már ismerős volt. Itt valami készül, és mindezt megnézhetjük, sőt vásárolhatunk is belőle. Nem, hála az égnek most nem a hosszú nyakú nőknél kötöttünk ki, pedig először nagyon azt hittük, mert ugyanaz a fickó üdvözölt minket, mint aki két nappal ezelőtt a Paudang nőnél. „Ez tartja fogva a hosszú nyakú nőket!” – jegyezte meg Zita, de én csitítottam, hogy ne legyen ilyen rosszhiszemű, valószínűleg mindketten csak alkalmazottak ugyanabban az üzletben.

Valójában most ezüstművesekhez érkeztünk, ahol megnézhettük, hogy hogyan készül a kőzetből az ezüstékszer. Pontosabban a legelső lépést, amikor valami savval kioldják a kőzetből az ezüstöt, azt nem láttuk, de ezután mindent. Egy apró kis tégelyben forró parázs közé tették az ezüstdarabot, amit ezúttal egy hagyományos, gumicsöves, kézzel pumpálós fújóval felizzítottak 800°C fölé, ahol az ezüst folyékonnyá vált, és kiöntötték azt hosszú vájatokba. Így készítik az ezüsrudakat, amit aztán az ékszerkészítő megint megolvaszt, és kedve szerint formál belőle gyűrűt, vagy épp ilyen hajlítható, „úszó” halacskát. Zitának ez a halacska nagyon megtetszett, de sajnos olyan árat kértek érte, hogy végül lemondtunk róla, különben sem akartuk támogatni azt az üzletet, aminek köze van a Paduang nők „fogvatartásához”, akármi is legyen a teljes igazság valahol a rabszolgatartás és a rendesen fizetett, és tartott alkalmazottak között. Mindenesetre az tény, hogy nagyon érdekes volt látni az ezüstékszerek készítését és az ezüst formázását. Épp csak a falon logó Manchester United focihőseit bemutató poszterek rombolták le némileg az amúgy egészen autentikus összképet, de ez nem volt baj, sőt, így tértünk igazán észhez, és éreztük, hogy itt amúgy jó eséllyel nem lenne, vagy legalábbis nem ilyen formában működne ez a mesterség, ha mi turisták nem tartanánk azt fent. Igaz, mi ebből most nem vettük ki aktívan a részünk, senki sem vásárolt közülünk tőlük, és ezért nem is tűntek haragosnak. Valószínűleg megszokták már, hogy kétféle ember tér be hozzájuk: a csóró hátizsákos turista, aki maga szervezte a low-cost utazását, és aki jó eséllyel csak körbenéz, de nem vásárol, és a kicsit eleresztettebb, vásárló kategória, a szervezett utazás kereteiben érkező ipari turisták, akik maximum csak pár hétre utaznak, és materialistábbak, ők az ő embereik, ők azok, akiknek el lehet adni 2-300%-os, vagy ki tudja, mekkora haszonnal a cuccokat. Mondom ezt most minden rosszallás nélkül, mert az ipari turizmus is egyfajta utazás, és az is érdekes, csak az egy teljesen más világ, ott azt kapja az ember, amiért jött, az olyan embereknek való, akiknek kevés idejük, és sok pénzük van. Mi ezzel pont fordítva vagyunk, mi meg mást kapunk: a kalandokat, a kihívásokat, a nagyobb ismeretlent, ami egy fokkal közelebb áll a valósághoz, annak minden gyönyörűségével és nehézségével együtt. Olvass tovább…